Malacáldás elé néznek

Nem bántuk meg! – mondja határozottan Rácz László elnök. – Ötszáz részvényesünk, majd’ száz dolgozónk, a környék falvaiban élő, zömmel idős, átlagosan 0,7 hektár földtulajdonos bérlőink érdekeit egyaránt néztük. A mi társaságunk háromezer magánszemélytől bérel 2600 hektárt, és gabonát, olajos magvakat is felvásárol termelői csoportoktól, így a Taktaköz legnagyobb mezőgazdasági koordinátora, munkáltatója. A szántóföldi növénytermesztés s az említett felvásárlás mellett „harmadik lábunk” a sertéstartás. Ez egy ideig nyereséges volt, de veszteségessé vált, ráadásul az uniós előírások miatt be kellett volna zárni.

A régi vályúkból habzsoló disznók rendre kitúrták az egyre drágább takarmányt, a telepen már lassan több volt a patkány, mint a disznó, a levegőtlenség, az elavult tartástechnológia miatt magas volt az elhullás, kicsi a szaporulat. Az átvételi ár is ritkán volt kedvező, de a fontolgatott felszámolás ellen szólt, hogy banki hiteleink jelzálogfedezete a sertéstelep volt. Ezt nézve egy 100 milliót érő állományt ripsz-ropsz eladni kész ráfizetés! Ráadásul nyakunkon maradt volna legalább 300 tonna, piacon eladhatatlan takarmány is, amit azóta már felétettünk a sertésekkel.

– Vagyis az „előre menekülést”, a felújítást választották?
– Szerencsénkre három éve megjelent egy uniós pályázat nagyüzemi sertéstelepek korszerűsítésére, amire régóta vártunk. Két részből állt: a hígtrágya környezetkímélő elhelyezéséből és kezeléséből, valamint a tartástechnológia korszerűsítéséből. Rögtön mindkettőt megpályáztuk, és nyertünk. Ennek végösszege akkor 385 millió volt, ebből 230 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, a többi önerő és bankhitel.

– Hogyan lett akkor mégis a 385 millióból 475 milliós beruházás?
– Mert a pályázatunkban kért injektáló berendezés támogatását, amivel a trágyát a talajba juttatjuk, első körben elutasították. Fellebbeztünk, nyertünk, ám emiatt egy évet vesztettünk. Amikor 14 hónapja megkezdtük a munkát, nem számoltunk a gazdasági válság okozta forintgyengüléssel, hogy a 250-es euró 300 forint lett, ami önerős részünket csaknem 100 millióval megterhelte. Ezzel együtt se bánjuk! Végre világszínvonalú a sertéstelepünk, megfelel a dán és holland mércének, ami most a legjobb a világon.

– Vagyis megérte a ráfizetett pluszpénz?
– Biztosan! Pályázatunkban azt is vállaltuk, hogy idén decemberig 300-ról 400-ra gyarapítjuk az anyakocák számát. Az új, kiváló technológia növeli a szaporulatot, az automata gépsoros etetés csökkenti a takarmányozási veszteséget. Ha a koca szellős, világos helyen van, jól érzi magát, évente nem 18, hanem 24 malacot fial, s így az évi 5-6 ezer sertés helyett akár tízezret is eladhatunk. Idén beléptünk az Alföld Sertésértékesítő Szövetkezetbe, s mint tagok, már nem a mi dolgunk piacot keresni.

– Ha jól emlékszem, régebben volt egy húsfeldolgozó üzemük is. Azzal mi lett?
– Ja, a PrügyHús? Bezártuk. Piacvesztés okán, de az uniós csatlakozás után a hatóság amúgy is bezáratta volna. Pedig jártam olyan németországi üzemben, ahol a sertés mellett vaddisznó is függött a kampón! Nálunk egy ilyet seperc alatt lakatolnak, mert túllihegik a szigort. De nem is bánjuk, hogy nincs feldolgozónk, mert egy kisüzem csak speciális termékkel törhet be a multipiacra, ahol polcpénzt kérnek, és 60-80 napra fizetnek. Hát, így már nem érdemes!