Tíz percre a haláltól

Margaret Atwood, a kanadai író, akinek például A szolgálólány meséje is köszönhető, egyszer azt nyilatkozta, hogy a férfiak attól félnek, a nők kinevetik őket, a nők viszont attól, hogy a férfiak megölik őket. Atwood mondása hátborzongató előrelátással írja le a 2020-as évek tinédzser- és korafelnőtt-problémáit. Azt a világot, amelyet a Kamaszok felnőtt szereplői (legyenek azok nyomozók, tanárok, szülők) teljes megdöbbenéssel figyelnek. Nem értik, hogy egy 13 éves, rendezett családi körülmények között élő kisfiú hogyan gyilkolhatja meg iskolatársát, még akkor sem, ha az szexualitásának hiányával csúfolja, hiszen 13 évesen az ember még bőven ráér felfedezni a testiséget. 

Szakértők régóta figyelmeztetnek, hogy a Z generáció és az alfák nincsenek rendben. A gazdasági és az energiaválság, a pandémia, a klímaváltozás nehézségei, az álhírek és a mesterséges intelligencia generálta valótlanságok határozzák meg a hétköznapjaikat, amelyek folyamatos frusztrációt okoznak. A 2010-es évek divatos ideológiái mára kitermelték az ellenhatásokat, ezért hódítanak a közösségi médiá­ban az ötvenes évek háziasszonyának cukormázzal leöntött ideáljai, illetve a gyűlölködő tartalmak. Mindezzel párhuzamosan az elmúlt évtizedek megengedő nevelési módszerei (amelyek tagadják a tekintélyelv pozitív hatásait) mára odáig vezettek, hogy teljesen elveszett a tisztelet. Több hazai pedagógus mesél például arról, hogy nem tudta a Kamaszok iskolában játszódó, a társak a gyilkosságra adott reakcióját feltáró kórkép után folytatni a sorozatot, mert az hiába játszódik Észak-Angliában, ugyanaz a vi­selkedéskultúra (illetve kulturálatlanság) jelenik meg a magyar középiskolákban is. Sőt, végzős diákok mondták osztályfőnöki órán, hogy nem értik a négy évvel fiatalabbakat, hogyan lehet számukra természetes, hogy félrelökik őket a folyosón, amikor az iskolákban köztudott a hallgatólagos szabály: az érettségizők a tiszteletet parancsoló „nagyok”. 

Azonban ma a tisztelet nem létezik a tizenévesek számára. A Kamaszok talán legmegrázóbb konklúziója, amely mind a tanárok, mind a szülők részéről elhangzik, hogy „mit tehetnénk?”, hiszen ilyenek a mai fiatalok. Éppen ezért a sorozat minden filmszakmai fantasztikuma ellenére nem mondja el a legfontosabb üzenetet: meg kell ismerni a gyerekek nyelvét és érdeklődési körét. Van olyan szülő és nagyszülő, aki időt szán arra, hogy gyereke és unokája ne a virtuális világban töltse élete jelentős részét. Bár ez a megközelítés hasznos, hiszen a fizikális, pszichikai fejlődéshez is fontos a szabad levegőn tartózkodás és a különféle korosztályokkal való kapcsolattartás, ugyanakkor ez még kevés, mert az almaszedés után a közösségi mé­diá­ban ugyanúgy találkoznak a káros üzenetekkel. 

Sok szülő például azt hiszi, gyereke, ha a szobájában a számítógép előtt ül, akkor bizonyára játékokat játszik, helyette a felmérések szerint sokkal inkább olvassa a Red­ditet (bármilyen kérdésre adott válaszokból álló közösségi oldal) vagy fogyaszt pornográf tartalmakat. Szintén kutatások igazolják, hogy a szülők töredéke állít be tartalomkorlátozást a gyerek eszközein, és ha meg is teszik, már könnyen megtalálható hackeroldalak vannak arra, hogyan lehet ezek nagy részét kikapcsolni. Az egyetlen lehetőség ezért a beszélgetés, ehhez viszont ismerni kell a gyerekek érdeklődési körét és beszélni a nyelvüket. 

Ami önmagában nem egyszerű. Az internetes kommunikáció fejlődésével ugyanis a képíráshoz hasonló nyelvrendszer fejlődött ki az emojikból. A korábban csak vicces, síró vagy nevető fejek, használati tárgyak, gyümölcsök, zöldségek ráadásul generációnként is mást jelentek. A 2015-ben az Oxford szótár szerint még az év szavának választott sírva nevető fej már csak a millenniumiaknál és az idősebbek számára maradt eredeti jelentésénél (annyira vicces valami, hogy sírok a nevetéstől), a Z és az alfa generáció ezt passzív-agresszív üzenetként dekódolja. Ez az internetes zaklatás gyakori jele a TikTokon. Ők a sírva nevetést a halálfejjel jelenítik meg. A sorozat ezt a jelenséget pél­dául­ a különféle jelentésű szívecskékkel illusztrálja. Emellett elhangzanak olyan kifejezések, mint a 80-20 szabály (a nők nyolcvan százaléka a férfiak húsz százalékához vonzódik), a piros pirula (megtanulunk egy nyugtanalító igazságot, a sorozatban is említett férfijogok mozgalmának esetén pedig: a férfiaknak olyan társadalmi elvárásoknak, így például a házasságnak kell megfelelniük, amelyek csak a nők javát szolgálják), az igazságcsoportok (olyan, csak az igazat mondó közösségimédia-csoportok, amelyeket látogatnak akár erőszakos cselekményeket is elkövető fialatok), illetve legfontosabbként az incel kultúra. Utóbbi az involuntary celibates rövidítése, amelyet kényszercölibátusnak lehet fordítani. Ezek olyan tizen-huszon éves férfiak, akik valamilyen oknál fogva sikertelenek a párkeresésben, ám ennek okát nem magukban találják meg, hanem a nőket kárhoztatják. Alapvetően három részre osztják a férfitársadalmat, arra a húsz százalékra, akikhez a nők nyolcvan százaléka vonzódik, az alfa hímekre, azokra a bétákra, akiknek a kezéről bármikor lecsaphatja egy alfa hím a barátnőt, és magukra, akiknek semmi esélyük sem szexuális, sem érzelmi kötődés kialakítására. Hogy ezt a falat mégis megugorják, trükkökre van szükségük, amelyek elsősorban az irányítás át- és visszavevését jelentik a női nemtől. 

A Kamaszokban ezt leginkább a kisfiú és az őt analizáló pszichológus párbeszéde mutatja be, ám kisebb intenzitással az iskolai jelenetekben is tetten érhető. Magyarországon ez utóbbi rendszeres probléma, nem egy tanárnő kapott már obszcén üzenetet diákjától közösségimédia-felületen vagy SMS-ben. Ám mivel a pedagógusok is ahhoz a korcsoporthoz tartoznak, akik nem beszélik a fiatalok nyelvét, nem értik a mélyebb tartalmat az egyértelmű sértésen kívül. 

A témában a napokban megszólalt Keir Starmer brit miniszterelnök és a gyerekerőszakért felelős miniszterhelyettes, Jess Phillips is, mondván, íme, egy sorozat, amely felhívás világszerte a tinédzserek problémáit illetően. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint minden korábbinál több tinédzser él ma a Földön, 1,3 milliárd, és számuk 2050 után tovább fog növekedni. 1,1 millióan halnak meg közülük minden évben, a vezető halálokok a közúti balesetek mögött az öngyilkosság és az egymás közötti erőszak. Ezeknek pedig fontos mozgatórugói az internetes tartalmak, véleményvezérek, mint a nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt Andrew Tate. Ahhoz pedig, hogy ezekre ne hallgassanak a fiatalok, időt kell rájuk szánni, amihez kevés a szintén a WHO szerint számlált napi tíz perc.