A novellaírás királyáról

Maupassant, azaz teljes nevén Henri René Albert Guy de Maupassant a normandiai Tourville-sur-Arques községben lévő Miro­mes­nil kastélyban látta meg a napvilágot. Apja nagyvilági ember, anyja bátor, független szellemű nő volt, aki fiát az élet szépségére és csodálatára nevelte. Maupassant-t az yvetot-i papi líceumból kicsapták, így a szabadabb szellemű roueni kollégiumban tanult tovább, majd Párizsban jogot hallgatott, közben részt vett az 1870–1871-es francia vereséggel zárult francia–porosz háborúban, majd köztisztviselőként dolgozott. Szabadidejének java részét a Szajnán töltötte úszással és csónakázással, barátok, és bocsánat, gyakran prostituáltak társaságában. 

Nehéz kezdet 

A kezdő Maupassant-t Gustave Flaubert író vette pártfogásába, aki fiatalon reménytelen szerelmet táplált Maupassant anyja iránt. Flaubert olyan jeles íróknak mutatta be a fia­talembert, mint Zola, Turgenyev és Henry James, de kíméletlenül kritizálta is műveit, és csak egy-egy cikk megjelenését „engedte” számára, akkor is álnéven. A fordulópont 1880 áprilisában következett be, amikor – Zola szerkesztésében – megjelent a Médani esték című kötet, hat fiatal író egy-egy novellájával a francia–porosz háborúról. Maupassant írása, A Gömböc messze kiemelkedett a többi közül, és még a szigorú Flaubert is mesterműnek nevezte. 

A Gömböc sikere után Maupassant otthagyta a minisztériumot, bezárkózott szobájába, és teljesen az írásnak szentelte magát, a Gil Blas, a Figaro és a Le Gaulois című újságban temérdek karcolata és cikke jelent meg. 1880 és 1890 között mintegy háromszáz novellát, hat regényt, három útikönyvet és egy verseskötetet adott ki. Ekkor jelent meg A Tellier-ház, a Fifi kisasszony, A szalonka meséi, a Holdvilág, A Rondoli lányok, a Horla, A rózsalegény és A haszontalan szépség című novelláskötete, az Egy asszony élete, A szépfiú, a Péter és János, a Mont Oriol, az Erős, mint a halál című regénye – foglaja össze munkásságát a Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma. 

Maupassant írásai szinte teljes képet adnak az 1870 és 1890 közötti francia életről. Művészetét tömörség, lendület és mértéktartás jellemzi. Ahogy Szerb Antal írta róla: novelláiban „kerüli a naturalizmus részletező pepecselését, a lélekelemzők magyarázgatását; oly szigorúan klasszikus a vonalvezetése, mint a régi francia és olasz novellistáké, tiszta epikus, csak az események elmondására szorítkozik. Ha mulatságos történetet beszél el, ő maga közben sosem tréfál, stílusának egy arcizma sem rándul meg, csak maga a történet hat a stílus világosságán és a kompozíció tökéletességén keresztül”. Maupassant lépten-nyomon a szerelemről írt, rendkívül érzékletesen, emiatt a maga korában és még utána is sokáig erotikus írónak tartották, akinek műveit nem illett fiatal lánynak olvasnia. 

Odavitte az olvasót 

Maupassant novellái úgy kezdődnek, ahogy egy irodalmi riportnak érdemes, egyből a helyszínre, a cselekményekbe vinni az olvasót. 

„Még tíz óra se volt, s a hivatalnokok már csapatostul tódultak a tengerészeti minisztérium hatalmas kapuja alá, sietve jöttek Párizs közeli-távoli negyedeiből – közeledett az új év, a lázas igyekezet, az előléptetések ideje. Gyors lépések visszhangoztak az óriási, labirintusszerű, tekervényes épületben: bonyodalmas folyosók futottak egymásnak, ajtó ajtó mellett nyílt a hivatali szobákba.” (Az örökség) 
„Mikor Leras bácsi, a Labuze és Tsa cég könyvelője kilépett az üzletből, néhány pillanatig káprázott a szeme a lenyugvó nap ragyogásától. Egész nap a sárgás fényű gázlámpánál dolgozott, az üzlethelyiség mögötti irodában, amely a tárna­sze­rűen szűk és mély udvarra nézett. A kis helyiség, ahol negyven éve morzsolgatta napjait, oly sötét volt, hogy még nyár közepén is legföljebb tizenegytől háromig lehetett világítás nélkül meglenni benne.” (Séta) 

„A neuillyi vicinális elhagyta a Maillot-kaput, és most a Szajnához vezető fasor mellett pöfögött. A magányos kocsi elé fogott kicsi mozdony minduntalan sípolt, hogy eltisztuljanak az útjából, köpködte a gőzt, és lihegett, mint aki futás közben kifulladt: dugattyúi serényen zakatoltak, mintha csak vaslábakon futna. Alkonyodó, nyári nap melege nehezedett az útra, a levegő mozdulatlan volt, mégis fehér, krétás, sűrű, fojtogató és forró por emelkedett a magasba, ráapadt a verejtékes bőrre, megkönnyezte a szemet, behatolt a tüdőbe.” (Családi gyász) 

Fájdalmas befejezés 

Könyveiből Maupassant tisztességes jövedelemre tett szert: lakásokat tartott fenn Párizsban és a Riviérán, házat a normandiai Étretat-ban, jachtot is vásárolt, rengeteget utazott. Mindez azonban nem segített egyre inkább elhatalmasodó szifiliszén, amelyhez neuraszténia, migrénes fejfájás és szembajok is társultak. Utolsó éveiben hasist és mor­fiu­­mot szedett, hasztalanul. 1892 ja­nuár­jában torkát elvágva öngyilkosságot kísérelt meg, de anyja a közelében volt, így megmentették. Mivel az író zavarosan viselkedett, a Párizs külvárosi passyi elmegyógyintézetbe szállították, itt élt elborult elmével 1893. július 6-án bekövetkezett haláláig. Párizsban a Montparnasse temetőben nyugszik, emlékműve a Mon­ceau parkban – amely több művében is szerepel – látható. Szülőhelyén, a ma is látogatható Miromesnil kastély parkjában mellszobra áll. Hegedűs Géza azt írta róla: „Maupassant a világirodalom egyik leglebilincselőbb, legszórakoztatóbb elbeszélője. A stílus nagy varázslója. Mosolygunk, miközben tragédiákat veszünk tudomásul. Elbűvöl a szépség, miközben tudomásul vesszük, milyen undorító az a polgári világ, amelyet ábrázol. Nála tetőzött a nyugati polgári irodalom." A világ egyik legtöbbet adaptált francia regényírója, akinek műveiből több filmváltozat is készült: A szépfiú című regényét először 1919-ben vitték vászonra, legutóbb pedig 2012-ben Robert Pattinson, valamint Uma Thurman és Kristin Scott Thomas főszereplésével. Novelláiból francia filmsorozat is készült, amelyet 2007–2011 között sugárzott a France 2 közszolgálati televízió.