Arányérzék

Fájdalommal vegyes döbenettel fogadta a hírt a híres divattervező haláláról a divat-, a sportvilág és Hollywood. Az elemzések szerint a gyász Olaszország zászlaját éppúgy beárnyékolja, mint a vörös szőnyeget, a céges tárgyalókat vagy a sportcsarnokok fényét. Donatella Versace siratja az „óriást”, akit Julia Roberts „igaz barátként” és „legendaként” emleget, Giorgia Meloni pedig a „legjobb Olaszország jelképeként”. 

Armani életútja nem harsány drámákkal, hanem következetes döntésekkel rajzolta át a ruha és a test, illetve az anyag és a mozdulatok viszonyát. Orvos szeretett volna lenni, aztán a milánói La Rinascente kirakatában megállította egy textilanyag, illetve annak tapintása. Később Nino Cerrutinál tanult, ahol beleégett, hogy a jó szabás nem merev. 

Volkswagenből divatház 

1975-ben üzlet- és magánéleti társával, Sergio Galeottival eladták a Volkswagenjüket, és létrehozták a Giorgio Armani márkát. Néhány év alatt jelentős sikerre tettek szert, és a divatvilágban már mindenki értette, mit jelent egy bélés nélküli zakó. Armani a múlt részévé tette a vállat mint felesleges páncélt, illetve a kényszeresen szűkre húzott derekat, és hagyta az embert lélegezni, továbbá a mozdulatait beszélni. 

Elmondása szerint valódi embereknek tervezett, mert „semmi erény nincs abban, ha nem praktikus ruhákat és kiegészítőket készítünk”. A valódi emberek közé igen hamar feliratkozott Hollywood is: az Amerikai dzsigolóban Richard Gere tette filmnyelven is halhatatlanná a könnyed olasz szabászatot, a Miami Vice pedig tévés ikonográfiát teremtett. 

A nyolcvanas évek power dressing trendje (vagyis az az öltözködési stílus, amely arra szolgál, hogy az viselőjében magabiztosságot keltsen, és erőteljes benyomást érjen el) Armani keze nyomán már nem kimért nyelven beszélt. A férfiaknál a gombolás lejjebb vándorolt, a nadrágszár telt lett, a nőknél a nadrágkosztüm adta a kifinomult hatalmat. „Mindig igyekeztem elhagyni mindazt, ami a nőket önmaguk karikatúrájává tette” – mondta sokszor a tervező, utalva a puha vállakra, a felszabadított derékvonalra és a rétegzett estélyikre. Azt is mondta, hogy „az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád”. És ezt Hollywood bőven ki is használta. Sean Penn így vonult be a divattörténelembe csupa feketében, Anne Hathaway hófehér, váll nélküli ruhában, Jodie Foster, Sophia Loren, Brad Pitt visszafogott estélyi ruházatban, bizonyítva, hogy a kevesebb több. 

A márka közben jóval több lett ruházatnál. Parfümök és kozmetikumok, szemüvegek és kanapék, könyvek, virágok, csokoládék, éttermek Milánótól Tokióig, két hotel Dubaiban és Milánóban, illetve egy bemutatókról mesélő házon belüli világ, az Armani/Teatro és az Armani/Silos, az életműmúzeum épült a tervező kezei alatt. 

Armani szerette az időtálló dolgokat, így nem csoda, hogy a Guggenheim 2000-es retrospektív kiállítását is támogatta, amely a divatból művészeti értéket hangsúlyozta. Milánóban emellett a márka ötvenedik évfordulójára digitális archívum is készült: az Archivio Armani. 

A sport külön fejezet az Armani-lexikonban. 2008-tól tulajdonosa volt az Olimpia Milanónak, amely azóta ismét trófeahalmozó lett, stabil Euroliga-résztvevő. A Napoli 2021 óta Armani szerelésben nyert bajnoki címeket, a Juventus és az olasz válogatott jó ideje a pályán kívül Armaniban utazik, az olasz olimpiai csapat pedig 2012 óta Armani formaruhákban vonul. A tervező számára a sport közösségi nyelv volt, amely egyszerre hordozta a mozdulat, a fegyelem és a ritmus összességét, vagyis a szabás összes elemét. 

Mindig egy kézben 

A magánéleti töréspontja 1985-ben következett be, Sergio Galeotti halálával. Sokan ekkor a márka végét vizionálták, Armani azonban egyedül, erős kézzel állt a kormányrúdhoz. Soha nem engedte be a luxuskonglomerátumokat, nem adott el részt az üzletből. Gondoskodott róla, hogy a birodalom egyben maradjon: alapítványon keresztül rendezte az utódlást. A cég kilencezer embernél, hatszáz üzletnél és hét ipari bázisnál járt, miközben Armani ragaszkodott ahhoz, hogy minden kollekció mögött ott legyen a keze. „Nincs semmilyen receptem, amit átadhatnék – mindig a saját utamat jártam. Még ma is ragaszkodom a függetlenségemhez, mert ez számomra a legnagyobb érték. Szenvedély. Bátorság. Kitartás. Következetesség.” 

Giorgio Armani – ellentétben a csillogásról alkotott közhelyekkel – visszafogott maradt. Nem gyűjtötte a képeket, egyetlen Matisse-t kapott Eric Claptontól, jachtjait anyjáról nevezte el (Mariù, majd Maín), és ha sztárok között jelent meg, akkor is dolgozni ment. Közben csendben adakozott: gyermekeket segítő szervezeteket támogatott, az AIDS elleni küzdelem arcává vált, 2002-ben az ENSZ menekültügyi jószolgálati nagykövetének nevezték ki. A hírnévhez való viszonyát a fegyelem határozta meg. Mindig vallotta, hogy az öltözéken keresztül önbizalmat taníthat, és ehhez mérte életét is. Úgy fogalmazott egyszer, hogy „a stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának… Velünk születik, de tanulható, ha van bennünk elég intelligencia”. 

Ennek is köszönhető, hogy a birodalom sosem veszítette el az emberi léptéket. Armani habitusa (akorán őszült haj, a sötét póló és nadrág, a napbarnított bőr) a márka egyenruhája lett. Minimalista otthonai – kevés, de fontos tárgy – a munkafegyelem terei is voltak, ahol kora reggeli edzéssel kezdett, húsmentes vacsorával zárt, és sosem hagyta ki a napi úszást a palazzója alatt futó medencében, és közben reggeltől estig dolgozott, próbált és javított. 

Ötvenedik születésnap 

Az utolsó években lassult kicsit, de megfáradhatatlanul dolgozott. A pandémia idején például nyílt levélben ostorozta a túltermelést, mondván, nincs értelme annak, hogy kollekciói három hét után már elavultnak számítanak. Erkölcstelennek tartotta ezt a fajta felgyorsult divatéletet. A többség sokkal később kezdte megtanulni a fenntarthatóság kifejezését, Armani addigra már évtizedek óta gyakorolta annak lényegét: a kevesebb zajt és a hosszabb életciklust. 

Először idén nyáron hiányzott Milánóból, a tavaszi–nyári, 2026-os férfikollekciót már otthonról irányította, de közben a márka ötvenedik évfordulójára készült: a szeptemberi szabadtéri show-ra a Palazzo Brera udvarán. A meghívókat már régen kiküldték, ám most kétségessé vált, hogyan rendezik meg az eseményt. 
Armani öröksége a szakértől szerint a testtartásban él tovább. Abban, ahogy egy bélés nélküli zakó a vállra simul, vagy ahogy egy egész generáció megtanulta, vehető póló az öltönyhöz, egy másik pedig, hogy a grézs (a bézs és a szürke elegye) nem unalmas, hanem nyugtató szín, amely mindenhez megy, és meleg árnyalat lévén kiküszöböli a szürke minden problémáját. 

Már jóval halála előtt gondoskodott a vállalat biztonságáról. A krea­­­tív folytonosságot Leo Dell’­Orco őrzi a férfi, és unokahúga, Sil­vana Armani a női vonal élén. A PR a másik unokahúga, Roberta kezében van, aki Tom Cruise és Katie Holmes esküvőjének részleteiért felelt. Mindannyian egyetértenek Giorgio Armani egyik mantrájával, hogy a „stílus lényege: egyszerűen mondani valami bonyolultat”. Mert Armani nem receptet hagyott hátra, hanem arányérzéket. A többit nekünk kell hozzávarrnunk.