Bombázzunk virágokkal!
A városi ökoszisztémák repedéseiben, vagyis a járdaszegélyek mentén, elhagyott telkeken, tűzfalak tövében sokszor látjuk, hogy meglepően gyorsan megtelepszik az élet, ha esélyt kap. Csermák Tímea ezt a folyamatot segíti elő az agyagból, komposztból és őshonos magokból formált virágbombáival, amelyek az első esők hatására bomlani kezdenek, és csírázásnak indítják a bennük rejlő növényeket.
Kép: Egy apró virágbombából élet sarjad a betontéglák között
A budapesti művészetterapeuta munkája a gerillakertészet és a terápiás alkotás határterületén mozog. Az agyag védőréteget biztosít a magoknak a kiszáradás és a madarak ellen, miközben a virágbombák készítésének folyamata tudatos jelenlétet kíván, így ezek nemcsak a városi biodiverzitást növelik, de a résztvevők mentális jóllétéhez is hozzájárulnak. A kezdeményezés egyszerre ökológiai beavatkozás és közösségi gyakorlat, apró, de mérhető lépés afelé, hogy a betonfelületek között is újra megjelenjenek a beporzókat vonzó, ellenálló növénytársulások.
– Gyerekkorom óta természetkedvelő ember vagyok – meséli Timi. – Sok időt töltöttem a szabadban, kertben, mezőn, földeken, vidéken. Mindig csodáltam, hogyan bújik ki egy apró magból a növényke. Már fiatalon is szerettem a növénymentő részhez menni a boltokban, és hazavinni belőlük. Azt szoktam mondani, artivista vagyok. Workshopokat tartok, most épp meghívtak Lengyelországba, márciusban ott fogunk virágbombát készíteni. Közösségi programokon is részt veszek, vásárokra járok, szeretem megmutatni az embereknek, hogy a természethez kapcsolódni nem bonyolult dolog, inkább játék és öröm.
– Régen sokat festettem, akkor tapasztaltam meg magamon a művészet terápiás hatását, évekkel utána pedig művészetterapeutaként végeztem. Kiállításaim voltak Budapesten, Írországban, szerettem beszélgetni az emberekkel arról, hogy milyen érzéseket keltenek bennük a képeim. Tervezem, hogy előveszem újra az ecsetet – regéli. A virágbombák akkor ötlöttek fel benne, amikor egy olyan formát keresett, amivel bárki könnyen és játékosan tud tenni a környezetéért.
– Barcelonában találkoztam az agyaggolyók ötletével először igazán, ott láttam, városi közegben is működik, hogy egy maréknyi magból virágos folt lehet a beton között. Nagyon megfogott az ötlet. Agyagot, jó minőségű földet és virágmagokat keverek össze, majd kézzel golyókat formázok belőlük. Szívecske formanyomdázom, száradás után ökofestékkel színezem őket. Fontos, hogy ne csak egy eszköz legyen, hanem személyes, szerethető tárgy, amiben benne van a gondoskodás is. Amikor csak lehet, hazai, őshonos magokat használok. Ezek jobban bírják az itteni időjárást, és a beporzóknak is természetesebb táplálékot adnak. Érezhetően erősebbek, életképesebbek. Nekem is vannak saját gyűjtésű magjaim a kiskertemből, de kapcsolatban vagyok egy magyar virágmagokat áruló lánnyal, tőle szoktam vásárolni.
Timi célja, hogy minél több virág legyen a városban, több táplálék a méheknek, és egy kicsit több öröm az embereknek. De az is gyönyörű, amikor a kis szívecskén át kitör a magból a növényke.
Ahogy mondja, mielőtt elkezdte árulni a virágbombákat, egy éven át tesztelte azokat. A mai napig folyamatosan vet próbadarabokat, figyeli, mennyi kel ki, mikor indulnak növekedésnek, meddig virágoznak. A természet mindig visszajelez. Az egyik legfontosabb tanácsa, hogy ha elültettük, ne hagyjuk kiszáradni, folyamatosan nyirkosan kell tartani a földet.
– A virágbombákhoz sok türelem kell, itt semmit nem lehet siettetni – magyarázza. – Megtanultam elfogadni, hogy mindennek megvan a maga ideje. Volt, hogy egy vásárlóm kétségbeesve írt, nem érti, mit rontott el, mert nem kelt ki semmi. Aztán néhány héttel később a komposzt tetején egyszer csak megjelentek az első hajtások. Türelem, türelem, a virágbomba biológiája nem alkalmazkodik az emberi határidőkhöz. A csírázást hőmérséklet, nedvesség, talajminőség és fényviszonyok finom egyensúlya indítja el. Az agyagburkolat egyszerre véd és késleltet, időt ad a magnak, hogy kivárja a megfelelő pillanatot.
Ez a kivárás Timi számára is tanulási folyamat lett, a lelassulás gyakorlata, a megfigyelés, a beavatkozás minimalizálása átszivárgott az élet más területeire is. A bombák azonban nemcsak ökológiai eszközök, hanem szimbolikus gesztusok is. Egy apró, kézzel formált gömbben ott rejlik a lehetőség, hogy lesz eső, lesz napfény, és a mag megtalálja a maga idejét. A virágbombázás így a bizalom gyakorlása is: elültetni valamit ma, amelynek eredménye csak később válik láthatóvá. Ez a jövőbe vetett hit egyik legegyszerűbb, mégis legkonkrétabb formája.
Támogatni a természetet
Az agyaggolyók eredeti ötlete Japánból származik, Maszanobu Fukuoka nevéhez kötődik, aki a XX. század közepén a természetes gazdálkodás egyik legismertebb alakja lett. Fukuoka eredetileg növénykórtannal foglalkozó kutatóként dolgozott, ám egy fiatalkori egzisztenciális válság hatására hátat fordított a tudományos karriernek, és visszatért családja gazdaságába, Japán déli részére, Shikoku szigetére. Itt kezdte kidolgozni saját módszerét, amelyet később természetes gazdálkodásként, vagy „nemcselekvéses” földművelésként ismert meg a világ. Filozófiájának lényege az volt, hogy a gazda ne uralni akarja a tájat, hanem megfigyelje és támogassa a természet önszabályozó folyamatait, ő maga nem szántott, nem használt vegyszereket, és minimalizálta a beavatkozást. Az agyaggolyók – japán nevükön tsuchi dango – ebben a rendszerben praktikus és ökológiai szerepet töltöttek be. A módszer egyszerre volt radikálisan egyszerű és hatékony, és világszerte ismertté vált Fukuoka 1975-ös könyve, a The One-Straw Revolution megjelenése után.
