Elpazarolt dinamó

Margaret Munnerlyn Mitchell 1900. november 8-án Atlantában látta meg a napvilágot. Születésétől végtelen történeteket hallgatott a polgárháborúról és a rekonstrukcióról. Azok között nőtt fel, akiknek személyes élményei voltak az eltűnt kultúráról. Nagyanyja rendszeresen mesélt a csatákról, amelyben a nagyapja súlyosan meg is sérült, illetve a háborút követő újjáépítésről. 

A család Atlanta alapítói közé tartozik, apja elismert ügyvéd, anyja katolikus aktivista és szüfrazsett volt. Margaret fiús gyerekként sokat játszott a szabad levegőn és szívesen lovagolt. Először anyjának diktálta történeteit, majd mikor megtanult írni, maga is történeteket és színdarabokat körmölt, és rengeteget olvasott. 

Ne csak olvass, írj! 

1918-ig egy divatos magán­lány­is­kola, a Washington Seminary növendéke volt, ekkor kezdte el a Peggy nevet használni a mitológiai szárnyas ló, a Pegazus után. Egyetemi tanulmányait a massa­chussetsi Smith College-ban kezdte meg, ám egy év után, édesanyja halála miatt hazaköltözött, és átvette a háztartás irányítását. Ezt igen hamar megunta, és rendre botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet, például első bálján 1921-ben pikáns táncot adott elő. Magát ebben az időszakban „elpazarolt dinamóként” jellemezte. 

Lázadásának jele volt, hogy több kérője ellenére 1922-ben Berrien Upshaw-hoz ment feleségül. A férfi alkoholizmusa és erőszakos viselkedése miatt elváltak, ami újabb botrányt okozott. Esküvői tanújuk, John Marsh segített Mitchellnek újságírói állást szerezni az Atlanta Journal Sunday Magazine-nál. 1925. július 4-én házasodtak össze. 

Peggy Mitchellként Margaret 129 cikket írt, interjúi, portréi és a georgiai társasági életet bemutató riportjai mind elismertek voltak. Az újságnál időnként korrektorként is és tanácsadó rovatvezetőként is dolgozott. Egy bokatörés szövődményei vetettek véget újságírói pá­lya­futásának. 
1926-ban a sérülés miatt nem mozdulhatott ki a házból, férjével hozatott magának könyveket az atlantai könyvtárból. Egy nap Marsh egy Remington írógéppel állított haza, mondván, ideje, hogy saját regényt írjon, ahelyett, hogy több százat elolvas. 

A következő kilenc évben formálódott a Biblia után mai napig a második legolvasottabb mű, az Elfújta a szél. Az elkényeztetett, a polgárháború idején felnőtté váló Pansy O’Hara története a világirodalom egyik legszeretettebb meséje, annak ellenére, hogy a georgiai történet az első pillanattól kezdve kérdéseket vetett fel. 

Mitchell ugyan a történelmi részleteket komoly kutatás után írta meg, gondolkozását mégis elsősorban családja meséi befolyásolták, amelyek kétségkívül egy letűnt kornak állítottak emléket. John Jakes amerikai író nem véletlenül mondta mindig, hogy az Elfújta a szelet elsősorban szerelmi történetként kell értelmezni, nem pedig történelmi dokumentumként, hiszen az inkább a XX. század első felének déli gondolkozását örökíti meg, semmint az 1860-as évek valóságát. Azóta számosan elemezték, hogy a regény romantizálja a rabszolgaságot, az ültetvényeseket hősként mutatja be, a fekete szereplőket pedig tematizálja. A házassági erőszakot is megengedhetőnek mutatja be, ám igaz, hogy ennek kriminalizálására csak a kilencvenes években került sor. 

A kéziratot Mitchell közeli barátja, Lois Dwight Cole, a Macmillan társzerkesztője ajánlotta be a kiadónak, amikor a regény még kész sem volt. A Macmillan főszerkesztője, Harold Latham 1935 tavaszán győzte meg Mitchellt, hogy adja be az akkor még cím nélkül, rendezetlen vázlatfejezetek gyűjteményét. A kiadó még a nyáron szerződést ajánlott. Mitchell a következő hét hónapban megállás nélkül dolgozott, hogy elkészítse a kiadható verziót és eldöntse a címet. A Macmillan a Holnap egy másik napot preferálta, de végül Mitchell kedvence győzött, Ernest Dowson Cynara című verse után lett Elfújta a szél. A Pan­­sy név helyett hosszas keresés után találta meg a Scar­lettet, amelyet azonban Cole először elutasított. 

A csaknem ezeroldalas mű végül 1936. június 30-án jelent meg, és világszerte sikert aratott. Egy nap alatt ötvenezer példány kelt el belőle, hat hónapon belül egymillió, az első öt év alatt három és fél millió. A XXI. század fordulójára több mint 30 millió könyv talált gazdára világszerte, több mint negyven nyelven. Mitchell 1937-ben megkapta a Pulitzer-díjat. Ebben az évben jelent meg a magyar fordítás is Kosáryné Réz Lola tollából. 

Rekordok és hátterek 

A filmjogokat 1936-ban 50 ezer dollárért vette meg David O. Selz­nick producer. Első könyves szerzőnek korábban ennyi pénzt még nem fizettek. A filmváltozat készítéséről számos legenda kering, például: a King Kong díszletét gyújtották fel Atlanta leégésének filmre vételéhez, Vivien Leight a valaha volt legnagyobb színésznői casting után találták meg, a két főszereplő utálta egymást, és a film során a stúdió összes Technicolor szalagját felhasználták, ezért az 1940-es Büszkeség és balítélet csak fekete-fehérben készülhetett el (ami igazán kár, mert az Elfújta a szél cukormázasan színes ruháiban forgatták). 
A filmet Victor Fleming rendezte 3,9 millió dollárért. Mitchellnek is tetszett, mivel a forgatókönyv tömörít, mégis tartja magát a regényhez, bár a már akkor jelentős, feketék általi tiltakozás miatt számos dolgot finomított a könyvhöz képest. Az 1939-es mozi összesen 15 Oscar-jelölést kapott, és tíz szobrot el is nyert. Máig az egyik legnagyobb bevételt hozó film. 

A könyv megjelenése után Mitchell elutasította a promóciós szerepléseket, és 1937-től a külföldi kiadásoktól eltekintve nem dedikált. Elterjedt róla, hogy visszahúzódó különc, azonban csak nem szerette a reflektorfényt, és úgy érezte, jobb időtöltés a több ezer rajongói levél megválaszolása. Ezenkívül idejének jelentős részét töltötte a jogosulatlan kiadások elleni harccal. Akkoriban az amerikai szerzőknek nem volt megfelelő a nemzetközi szerzői jog védelme, Mitchell azonban törvénymódosításokat ösztönzött. 
A kiadók hamar szerettek volna folytatást, ám Mitchell nem akart nekiülni egy új regénynek. A II. világháború kitörésekor inkább a Vöröskeresztben dolgozott, illetve segítette a feketéket, például ösztöndíjat alapított fekete orvostanhallgatóknak. Egyes szakértők ezért is tartják méltatlannak, hogy a XXI. század ideológiája elérte, hogy az Elfújta a szél filmváltozata egy ideig feketelistára kerüljön a streamingszolgáltatóknál. Ma ismét elérhető, viszont számos helyen előzetes figyelmeztetéssel vetítik. 

Happy end nélkül 

Mitchell halála előtt kezdett el gondolkozni, hogy Scarlett és Rhett megérdemelné a romantikus befejezést, azonban egy részeg taxisofőr megakadályozta a történet folytatásában. 1949. augusztus 11-én férjével A Canterbury meséket akarták megnézni a moziban, amikor a baleset történt. Súlyos belső sérüléseket szenvedett, és öt nappal később elhunyt. Haláláról világszerte írtak, Harry S. Truman elnök úgy méltatta, mint a „művészt, aki egy örökkévaló regényt adott a világnak”. 

Az Elfújta a szél kéziratát és néhány egyéb írását halála után kérésére elégették, sok évvel később megtalálták egy elrejtett tinédzserkori történetét, amit ki is adtak. Scarlett és Rhett Alexandra Ripleynek köszönhetően talált végül egymásra. A Scarlett 1991-ben jelent meg egyszerre negyven országban, tizennyolc nyelven. A könyv közönségsiker lett, de a kritikusok lehúzták. Később Audrey Dee Milland írt számos folytatást, még rosszabb kritikákat szerezve. Scar­lettből 1994-ben nyolcórás sorozat készült, ám nem bizonyult olyan sikeresnek, mint az Elfújta a szél. 

2001-ben Mitchell örökösei szerzői jogi pert indítottak Alice Randall ellen, aki egy rabszolga szemszögéből írta meg az Elfújta a szél paródiafolytatását. A felek végül megállapodtak, a könyv nem jelent meg. Donald McCaig történelmi regényíró azonban két engedélyezett történetet is írhatott. 

Margaret Mitchell atlantai háza és a közelben berendezett elképzelt O'Hara-ültetvény ma is turistaattrakció. Az Elfújta a szél minden XXI. századi kritika ellenére kitörölhetetlenül az amerikai kultúra és történelem része. A legtöbb szakértő egyetért, hogy ez így helyes, hiszen el kell fogadni a művet minden hibájával együtt, mert szembesít néhány gyakran figyelmen kívül hagyott igazsággal.