Ég és föld között

Makovecz Imre Budapesten nőtt fel, de gyermekkorának nyarait apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon töltötte, ott ismerte meg a paraszti életformát. Felsőfokú tanulmányait 1954-ben kezdte a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán. Az 1956-os forradalom életének meghatározó élménye lett, és az eseményekben való aktív részvétele miatt az egyetemi tanulmányait felfüggesztették, így csak 1959-ben szerzett diplomát. 

Sok terve megvalósult 

Állami tervezővállalatoknál kezdett dolgozni, 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítésze volt, majd megalapította saját építészirodáját, a Makona Tervező Kisszövetkezetet, későbbi nevén Makona Kft.-t. Az 1970-es évek közepétől néhány kollégájával a vidéket járta, hogy az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen. A sorozatos adminisztratív támadások ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból, szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet.

Tervezett borozót, éttermet, csárdát, áruházat, ifjúsági tábort, művelődési házat, faluházat, kirándulóközpontot, nagyobb léptékű házakat, és a kilencvenes évektől sok templomot. Makovecz tervezési módszerében az évtizedek során egyre nagyobb jelentőséggel bírt a személyes emlékezet megléte, szemben a hivatalos történelemmel. Épületeinek története van, melyek aztán építészeti elemekben, formákban meg is jelennek a házain. Magyarországon bármerre járunk, egy Makovecz-épületre, akár csak magánházra is, büszkék az ott élők.

Talán a legelső jelentős munkája a paksi Szentlélek-templom: a karcsú és hegyes épület ismertté tette a nevét. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza későbbi munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori piliscsabai campusa. Egyik legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható, héttornyos épület bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, mint ahogyan a földszint üvegpadlója alá nyúló, így annak gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. Az épület bárkaformája az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. Az épület kommunikációs és szimbolikus erejénél fogva is egyedülálló példa arra, hogyan tud egy építész saját benső világáról és egyidejűleg hazájáról is önarcképet felmutatni egy kiállítási pavilonban. A pavilon építészeti összegzése addigi alkotótevékenységének. 

Valójában a nemzetközi szakmai figyelem már Sevilla előtt kialakult, és később is megmaradt iránta. De Sevilla után híres lett. Külföldi kiállítások, tiszteletbeli tagságok követték egymást; majd 1997-ben Makovecz megkapta a Francia Építészeti Akadémia nagy aranyérmét. Az ő nemzetközi jelentőségének mélyebb oka, hogy saját történelmi és társadalmi közegéből kiindulva hozott létre másutt is átélhető tereket. Munkássága ezzel kilépett a belső magyar vitákból, és bekapcsolódott egy tágabb értelmezésbe, amely a modernizáció, a helyi kultúrák, a kézművesség és a szellem egyedülálló ötvözete lett. Makovecz Imre egyébként olyan tökélyre fejlesztette a szabadkézi rajzolás művészetét, hogy minden egyes vázlata, skicce egy-egy önálló képzőművészeti alkotás. Rajztudása, arányérzéke, térlátása egyedülálló az építészek között. 

Makovecz Imre az építészetről azt tartotta, hogy az mintegy a teremtés folytatása, az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna le rá. „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt a világban, a kezdetek világában, mint sugárzó, valóságos kép, az igazi otthon, az Aranykor eleven háza. Néha, egy-egy helyen talán megvalósult belőle valami, de tapasztalnom kellett, hogy az én életem valósága sajnos rész szerint való, s míg az ősi kép egyre erősebben izzik a szememben, egyre távolabb kerülök a középponttól, egyre inkább ember leszek, magamra hagyatva a sötétség erőivel. Ezt az állapotot csak a növendékek, barátok szeretete világítja meg annyira, hogy Isten csöndje elviselhető legyen. Az eleven ház megfogalmazásáért volt minden: a mozgásformák figyelése, a minimális környezet keresése, a népművészeti minták szerkezetelemzése; minden, amivel foglalkoztam: az építés ősi szavai, a tér-idő folyamatosság, a dráma az építésben és az asszonyok faggatása az életről. Szeretném azt hinni, hogy az Úrnak van humora, megbocsátása ehhez az élethez, melyet én éltem. Erőt adott hozzá” – ezeket a gondolatokat sokan és sokszor idézik tőle. 

Keresztény hittel 

Makovecz Imre munkáit átitatja a helyi folklór, a helyi mondakör, a természet és a régi keresztény hit egyaránt. A magyar falvak megújulásáért végzett munkájában a szerves építészetet, az ácsmesterséget, a helyi szaktudást és anyagokat egyaránt eszközként alkalmazta. Alkotásai – az organikus formák és a népi hagyományok ötvözésével – az építészeti világban egyfajta forradalmat hoztak létre. Jellegzetes épületeinél a fát nemcsak díszítőelemként, hanem szerkezetként is használta. 

Makovecz Imre 1981-től az Iparművészeti Főiskolán, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított. 1987 óta tagja volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának. 1992-ben kezdeményezésére jött létre a Magyar Művészeti Akadémia, amelynek elnöki tisztét haláláig betöltötte, 2011 óta a köztestület örökös tiszteletbeli elnöke. Konzervatív közéleti személyiségként legfontosabb céljának a magyarság tudatos védelmét, szüntelen szolgálatát tartotta. Többek között 1989-ben részt vett a Kós Károly Egyesülés megalapításában. A szolgálat eszméje a katasztrófák utáni tervezői munkában vált különösen kézzelfoghatóvá Makovecz Imrénél. A beregi árvíz után 2001-ben Makovecz és munkatársai ellenszolgáltatás nélkül készítettek helyreállítási terveket. 2010-ben a felsőzsolcai árvíz és a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésében is részt vettek. Maga a gesztus fontos: az építészeti tudás gyors, gyakorlati válaszként jelent meg olyan helyzetekben, amikor emberek egyik napról a másikra veszítették el az otthonukat. 

Munkássága elismeréseként számos díjban részesült, 1969-ben Ybl Miklós-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetéssel, 1996-ban Magyar Örökség díjjal, 2001-ben a Corvin-lánccal tüntették ki. 2003-ban a Magyar Szabadságért díjjal és a Prima Primissima díjjal, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal, 2011-ben Szent István-díjjal ismerték el, és Budapest díszpolgára lett. 

Makovecz Imre munkássága, munkáinak mennyisége a maga nemében egyedülálló. Magyarországon a klasszicizmus mesterei között voltak hasonlóan termékeny építészek. Különböző alkotó korszakait időrendben el tudjuk helyezni, de hogy teljességgel ismerjük és értjük-e, erre a válasz már igencsak bonyolult. Életművének feltárása, rendezése korántsem ért véget, és akár egy-egy újabb terv vagy írás is adhat még információt a megértéshez. 

Hagyatéka nagy örökség 

Makovecz Imrét 2011. szeptember 27-én, életének hetvenhatodik évében, Budapesten érte a halál. Özvegye Szabó Marianne textilművész, gyermekei is művészek: Benjámin grafikus, Anna festőművész, Pál harsonaművész. 2015-ben kormányhatározat született örökségének kiemelt kezeléséről, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetéséről. Ösztöndíjprogramot is elneveztek róla, mely a hazai és külhoni magyar hallgatóknak és oktatóknak nyújt támogatást, elősegítve a kétoldalú mobilitást. Emlékét és szellemiségét őrzi a Makovecz Imre Alapítvány, amely kezdeményezte a Makovecz Imre-díj megalapítását és működteti a Makovecz Imre Központot és Archívumot. Óbudán utca viseli a nevét, emléktáblája látható egykori budai szülőháza és Villányi úti lakóháza falán is. Tavaly, születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából többek között a Pesti Vigadóban kiállítást és konferenciát rendeztek, a Műcsarnokban pedig látható volt az Angyalok és építészet – Makovecz Imre 90 című tárlat. 
Makovecz Imre élete utolsó napjáig dolgozott, közel hatszáz tervének mintegy fele épült meg, a többi máig terv maradt. Az építész munkássága arra kötelez bennünket, hogy a hagyatékát nemzeti örökséggé emeljük. Ennek szellemében a halála után néhány évvel kiadott kormányhatározatnak köszönhetően csaknem húsz Makovecz-épület újult meg, és a költségvetési forrás több mint tíz új házának megépítésére is lehetőséget adott. Mára számos, az építész által tervezett épület műemléki védettséget élvez.
 

Millenniumi emlékműve Zalaváron
 

A Gébárti-tavi Boldogasszony-kápolna
 

A sevillai 
világkiállítás magyar 
pavilonja 1992-ben. Összekötötte az eget és a földet