Házhoz jön a tej

Berner László termelési és értékesítési vezetővel beszélgetünk a dengelegi tehenészeti telepen. Tizenegy óra van, most érkeznek vissza az első tejszállító furgonok. Karácsony előtt a húsz Skoda Pick-Up kisteherautóból tizenötöt Volkswagen Caddyra cseréltek, ezek nemcsak kevesebbet fogyasztanak és kisebb az alkatrészköltségük, hanem télen melegebbek is.
Feltűnik, hogy csupa nő ül az autókban.

– Úgy érezzük, hogy a hölgyek jobban tudnak bánni az emberekkel, a tejjel és a pénzzel is – jegyzi meg a szakember. – Továbbá odafigyelnek a tisztaságra, a vásárlói igényekre, és az elszámolással sincs gond soha. Így aztán a húsz sofőrből általában legfeljebb csak egy-kettő a férfi. Pedig nem könnyű munka ez, hóban-fagyban is ott kell lenni a házak kapujában a megszokott időben, egy utcában huszonötször ki kell szállni, ami fizikailag is megterhelő. A tájékozódást a térképen kívül egyébként GPS segíti.

– Hogyan jött az ötlet, hogy házhoz szállítsák a tejet?

– Kevesellettük a pénzt, amit kapunk érte. Két évvel ezelőtt, amikor 55 forintot fizettek literenként, azt mondtuk, hogy elegünk van a kiszolgáltatottságból. Nem vagyunk rászorulva a nagy beszállítókra és az üzletláncokra, majd mi megkeressük a fogyasztót. Szórólapokat vittünk a környező Nógrád megyei községekbe, és 2009 márciusában két autóval megkezdtük a szállítást. Két hét után már kevés volt ez a két autó, újabbakat kellett vásárolni. Négy hónap múlva már a mostani húsznál tartottunk.

– Lesz még több is?

– Nincs kizárva, de egyelőre ennyi elég. A 84 település, ahová most tejet szállítunk, nagyjából ötven kilométeres körzetben található: Nógrád megyén kívül Pest és Heves megyében. Megyünk Budapestre is, a IV., a XVI. és a XVII. kerületbe, összesen 8400 állandó vevőnk van. A napi 3500-4000 liter tejet, amit jelenleg termelünk, így el tudjuk adni. Az emberek már megszokták, hogy naponta kétszer hallják a kocsikból szóló Boci, boci tarka szignált. A tehénlétszámot és a termelést azonban növelni szeretnénk.

– Mennyi tejet vásárol egy-egy család?

– Ez nagyon változó. A legtöbben hetenként két alkalommal vesznek. Naponta kétszer fejünk, mennek az autóink délelőtt és délután, mindig a friss fejésből szállítunk. Egy-, két- és ötliteres palackban lehet megvenni a tejet, most egy litert 190 forintért adunk. Ebben benne van a légmentesen lezárt műanyag palack ára és a szállítás költsége is. Délelőtt többnyire a nyugdíjasok és a kismamák vásárolnak, délután, estefelé azok, akik jönnek haza a munkából.
Berner László közben megmutatja a jószágokat, aztán a tejházba vezet. Rend és tisztaság mindenütt, nincs trágyacsimbókos tehén vagy egy elmosatlan edény. A sofőrhölgyek már az autóikat takarítják, naponta kétszer kívül-belül mossák az ötszáz liter palackos tej befogadására alkalmas kocsiszekrényeket.

– A tisztaság, a higiénia nem játék – mondja a 43 éves mérnök, akinek a felesége is a telepen dolgozik. – A tejet mindennap bevizsgáltatjuk, az eredményeket bárkinek szívesen megmutatjuk. Hívjuk is a vevőinket, nézzék meg, hogy honnan jön a dengelegi tej.

Bernerék örülnek minden látogatónak. Annak is, ha valamelyik itt dolgozó ember elhozza a gyermekét. Mert ennek a munkának a szeretete ilyenkor kezdődhet.

– Így kezdtem én is az édesapám mellett Tahitótfaluban, s a mi gyermekeink is itt töltik velünk a nyarakat. Igaz, ők már nem kicsik, a lányunk huszonegy éves, és harmadéves közlekedésmérnök-hallgató Győrben, a fiunk pedig érettségi előtt áll, és ő is közlekedésmérnöknek készül. Én is az vagyok, meg gépészmérnök, mindkét diplomám a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem. A gyerekek úgy látszik, hogy örökölték a hajlamaimat, a gyakorlatiasságot, a gépek iránti érdeklődést. Mind a ketten teherautót is vezetnek, kezelik a markoló-rakodót, ahogy egyébként a feleségem is. Amikor a lányom 18 évesen hordta teherautóval a trágyát, csak néztek a falubeliek. Azóta már ezt is megszokták az emberek.