Megvan a belvíz igazi oka!

Az egész elmúlt húsz évünk benne van a mostani belvíz okozta súlyos helyzetben: a fegyelmezetlenség, a szakképzettséget megkövetelő előírások és a rend hiánya, a percnyi érdekek felülemelkedése a tartamos gazdálkodáson. Rendszerszintű hibák vannak, s nem működik a józan paraszti ész! – mindezt Németh Tamás, a talajtan professzora, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szögezte le lapunknak adott interjújában.

GazdanetO. Horváth György2011. 01. 29. szombat2011. 01. 29.
Megvan a belvíz igazi oka!

– Főtitkár úr, nagyjából egymillió hektárnyi szántóföld eshet ki idén a termelésből, házak dőlnek össze, több tízmilliárd forint már most a kár. Mindezért a sok csapadékot okoljuk, látni viszont beszántott árkokat, vízátfolyókat, benőtt, eldugult csatornákat. Mi az igazi ok?
– A természettudós azt mondja, hogy az ember. Az igénytelenség, a nemtörődömség, a falu kriminalizálódása, a szakképzettség hiánya és meg nem követelése, de a sor folytatható. Ám messzebbről kezdem a magyarázatot, ha megengedi. A Kárpát-medence pár 10 millió éve alakult ki, s ez a vidék mindig a vizek földje volt, ha változott is. Csak egy helyen tud a víz távozni, a Vaskapun keresztül, míg a Duna és a Tisza, illetve ezek vízgyűjtője hozza be, viszi el tőlünk azt a vizet, melyet talajaink nem képesek tárolni. A Tisza, a Nílushoz hasonlóan mindig kiöntött, majd visszahúzódott. Vízgyűjtőjén voltak területek, ahol a talajadottságok miatt sokáig megmaradt a víz, máshonnan rövidebb idő alatt elszivárgott. Egészen 150 évvel ezelőttig ez volt a rend, ehhez alkalmazkodott az ember. Aztán úgymond szabályoztuk a folyót, s az ember betette lábát olyan területekre, ahol korábban a víz volt az úr. S mostanság is ez a helyzet: bel- és árvizes területeken építkezünk, vetünk, s ismét bebizonyosodik, hogy a természetet hidegen hagyja, mit okoz az embernek. A víz megmutatja, hogy ott ő az úr.

– Azért ekkora belvíz az utóbbi húsz évben egyszer fordult csak elő!
– Éppen ezt magyarázom! A bajok másik oka az ember: azt sem teszi meg, amit megtehetne, most pedig fél méteres vízben gázolva lánctalpas markolóval ássa a csatornát, s hogy-hogy nem egy héten belül egy métert apad a környéken a belvíz! A prevenció hiányáról beszélek. Miért akkor kell elkezdeni tisztítani az árkot, csatornát, amikor itt a baj?

– Ez a belterületekre igaz, de mi a helyzet a termőfölddel?
– Ugyanez vonatkozik mindenre! Hiába gondos gazda a szomszéd, azaz tartja karban a hozzá tartozó árkot, csatornát, ha én nem foglalkozom velük! Az ország vízrendszere pont úgy működik, mint az emberi test érhálózata: ha valahol eldugul egy ér, embólia, vagy infarktus alakul ki és kész a baj.

– Akkor mégiscsak a gazdák tehetnek saját bajukról?
– Nem teljesen, de sokkal kisebb lenne az elöntött területek nagysága, illetve az átázott talajok aránya is csökkenne ha szakszerű talajművelést folytatnának a gazdálkodók.

 

– Tehát a gyakorlat mutatja meg, mi a hatása, hogy a magángazdák 80 százalékának még középfokú agrárvégzettsége sincs?
Nem kell ehhez diploma, elég lenne a józan paraszti ész, de sok esetben az sincs. Igazából mégsem a gazdálkodót hibáztatom, ugyanakkor felmentést sem akarok adni az igénytelenség alól! A rendszer hibája mindez, mert engedi, hogy tudás és felkészültség nélkül nekimenjen egy képzetlen, felkészületlen ember annak a földnek, talajnak, mely tízezer év alatt alakult ki, s egy érzékeny rendszer! Mondok egy példát: autót csak az vezethet, aki KRESZ, műszaki és gyakorlati vizsgát tesz, orvosi igazolást szerez, hogy alkalmas a jogosítvány megszerzésére. Mi a privatizáció és a földkárpótlás során nem adtunk használati utasítást a földhöz, s azóta sem adunk.

– Azt hitték sokan, hogy aki földhöz jutott az már paraszt! Az Antal-kormány idején a földkárpótlással párhuzamosan leállították az erdők magánosítását, mondván, nem lesz egyből erdész, erdőgazdálkodó, aki erdőt vásárol.
– A földnél már nem működött ez az óvatosság, de nagyobb baj, hogy nem alakult ki egy rendszer, melyben megköveteltük volna a földművestől a szakértelmet. Holott rengeteg jó példa is akad: a tavalyi rossz, kedvezőtlen évben voltak, akik 13, sőt 18 tonna kukoricát arattak egy hektárról! Az átlag 6-7 körül volt. Az igényes, a szakértelmet fontosnak tartó gazdálkodó képes ilyen eredményekre. A kőkorszak és az űrkorszak van jelen egyszerre a mezőgazdaságunkban és nem alakítottunk ki olyan rendet, mely felzárkóztatná a lemaradókat. A társadalom is ilyen: a harmadik generáció nő fel úgy, hogy nem látja az apját elmenni reggelente dolgozni, de édesanyjával sorban áll a segélyért. A szakma fontossága igazán kétszer érhető tetten: amikor a csúcson vagyok, mindent megteremtek a sikeres gazdálkodáshoz és amikor nagyon nem megy valami. A szakmai ismeretek megszerzése éppúgy a prevencióhoz tartozik, mint az árkok, csatornák tisztítása, vagy az arra alkalmatlan területeken az építési engedélyek kiadásának korlátozása. A prevenciónak azonban nincs hírértéke, nem kerül a címlapra! És pénzt sem lehet nagyon hozzá kapni.

– Mit lehet tenni ezen a sok százezer hektáron, képes kiheverni a talaj ezt a sokkot?
– A víz is tudja a fizikát, próbál mindig lefelé folyni. Ha tud. Ha nem, akkor elterül. A földeken rendre el kellene végezni például a lazítást (esetleg mélylazítást ahogyan azt a talajművelés ismerői, köztük Birkás Márta professzor asszony már régóta javasol), amikor is áttörünk egy, a szántás miatt évek alatt kialakult többé-kevésbé vízzáró réteget. Ez az úgynevezett eketalp jelenség. Van persze olyan hely, ahol természetes módon található agyagosabb, vízzáróréteg, mely útját állja a szivárgó víznek. Most minél előbb el kell vezetni a vizet, aztán lazítással szellőztetni kell a talajt, hogy a talajélet ismét beinduljon. Fontos, hogy elegendő szerves anyagot keverjünk – például szalmát, kukoricaszárt, egyéb növénymaradványt - a földbe, ez javít a szerkezeten, szellősebbé, morzsalékosabbá teszi. Magyarország talajai három Balatonnyi vizet képesek magukba fogadni, raktározni. Elméletileg. Magáért beszél, hogy most három Balatonnyi víz van a földeken.

– Mennyi idő kell ahhoz, hogy ismét jól teremjenek az elborított területek?
– A talaj csodákra is képes, de mindig a terület adottságaitól függ, és attól, hogy a gazdálkodó tudja-e mit kell csinálnia. Ezért szükséges most, ilyen körülmények között kiemelten az, hogy szakértőkkel vizsgáltassák meg a talajokat. Erre van elég szakember: a megyei intézményeknél, agrárkamaránál, falugazdák (remélem így nevezik Őket, többször kényszerültek bolyongásra a rendszerben). Az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetével közösen 2007–2008-ban kialakítottunk egy olyan környezetkímélő növénytáplálási rendszert (2008-ban Innovációs Nagydíjat nyert), melynek gyakorlati alkalmazásában, a szaktanácsok adásában az Agrárkamara megyei szaktanácsadói, valamint a Péti Nitrogénművek Zrt. szakértői hálózata vesz részt. Emellett a rendszer mellett még 3-4 másik, hasonlóan jó hálózat működik. A gazdák forduljanak a Magyar Agrárkamara tanácsadóihoz, illetve a falugazdászokhoz, mert ők ismerik e szakemberek elérhetőségét.

– Kérdés, hogy lesz-e a tavalyi veszteséges év után pénz minderre?
– Amennyi pénz van, azt e célra kell fordítani, mert így lehet elvárni a földektől, hogy rendesen teremjenek. Egyébként az előbb említett szaktanácsadási rendszer alkalmazása 1 hektárra vetítve egy, másfél doboz cigaretta árából elérhető. Aki nem végzi el az előbb elmondottakat, a leggondosabb gazdálkodás, ideális időjárás mellett sem fog jó hozamokat elérni.

– Tavaly volt egy másik talajjal kapcsolatos katasztrófa. A vörösiszap áradat után mi a helyzet?
– Gondolom sokan rácsodálkoznak, de nincs akkora gond, mint első pillantásra látszik. Az ezer hektárnyi terület felén nullától három centiméter vastagságú szennyezés történt. Itt egyszerű beforgatással, dudarit (vagy egyéb felületaktív, szervesanyagot tartalmazó szer) bekeverésével, betárcsázásával regenerálható a talaj. Termesztés és környezetterhelés szempontjából erre a területre igazából mezőgazdasági termesztést (ipari növények, nem táplálkozás célú termesztés) is visszaengedhetnénk, de a piac nem venné jó néven, hogy ilyen helyen piaci árút, akár takarmányt termesztünk. Sikerült azt is elérni, hogy a fennmaradó területeken ne – ahogy első pillanatban felmerült – 30, hanem csak 6 centiméter vastagságban távolítsák el a földet. A nagyobb baj a természeti, természetvédelmi, korábban gyepes vagy ártéri területeken van, ahol megakadt az iszap és volt ideje mélyebbre szivárogni a lúgnak. A tározó melletti szántóföldeken olyan gyorsan rohant át az áradat, hogy erre szerencsére nem volt elég idő.

– Úgy hallani, hogy 200 hektárt az államnak adnak el a gazdák. Mit lehet kezdeni a földekkel?
– Azt néztük, hogy mit lehet kezdeni az emberrel, hogyan tudunk az ott élőkön, ott gazdálkodókon segíteni: az összeállt egy konzorcium, melyben különböző tudományos műhelyek vesznek részt. Nem azt mondják meg, hogy mit kell csinálni, mi az egyedül üdvözítő megoldás, hanem választékot nyújtanak. Felvázoljuk, hogy mit érdemes. Így került szóba például az erdősítés, a lágy- és fásszárú energianövények termesztése.

Ezek is érdekelhetnek