A prágai lokomotív

Zátopek a morvaországi Kop­riv­nicében született 1922. szep­tember 19-én egy nyolcgyermekes család hetedik gyermekeként, tizenhat éves korától már dolgozott a zlíni Bata cipőgyárban. Két évvel később indult – mert a gyári sportfelelős kijelölte – első versenyén, és minden felkészülés nélkül a százfős mezőnyben a második lett az 1500 méteres futásban. A siker nyomán megjött a kedve a versenyszerű sportoláshoz, és 1944-ben már ő tartotta az országos rekordot 2000, 3000 és 5000 méteren. A háború után belépett a hadseregbe, ahol tiszti rangot kapott, és így edzhetett is – írta a Nemzeti Arc­hívum Sajtóarchívuma portré­jában. 

Az 1948-as londoni olimpián huszonhat évesen megnyerte a 10 ezer méteres síkfutást, 5000 méteren pedig második lett. Zátopek 1948 és 1954 között uralta a hosszútávú versenyeket: egymás után 38-szor diadalmaskodott tízezer méteren. A különféle távokon 18 világrekordot állított fel, ő futott elsőként 29 percen belül 10 000 és egy órán belül 20 000 méteren. A csúcsra az 1952-es helsinki olimpián­ jutott fel, ahol addig és azóta is egyedülálló módon megnyerte nemcsak az 5000 és 10 000 méteres síkfutást, de a maratont is, teljesítményének értékét növeli, hogy a leghosszabb futószámban életében először indult, s mindhárom aranyérmét új olimpiai rekorddal szerezte meg. Az 5000 méteren az utolsó körben három ellenfelét is megelőzte, a maraton alatt pedig azt a taktikát követte, hogy rátapadt a világcsúcstartó brit futóra, aki iszonyú tempót diktálva sem tudta őt leszakítani, majd a táv felénél egyszerűen ellépett mellette, és több mint kétperces előnnyel futott be a célba. 

∗ 

Zátopek felesége, a gerelyhajító Dana Ingová ugyancsak a finn fővárosban lett a női gerelyhajítás olimpiai bajnoka, méghozzá ugyanazon a napon, amikor férje megnyerte az 5000 méteres döntőt. Zátopeket 1949-ben, 1951-ben és 1952-ben a világ legjobb sportolójának választották meg. Az 1956-os melbourne-i olimpia előtt sérvműtéten esett át, és csak hatodik lett a maratoni futásban, a következő évben bejelentette visszavonulását.

Zátopeket a különleges, elegánsnak egyáltalán nem nevezhető futóstílusáról lehetett felismerni: úgy tűnt, hogy fejét és törzsét forgatva szinte kínlódva rója a köröket, a „prágai lokomotív” elnevezést azért kapta, mert futás közben gyakran zihált és fújtatott. Amikor elkínzott arckifejezéséről kérdezték (amiatt ragadt rá a „Rettenetes Emil” jelző is), ezt a választ adta: „Tudják, ez nem műkorcsolya vagy torna.” Rendkívül szigorú edzésrendet követett, esőben és hóban is ott volt a pályán, és sokszor katonai bakancsban futott, mert úgy vélte, a versenycipőben könnyebbnek érzi majd a lábát. 

Zátopek nemcsak versenyzőként alkotott maradandót, de elméleti vonatkozásban is: kidolgozta az úgynevezett intenzív intervallumos (iramváltásos) futóedzés elméletét, amely napjainkban is a futók felkészülésének alapját képezi. A fáma szerint a hazájában nemzeti hősnek számító, hat nyelven beszélő futófenomén járta ki 1957-ben, a hidegháború tetőpontján Antonín Zápotocky csehszlovák államfőnél, hogy az olimpiai aranyérmes csehszlovák diszkoszvető, Olga Fikotová feleségül mehessen amerikai ­választottjához, az ugyancsak olimpiai­ aranyérmes kalapácsvető Harold Connollyhoz. 

∗ 

Az Új Szó 1959-ben részletesen beszámolt Zátopek ausztriai előadáskörútjáról. „A helsinki olimpia maratonfutásának győztese valóságos maratonműsort bonyolított le, amennyiben Bécsben, Grazban, Salzburgban, Klagenfurtban és Linzben tartott előadást. Zátopek, a víg kedélyű és végtelenül szerény ember az előadó-pódiumán ugyanolyan sikert aratott, mint annak idején a salakpályán. Emilt minden tartomány fővárosában a közigazgatás vezetői, a polgármester, más mérvadó funkcionáriusok, s persze a különböző sportszövetségek bizottságai fogadták. A kedélyes Zátopek persze a humorról is gondoskodott. Így például arra a kérdésre, hogy kimerítette-e idegeit a sok versenyzés, azzal válaszolt, hogy a Gaisbergen, ahol a beszélgetés folyt, az ottani kilátótorony egyik kiugró részén tótágast állt és két teljes percig maradt ebben a helyzetben. A jelenvolt női kísérők hátborzongva nézték a vasidegeket kívánó mutatványt és kérlelésükre Zátopek ismét a lábára állt. Máshol sportsikereire vonatkozó szöveggel ellátott vidám nótával fogadták a tiszteletére rendezett banketten, mire Zátopek talpraesetten énekszóval válaszolt. Tapsorkán volt a jutalma.” A „prágai mozdony” egyszerű, közvetlen volt mindig, holott nagyszerű eredményekkel büszkélkedhetett, valósággal forradalmasította az atlétikában a hosszútávfutást. A külföldi szakemberek szerint „sportágának professzoraként” tudása új színt hozott a „taposómalomba”, ötletet a rideg „körözésbe”. 

∗ 

Zátopek, a felejthetetlen Emil a hazájában nemzeti hősnek számított. A sikerei után ezredesnek nevezték ki és a honvédelmi minisztériumban dolgozott. Mivel azonban a kommunista párt demokratikus szárnyán állt, 1968-ban támogatta a reformtörekvéseket és tiltakozott a Prágai Tavasz eltiprása ellen. Ezért kizárták a pártból, rangjától és állásától is megfosztották. Egy bányavállalatnál kapott munkát, állandóan utaznia kellett. A világ­hírű sportolóból segédmunkás lett. Bánatában inni kezdett, elidegenedett a feleségétől, és lakókocsiban tengette az életét. Csak hét év után térhetett vissza Prágába, ahol a testnevelési hivatalban kapott adminisztratív állást. A kommunista rendszer bukása után, 1990-ben rehabilitálták, majd 1998-ban megkapta a legmagasabb cseh kitüntetést, a Fehér Oroszlán Érdemrendet. A legendás futó hosszas betegeskedés után 78 éves korában, 2000. november 22-én hunyt el Prágában. Halála után Csehországban az Évszázad sportolójává választották, s posztumusz Pierre de Coubertin-érmet kapott. Születésének nyolcvanadik évfordulóján, 2002-ben a cseh posta bélyeggel emlékezett meg róla, de az arab világban is jelentettek meg rá emlékező bélyeget, a Skoda vonatgyár pedig mozdonyt nevezett el róla. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i központjában lévő Olimpiai Mú­zeum­ kertjében és Prágában is szobrot állítottak tiszteletére, Liverpoolban operát mutattak be róla, és a nevét viseli szülővárosának stadionja.