Életre kel a regény  

Még ha nem is jártunk sosem a Füvészkertben, a hely neve mindannyiunknak ismerősen csenghet a hazaszeretetnek e kiváló művéből. Bár a kötelező olvasmányok listáján szereplő regény 1907-ben jelent meg, de a cselekményét tekintve 1890 körül játszódik. A történet a képzelet műve is, de erősen táplálkozik Molnár Ferenc személyes élményeiből, hiszen az író a kortársaival gyakran járt a kertben. 

A kőfal, a deszkapalánk, a tó, amelyben a vörösingesek megfürdették Nemecsek Ernőt, a fahíd, a nagy fűzfák – a szerző regénybe szőtt megfigyelései alapján hiteles képet ad a századforduló táján jellemző kertről. Leírásai pontosságát a fennmaradt írásos emlékek és fényképfelvételek is igazolják. Sajnos a történet ikonikus helyszíneinek legtöbbje mára eltűnt. De még áll a kastélyépület és a pálmaház, ahol a fiúk elrejtőztek. Ahogyan a portaépület mellett található harang is, amelyet ma is megkondítanak zárás előtt tíz perccel. S él a faóriásokkal, buja zöldjével, gazdag növénygyűjteményeivel tarka kert nek a műben megidézett hangulata, amelyet a séta által újra elevenné formálhatunk emlékeinkben. 

A Pál utcaik nyomában 

A Szamóca Kiskertész Tanodában kezdődik az iskoláscsoportoknak, hétvégén pedig családoknak szóló időszakos program. A jelölt helyszíneket követve, megoldva az egyes állomásokhoz kapcsolódó feladatokat, felfedezhetjük a Füvészkert regényhez kapcsolódó titkait. A különleges irodalmi kalandon számos érdekességet megtudhatunk a helyszínről, sőt a kihelyezett régi felvételeken megtekinthetjük, hogyan nézett ki a kert több mint száz évvel ezelőtt. A megállóhelyeket szándékosan olyan matuzsálemek mellett alakították ki, amelyek már a regény születésének idején is itt álltak, tudjuk meg a szervezőktől, akik néhány szabály – például hogy nem szabad semmihez sem hozzáérni, csak a kijelölt ösvényen lehet haladni – ismertetése után útnak indítják a diákokat. 

A pedagógusok nyolcfős csoportokra osztják az osztályokat, így indulnak el a térképen jelölt kiindulási pontra. A kőbányai általános iskola ötödik osztályához csapódunk, ahol az osztályfőnök, Anna néni igyekszik segíteni diákjainak, kezdve egy személyes észrevétel megosztásával: – A férfiak sokkal jobban olvasnak térképet. A férjemnek elegendő csak ránéznie az útvonalra, és már tudja is, hol járunk, merre kell továbbhaladnunk. Mi viszont most bajban vagyunk. Nos, lássuk csak! Hol lehetünk? Persze előbb irányba kell állnunk. Onnan jöttünk be, és merre mutat a nyíl? Akkor indulunk arra. Nem baj, ha hibázunk, újra tudjuk kezdeni – biztatja lelkesen a kalandnak nekiinduló diákokat. Közben megsúgja, hogy idén nyáron Molnár Ferenc műve volt a feladott kötelező olvasmány, ezért a Füvészkert, a vörösingesek találkozóhelye ismerős helyszín számunkra. 

A regény harmadik fejezetében említett harang, amelynek megkondulása a látogatási idő végét jelezte, a túra első állomása. Olvassuk a történet vonatkozó pár sorát, látunk régi fotót, és három kérdést is kapnak a diákok a kert alapításáról, eredeti feladatáról, illetve az épület falára felfüggesztett harang funkciójáról. Miután a helyes megoldásokat megtalálták, jelölték azok betűjét a feladatlapon, továbbindulunk. Titkos utakon haladunk, növényházak között, néhány folydogáló, másutt kiszáradt víz közelében bontakoznak ki előttünk a történet izgalmas eseményei. 

Akkor és most 

Magunk is megtapasztaljuk, hogy a regény megjelenése óta sok minden változott a kert területén: a sokunk által látni vágyott tavat feltöltötték, helyén ma a SOTE Urológiai Klinikájának épülete áll; a műrom egykor a kert határán húzódott, ugyanott napjainkban a klinikaépületek sorakoznak. De az egyik legszembetűnőbb az, hogy a hajdani tízhektáros területből mára mindössze három hektár maradt fent. Akad azonban, ami állandó. Ilyen a Füvészkert legidősebb fájaként számontartott sajtmeggy, ami több mint 250 éves. Idős, vastag törzsét alátámasztották, hogy segítsenek neki tartani a méretes lombkoronát. Szemünkkel alig tudjuk követni, hol végződnek az ágai. Az állomáson a matuzsálem pontos adatairól is olvashatunk. Ugyanis a séta célja nemcsak az ikonikus történet helyszíneinek bebarangolása, hanem a kert jobb megismerése is. 

Sziklakert mellett sétálunk, borostyán benőtte ösvényen baktatunk, árnyas fák alatt, aprócska, zöld tisztások közelében. Elmerengünk az 1802-ben, vagyis a regény születésének idején már itt álló Festetics-vadászkastély barokk, klasszicista elemeket magán hordozó, sűrű vadszőlő ölelte szépségében. Ámulunk a tanárnő által csak evolúciós csodaként emlegetett három öreg ginkgofa látványán, majd azon, hogy többméteres pálmák megélnek a tölgyfák mellett. Megszaglásszuk egy fa levelét, amelynek – a fiatalok szerint – csokis palacsintára emlékeztet az illata. Szaladnak a kalitkába zárt gerlékhez, a csoport másik felét viszont az ikonikus Nemecsek-szobor felfedezése érdekli jobban. 

Tanulság és élmény 

– A fiammal, Kristóffal kétszer is olvastuk a művet. Először hatéves korában ismerte meg a regényt, ezt olvastam neki esti mesének még az édesanyámnál meglévő régi könyvből. Kifejezetten ragaszkodik a könyvekhez. Nemrégiben egy kisebb baleset érte, és vigaszajándéknak, amit felajánlottam neki, azt kérte, menjünk a könyvesboltba. Előkerestem neki a világirodalom klasszikusait, Verne regényeit is. Az még kevésbé érdekli. A tízéves gyerekeket szerintem jobban lekötik a nyomozós történetek, krimik – mesél személyes tapasztalatairól Rákosi-Nagy Melinda kísérőszülő, aki egyébként pedagógusként dolgozik. 

Átsétálunk a bambuszerdőösvényen, bonszaifák mellett vezet az utunk. Pálmákat, szubtrópusi növényeket, kaktuszgyűjteményt nézünk sorba, mígnem eljutunk a Viktória-ház impozáns óriás tündérrózsáihoz. Köztük kapott helyet a diákokból és a belőlünk, felnőttekből is a legnagyobb örömöt kiváltó Nemecsek Ernő-szobor (Zsigó András munkája), ami a regény legmeghatározóbb jelenetére utal. Nevezetesen amikor a vörösingesek a kisfiút a vízbe taszítják. Ez indítja el az eseménysorozatot, amely végül a főhős tragikus sorsához vezet. 

A tanodába visszafelé tartva, ahol üveggolyót (a regényben a legkedveltebb grundbéli játékot) kapnak ajándékba a diákok, szemükben még mindig ott csillog a felfedezés tüze. – Szeretik ezeket a nyomozós, kutatós feladványokat – nyugtázza a tanárnő. – Ha kincskeresős lett volna, az még jobban elragadta volna őket. Ha pedig játszhatnának a grundon, ami a regényben a szabadság, a játék és haza jelképe, az maga lenne a csúcs.