Lámpások tökből

Október végén kétféle mozi lepi el a tévéadókat, az egyik, a halloween éjszakájára felkészítő klasszikus horror, a másik a hatalmas tökökkel díszített, sütőtök­-na­rancssárgával leöntött családi film. Ez utóbbi kötelező velejárója, hogy minden szereplő házában megfelelő mennyiségű dísztök legyen látható, és az egyik jelenetben az egész család töklámpást faragjon. 

A halloween ellenzői szerint a magyar mindenszentek és halottak napja tiszteletteljes, elmélkedő ünnepkörébe nem fér bele a vidámság, a fiatalok rémisztő jelmezes bulizása és a legkisebbek csokigyűjtése. Ennek ellenére az elmúlt években egyre több esemény jelenik meg országszerte, amelyek elsősorban a tökfaragással, illetve a minél nagyobb tök termesztésével foglalkozik. Amerika bánatára egyébként évek óta európai termelők hódítják el az ilyenkor kötelezően kiosztott legnagyobb óriástök címeket. A szakértők szerint az éghajlatváltozás, a modern technológia és a szerencse is szerepet játszik az óvilágiak győzelmében. 

Jó és rossz harca 

Gyöngyössy Orsolya néprajz- és vallástudós szerint a Kárpát-medencében nagyon karakteres kulturális minták kötődnek a sírdíszítéshez, a mindenszentek és a halottak napja ünnepléséhez. A halloween esetében azonban csak motívumok jelennek meg, nincs egységes átvétele az október 31-hez kötődő összes hagyománynak. Ugyanakkor ezek az elemek – különösen a tökfaragás és az ártó szellemek jelmezekkel és zajongással való elijesztése – azért kerülhettek át a két­­ezres évek eleje óta igen könnyen, mert mindegyiknek van valamilyen magyar előzménye. 

R. Nagy József, a Miskolci Egyetem antropológusa úgy véli, hogy a halottak napja és a halloween is ősi archetipikus tartalommal rendelkező ünnep, minden kultúrában megtalálhatók, mivel a jó és a rossz idő, tehát a nyár és a tél elválasztásához kötődnek. Magyarországon is megvolt ez a hagyomány. A probléma azonban, hogy nincs írásos emlék a pogány időkből, mivel a rovásírás alkalmatlan volt hosszú történetek elmesélésére, a latin történetírók pedig nem foglalkoztak az egyszerű nép irtandó pogány szokásainak leírásával. A jó és rossz idő közti határvonal átlépése azonban mindig rossz szellemeket űző rítusokkal jár, így a halloween és a farsangi busójárás ugyanarról a tőről fakad. De ugyanide lehet sorolni a Gergely-járást, a balázsolást vagy a paraszti esküvőkön megszokott halottas játékokat, amelyek mind a mindenszentek előestéjéhez hasonló szellemjárást kívánták megelőzni a magyar kultúrában is. 
A tökfaragás is része a magyar hagyománynak, csak másként. Inkább gyerekjátékként, nem pedig mint mitikus szerepű növényként jelenik meg a magyar néprajzi hagyományokban. Ezt látszik megerősíteni, hogy a halloween-töklámpás alapját képező Jack O’Lantern-legenda a magyar Koplaló Mátyás mesében is megjelenik, csak éppen a marharépából faragott lámpás hiányzik az ördögöt kicselező történet magyar változatából. 

Magyar gyökerek 

A közösségi médiában az elmúlt években számos történet olvasható, hogy már sok évvel ezelőtt is milyen gyakori őszi elfoglaltságnak számított a tökfaragás. Egy idős bácsi például arról mesélt, hogy egy somogyi kis faluban nőtt fel, ahol minden évben faragtak tököt október-november fordulóján, és raktak bele gyertyát. Ezzel pró­bálták meg ijesztgetni a felnőtte­ket, akik kellő empátiával meg is ijedtek. 
Évekkel ezelőtt Bálint gazda is hasonló emlékeket osztott meg egy sütőtökről szóló bejegyzésében, amely szerint gyerekkorában a hosszú őszi estéken kivájták a tököket, szemet és szájat vágtak rajtuk, majd „társaik rémületére este égő gyertyát állítottak belé”. 

Magyarországon leginkább betakarítás után faragtak tököt, Bárkányi Ildikó muzeológus, néprajzkutató szerint Csongrádban és a dél-alföldi régióban szinte mindegyik településen szokás volt a töklámpás készítése, amely mindenszentek környékén kifejezetten a lányok megijesztésére szolgált. Erdélyben szintén lehet hasonló példákat találni, sőt ott a gyufaszálakból készített fogak még ijesztőbbé tették a lámpásokat, hogy a fiatal lányok az őszi ködben jobban megrémüljenek. Ismert még a Luca-naphoz, illetve a farsanghoz is köthető tökfaragási hagyomány (előbbi a Dunántúlon, utóbbi a Tiszaháton, Bereg megyében), illetve a „fénylik, mint Salamon töke” szólás, amely az Árpád-házi trónviszályok idejére vezethető vissza. 1081-ben Salamon elismerte Lászlót magyar királynak, ám vissza akarta szerezni trónját, így László a visegrádi vár tornyába záratta, ahol az őrök sötétedés után töklámpásokkal világítottak. A lámpások azonban nemcsak a rab szemmel tartását szolgálták, hanem a dunai hajósoknak is segítettek eligazodni. 

A szakértők egyetértenek, hogy sokan azért nem ismerik a tökfaragás magyar hagyományát, mivel az leginkább szigetszerű jelenségként írható le, ez pedig a zöldség nagyon energiaigényes termelésének köszönhető. Nem véletlen, hogy a halloween kelta gyökerei során az írek sem tököt, hanem marharépát vagy karalábét faragtak, mert az ottani föld csak ezen növényeknek szolgált elég tápanyagként. Az ír bevándorlók aztán Amerikában fedezték fel a látványosabb töklámpások lehetőségét, mivel ott a jó talaj és az időjárási körülmények miatt megtermett a nagy tök. A magyar tökfaragás országos elterjedéséhez is megfelelő talaj-, illetve ég­hajlati körülményekre lett volna szükség, amely viszont nem állt rendelkezésre az ország minden területén. 

A magyar tökfaragási hagyomány tehát nem idegen a népi kultúrától, csupán más jelentésrétegeket hordozott, mint a ma ismert halloween-lámpások. A néprajzi forrásokból kitűnik, hogy a tökfaragás a falusi életben inkább a tréfálkozás, a játékos félelemkeltés és a közösségi szórakozás része volt, semmint valamiféle rituális, vallási vagy babonás szokás. Mindez együtt a földrajzi tagoltsággal eredményezte, hogy sokan elfelejtették. 

Amerikából jöttem 

A XX. század második felében ráadásul a városi életmód térnyerésével a hagyományok még inkább eltűntek, a tök inkább a konyhában, mint a kapu előtt kapott helyet. A rendszerváltás után a globalizálódó kultúra hatására a halloween adott a tökfaragásnak új lendületet, így paradox módon az amerikai hagyományként vonult be újra a magyar szokások közé. Számos szakértő azonban igyekszik felhívni a figyelmet, hogy saját elfeledett hagyományainkról van szó, és ezt a ma már számos településen megrendezett tökfesztiválok is hangsúlyozzák. Ezeken a díszítés mellett a népi játékok, kézműves-foglalkozások és a hagyományőrző bemutatók is teret kapnak. Így az események nemcsak a külföldi mintát másolják, hanem tudatosan próbálják újraértelmezni a magyar népi elemeket: például a régi mondások, népdalok vagy a falusi tréfás szokások bevonásával. 

Szakértők véleménye, hogy a halloweennel kapcsolatos ellenérzés leginkább az emberek ismerethiányából, illetve a mindenszentekkel és halottak napjával való keverésből fakad. Fontos lenne például megjegyezni, hogy a halottakhoz kapcsolódó ünnepkörhöz hozzátartozik a jótékonykodás is, ezt pedig sok helyen inkább vidám formában vitték véghez. A néphit szerint ilyenkor látogatnak haza az elhunytak, akiket kenyérrel, vízzel sóval kell megvendégelni a család asztalánál, esetleg egyenesen a temetőben. Ennek a megvendégelésnek a kiterjesztése a koldusok megsegítése a temető környékén a bukovinai magyaroknál, illetve Szeged és Csallóköz környékén. 

Összességében tehát a tökfaragás ma már nem pusztán importált divat, hanem egy élő, folyamatosan változó kulturális gyakorlat, amely képes hidat képezni a múlt és a jelen között. Miközben a gyerekek lelkesen világító tököt készítenek a Hal­lo­ween kedvéért, valójában egy régi magyar hagyomány újraélesztésében vesznek részt.