Bébiétel biobárányból

A Duna partján fekvő Süttő felől igyekszünk a Gerecse hegység lábánál fekvő Bikolpusztára. Ötven éve még ötszázan laktak itt, mára ötvenen maradtak. A fiatalok másutt kerestek és találtak munkát. Pedig az úristen jókedvében teremthette a vidéket: erdők, legelők, szántók váltogatják egymást a dimbes-dombos tájon. Messziről látszanak az egykori téeszmajor felújításával kialakított hodályok és az igényes lakóház. Mégis a fedett szénatárolók jelzik leginkább: nem olyan helyre érkeztünk, ahol silány takarmányt vetnek a jószág elé.

Kecskék sorakoznak éppen a fejőállásban. A fejőgép zúgása a kísérőzenéje abrakolásuknak. Nem tudják, hogy biotakarmányt ropogtatnak, de láthatóan jólesik nekik. Baranya Zoltán székelyföldi juhászai háromszáz anyajuhot és kétszáz kecskét fejnek reggel és este. A birkák hat százalék fölötti zsírtartalmú tejéből öt-hat liter kell egy kiló sajthoz, a hígabb kecsketejből tízliternyi – magyarázza a gazda.

Naponta négyszáz liter kerül a hűtőtartályokba, s hetente kétszer jön érte a felvásárló – aki másoktól is vesz alapanyagot, így aztán a bikolpusztai biotejből is szokványos sajtot készít. A kecsketejért literenként 105, a juhtejért 150 forintot fizet. Baranya úgy véli, 170 forint lenne a biokecsketej versenyképes ára. Ő ennyiért is adja a hozzá betérőknek. De azért mutatóba készítenek biosajtokat is. Vevőik nemcsak a kitűnő íz, hanem a kedvező ár miatt is visszajárnak. Kilónként 2200 forintért adják azt, amiért a boltokban 6800-at kérnek.

Már állnak a sajtüzem épületei, de csak akkor érdemes nagyban belevágni a saját gyártásba, ha előtte piacot szereznek az árunak. Ez nem lesz egyszerű, de meg kell oldani: ha már biominőségű az alapanyag, legyen az a belőle készülő élelmiszer is. Másként hiába fizeti a Biokontroll Hungária által végzett ellenőrzéseket, hiába termeli ökológiai módon a takarmányokat.

Időközben az utolsó kecske is elhagyta a fejőházat, leállították a gépeket. A fejőmunkás juhászok a magyar nyelv szépen és jellegzetesen hangzó székely változatát beszélik. A 32 éves Szőcs Csaba Sepsiszentgyörgy környékéről érkezett, már hatodik éve egy helyen dolgozik. Amikor megszólítom, megtudom, hogy világéletében juhokkal foglalkozott.

– Otthon sokat voltam a legelőn – közli kissé szabódva. – Nem jártunk be naponta, kora tavasztól késő őszig kinn voltunk az erdőn-mezőn a juhokkal. A karám mellett ácsolt bódéban háltunk. Ott kellett aludni a nyáj mellett, nehogy a birkákat elvigye a medve.

Baranya Zoltán azért fogad erdélyi magyarokat, mert aki itthon juhász, az többnyire a saját nyáját őrzi. Magyarországon nagyon nehéz hozzáértő, megbízható alkalmazottakat találni, minthogy az ember a birka rabszolgája évi 365 napon át. A Bikolpusztán fiatal feleségével és kisgyermekével élő juhász nagyon szeretné már, ha olyan számlát mutathatna az őt csodabogárnak tekintő társainak, amivel feketén-fehéren bizonyíthatná: több pénzt kapott a tejért vagy a bárányért, mint ők. Szerinte a magyar báránypiacot uraló és kihasználó olasz vevők helyett az igényes német, osztrák vagy svájci piac adhatna értelmet a biogazdálkodásnak. Nemrég felcsillant a remény: a kunszentmiklósi székhelyű Öko-Juh Kft. szervezésében egy német bébiételgyártó cég vásárol tőle bárányokat, méghozzá igen jó áron. Hogy mennyiért, arról majd az elszámolás után nyilatkozik.