Elátkozott Frogmore

Károly király azután indított hivatalos eljárást öccse ellen, hogy megjelent Virginia Giuffre posztumusz memoárja, amelyben részletesen beszél az exherceggel való szexuális kapcsolatáról, illetve, hogy Jeffrey Epstein hogyan kényszerítette még kiskorúként a kapcsolatra. Andrew Mountbatten Windsor már korábban lemondott yorki hercegi címéről, azonban a közvélemény igazságérzetét ez még nem elégítette ki. Most a király kérésére a kormány azon dolgozik, hogy az exherceg altengernagyi rendfokozatát is visszavonják. 

A címek elvesztése mellett a király öccsének ki kell költöznie eddigi lakhelyéről is, a windsori kastélyhoz közel épült, harmincszobás Royal Lodge-ból. A hírek szerint Sandrighambe költözik, amely a Windsor Great Park területén álló lakhelyektől eltérően az uralkodó magántulajdonát képezi. III. Károly saját vagyonából biztosít majd ellátást öccsének, azonban annak exfelesége, Sarah Ferguson már nem részesülhet a juttatásokból. Sarah korábban használta a yorki hercegnéi címet, illetve a válás ellenére szintén a Royal Lodge-ban lakott egy külön lakrészben. Most neki el kell költöznie, és magának kell gondoskodnia a lakhatásáról és jövedelméről. Andrew és Sarah gyerekei, Beatrix és Eugénia hercegnők megtartják hercegi címüket, bár a botrány kitörése óta saját családjukkal külföldön tartózkodnak. 

A palota üzenete kettős: egyrészt együttéreznek az áldozatokkal, másrészt zéró toleranciát hirdetnek a koronát érintő kockázatokkal szemben. A döntés mögött a Kamilla királynéhoz köthető áldozatvédő attitűd, valamint Vilmos trónörökös stratégiája látszik, miszerint egy működő monarchiában a költség-haszon logika alapján a közbizalom értékesebb, mint bármely családtaghoz való lojalitás. Vilmos herceg nemrég Eugene Levy A kedvetlen utazó című műsorában beszélt arról, hogyha trónra kerül, akkor változásokat fog bevezetni a monarchia érdekében. Szakértők szerint ennek előszele III. Károly döntése, amely intézményi szinten teremt precedenst a felelősségre vonásra. Nemcsak a közfeladatoktól való eltiltásról van szó, hanem címek és jelképek visszavételéről, azaz a szimbolikus tőke megvonásáról. Rövid távon ez stabilizálja a királyi család márkáját, hosszabb távon pedig erősíti Vilmos reformista tekintélyét, és megágyaz a „kisebb, hatékonyabb, olcsóbb” monarchia víziójának. 

Bár az exherceg története megdöbbentő, nem ő az első, akit egy királyi család kitaszít. Mi több, a Royal Lodge-tól néhány perces sétára fekvő Frogmore Cottage a királyi perifériára sodródott rokonok gyűjtőhelyeként ismert. Xénia nagyhercegnő, II. Miklós nővére itt talált menedéket az orosz forradalom után. Gyakran látogatták gyerekei és unokái, és bár alapvetően boldog családi otthonként írták le akkor Frogmore-t a nagyhercegnő ismerősei, egy menekült rokon udvartartása nem mérhető egy cár testvérének presztízséhez. Amerikában való költözésük előtt Harry herceg és Meghan ide költözött Londonból, amikor már lehetett hallani a királyi család többi tagjával való problémáikról. Akkor ugyan arról szóltak a hírek, hogy az akkor cambridge-i és sussexi hercegi pár mindössze más életstílust kíván folytatni, ezért marad egyikül Londonban, a másikuk viszont Windsorba költözik, később kiderültek a jóval súlyosabb ellentétek. Ezeket tovább árnyalja, hogy az immár walesi család három éve maga is windsori lakos, és Vilmos trónra kerülésével is az kíván maradni. 

Frogmore mellett van eltemetve egy másik királyi családtag is: szász-coburg-gothai Lujza hercegné, Viktória királynő férjének, Albert hercegnek édesanyja, akit a XIX. században házassági botrányai és válása miatt közösítettek ki. Lujza és férje, I. Ernő szász-coburg-gothai herceg 1826-ban váltak el kölcsönös megcsalások után. Bár mindenki tisztában volt vele, hogy a házasság eredetileg csupán politikai megfontolásokból született, annak felbontása mégsem fért bele a hercegi ház dinasztikus kapcsolataiba, így az imázst – elsősorban Albert presztízsét – Lujza hírnevének feláldozásával védték meg. 

Szintén történelmi példa Krisztina svéd királynő története, aki 1654-ben volt kénytelen lemondani trónjáról, mivel áttért a katolikus hitre és Rómába költözött. A döntéssel a Vasa-dinasztia a politikai racionalitást a személyes autonómiával próbálta összeegyeztetni. A legrosszabb vég Monmouth herceget, II. Károly törvénytelen fiát érte utol, aki 1685-ben fegyverrel próbálta megszerezni a koronát, majd mikor kísérlete sikertelen lett, kivégezték. 

Az esetek közös nevezője a dinasztikus önvédelem. Ha a botránynak nagyobb a költsége, mint az egyéb haszna, akkor a rendszer feláldozza az egyént. Ez rangtól, országtól és kortól függetlenül működő mintázat. A XXI. században mindezt a folyamatos átláthatóság és a közösségi média sokszorosára nagyítja és gyorsítja, így a királyi házak a vállalati kríziskommunikáció és a politikai válságkezelés hibridjei lettek. Andrew Mount­batten-Windsor ügye tehát stressz­teszt a brit monarchia adaptív képességét illetően, és figyelmeztetés a kontinens többi udvarának. 

A királyi botrányok ma már nem csupán erkölcsi kérdések, hanem egyszerre hordoznak nemzetbiztonsági és pénzügyi kockázatokat is. A befolyásos szereplők körüli szürke zóna, amely kétes üzleti kapcsolatokból, adományozási hálózatokból, informális közvetítőkből épül fel, ideális terepe a zsarolásnak, a befolyásszerzésnek és a pénzmosásnak. Az Epstein-típusú ügyekben a sérülékenység nem a protokolláris védelmi gyűrűn, hanem közvetlenül a magán- és üzleti életben keletkezik. A botrányokra így a társadalom által elvárt válasz is jelentősebb. Szükség van a királyi ház tagjaira vonatkozó, civil sztenderdekhez igazított összeférhetetlenségi szabályokra, független etikai bizottságra, a lakhatások és alapítványi pénzmozgások rendszeres auditjára, valamint kockázatalapú védelmi protokollokra a privát kapcsolati hálókra, mert a monarchiák modern legitimitása a transzparencia és a következményrendszer hitelességén áll vagy bukik.