A folyó lelke

Egy cianid- és nehézfémtartalmú szennyvízzel teli zagytározó gátja szakadt át az észak-romániai Nagybánya közelében 2000. január 30-án késő este át. Az ülepítő a ro­­mán–ausztrál tulajdonú Aurul bányavállalathoz tartozott, amely a Nagybánya környéki fémbányák meddőhányóiból nyert ki aranyat és ezüstöt cianidos kioldással. Az eljárás során keletkező mérgező vegyületekkel teli mellékterméket vezették ebbe az ülepítőmedencébe. A cianiddal és fémekkel erősen szennyezett víz a földeken át a Lá­pos-patakba, majd onnan a Sza­mosba és a Tiszába ömlött. 

A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt. A Szamos–Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál – a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően – 34-szeres, Szeged alatt 15-szö­rös értéket mértek. Halpusztulást Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció. Becslések szerint mintegy 1240 tonna hal pusztult el, emellett sok más populáció is súlyos károkat szenvedett. A környezeti katasztrófa Magyarországon másfél millió embert veszélyeztetett, és ezer, halászattal vagy turizmussal foglalkozó ember megélhetését tette bizonytalanná.

A szakemberek tapasztalatai szerint a cián okozta halpusztulást követően a folyó mára már újra életre kelt. A folyóba visszaköltözött az élet, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a kiváló vízminőséget igénylő kérészek rajzása. A Tisza-virágzás már két évtizede megfigyelhető az Alsó-Tisza menti folyószakaszokon. 
Magyarország akkoriban 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazta az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is. Románia az Aurul vállalatot tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a ka­tasztrófa „előre nem látható kö­rülmények” következménye. Az Aurul a szokatlanul nagy mennyiségű havazást okolta a történtekért; az Esmeralda Exploration anya­vállalat elnöke szerint pedig a ­károkról szóló beszámolók „rendkívül eltúlzottak” voltak. Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt, a magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított a vállalat ellen. A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Trans­gold is felelősséggel tartozik. Időközben azonban jogerősen lezárult a Transgold cég csődeljárása is a román bíróságok előtt, az eljárásban a magyar fél a teljes kár kapcsán a kár összegszerűségét megállapító jogerős bírósági ítélet hiánya miatt nem tudott bekapcsolódni. A cég törlésével a Fővárosi Bíróság alperes hiányában az eljárást megszüntette. 

∗ 

Az akkor történtekről és a következményekről számtalan dokumentumfilm készült, köztük a három évig forgatott, s 2004-ben megjelent Örökség, egy tiszai halász igaz története – című film. Hegedűs Péter, az Ausztráliában élő, magyar származású filmrendező nagy együttérzéssel, szeretettel mesélt a dokumentumfilmjében Mészáros Balázsról, akinek a ciánszennyezés elvette a munkáját és örökre megváltoztatta az életét. A film a 35. Magyar Filmszemlén megkapta a filmszociográfia kategória díját, jelen volt több mint tíz nemzetközi fesztiválon, például Svájcban, New Yorkban, és elnyerte a Global Peace fesztivál első díját. Egyhetes nyilvános Los Angeles-i vetítést követően felkerült arra a tizenkét alkotást felsorakoztató listára, amelyek filmek közül 2004 januárjában választották ki azt az öt munkát, amely esélyes lett a dokumentumfilmes Oscar-díjra, de az alkotás az úgynevezett kislistára már nem került be.

– Haragudtam az ausztrál cégre, mert sok emlék fűzött a Tiszához, ugyanakkor meg akartam védeni Ausztrália becsületét. Tudni ­akartam, pontosan mi lett a sorsa a szennyezésért felelősségre vont cégnek, és arra is kíváncsi voltam, mi történt a halászokkal – nyi­latkozta akkoriban a rendező. Az Örökség egy ember három évig tartó fejlődéséről szól. A kétségbeesett halászemberből a filmben a közösséget összefogó, érdekvédő harcos lesz, aki még Ausztráliába is elutazik, hogy számonkérje a bányavállalat tulajdonosait és vezetőit. 

∗ 

Mészáros Balázzsal, a főszereplővel 2010-ben sikerült találkoznom egy algyői presszóban, s a szokatlan helyen hosszadalmas beszélgetésbe kezdtünk. Akkor elmondta, hogy a ciánszennyezést követően a Tisza mentén 262 halászcsalád került szorult helyzetbe, életükben új időszámítás kezdődött. Mészáros Balázs egyike volt a kárvallottaknak, a ciánszennyezést követően sírásóként, majd építőipari segédmunkásként dolgozott. Szerinte egy 2001-es hódmezővásárhelyi halászati szövetkezeti közgyűlésen történt viharos szereplése miatt választották ki a ciánszennyezés következményeit taglaló dokumentumfilm főszerepére. 
Időközben válságba került a Tisza Halászati Szövetkezet is, amelyet senki nem akart már irányítani, így a kitartásáról ismert Mészáros Balázs lett a társaság elnöke. Akkor még úgy gondolta, hogy Magyarország legnagyobb halászati szövetkezetének vezetőjeként nagyobb sikerrel járhat a romániai vállalat tulajdonosaival folytatott tárgyalásain. A filmesstáb kíséretében, kölcsönkért pénzből utazott el Ausztráliába. Látszólag a csúcson volt, idehaza még Algyőért kitüntetést is kapott. Minden erejét a filmezésre, majd a csődhelyzetbe került halászati szövetkezet megmentésére fordította. A halpusztulás után tönkrement a vendéglátás, a turizmus, a horgászat és a halászat. De mindenki talpra állt valahogy, csak a halásztársadalom nem. Miután újra kiderült, hogy az állami követelésben nem szerepel a kártalanítás, 600 kilométert utazott a Tisza vonalán, hogy összefogja a kárvallottakat, de kevesen álltak mellé, hiszen látták, hogy évekig semmi sem történt. Ráadásul senki sem figyelt fel a halászok gondjaira. Kiábrándulva a világból, összehívott egy zárszámadó közgyűlést, majd rendkívüli közgyűlésen lemondott az elnökségről. Újrakezdte. Pályázott az önkormányzatnál, halőrsége mellett mezőőr is lett. Ezért már fizetést kapott. Halőrként nem akarta hagyni, hogy orvhalászuralom alá kerüljön a folyó algyői szakasza, küzdött a nyugalmat zavaró jetskisekkel, mezőőrként pedig a tolvajokat üldözte. Azt mondja: akit megfogott a vízen, az a szárazon ütött vissza, akit a szárazon, az a vízen állt bosszút rajta. Betörtek a házába, ellopták a motorját, a vízről a ladikját. Elvitték a halászeszközeit, a varsái közepébe belöktek egy autó­gumit és felgyújtották. Végül a falu nyugalmat szerető része mellé állt, s aláírásgyűjtést követően elzavarták a vízisíelőket. Mészáros Balázs, a halász, akinek az ükapja is halász volt, 2007-től építkezéseken dolgozott. Végigjárta Magyarország helyszíneit, minden arra érdemes várost, ahol a multinacionális befektetők bevásárlóközpontokat építettek: Szegedet, Debrecent, Kaposvárt, Székesfehérvárt, Sopront, és Budapestről nyolc hónapig haza sem jutott. 

Egy vastag mappa volt akkor nála a kocsmában, borítóján egy idézet: „Ha már minden fát kivágtál, és minden halat kifogtál, rájössz, hogy a pénz nem ehető.” 

∗ 

A folyó ma sem békés. Napjainkban sem mentesül a különféle terhektől, mivel Ukrajnában és Romániában a folyó közelében épített szeméttelepekből egy nagyobb árvíz során a szemetet kimossa. A magyar vízügyi szakemberek szerint húsz éve folyamatosan szennyezik a Tiszát az ukrán és a román oldalról háztartási hulladékkal, 2009-re már olyan mennyiségű szemét csordogált le a folyón, hogy Ukrajna, Románia és Szlovákia részvételével úgynevezett hulladékos kerekasztal-megbeszélést is folytattak a vízügyesek Nyíregyházán. Mindhiába. Egy mesterséges intelligenciával felszerelt kamerarendszer nemrég kiszámolta: van olyan nap, amikor percenként 500 PET-palack érkezik az ukránoktól. Szakemberek szerint egy-egy intenzív szennyeződés néha napokig tart, és a mentesítés rövid távon is százmilliókba kerül a magyar adófizetőknek.