Pénzt terem a tövisfa!

Európában a kökény az egyik legelterjedtebb vadon termő gyümölcs, a sarkkör kivételével gyakorlatilag az egész földrészünkön ismert. Illetve csak papíron, mert a fejlettnek mondott Nyugat-Európában például szinte teljesen kiirtották az intenzív mezőgazdálkodással. Nálunk is erősen visszaszorulóban van, nagyon kevés az olyan gazda, aki becsüli. A népi elnevezései is mutatják, hogy nem tartozik a szántóvetők kedvencei közé, mondják tövisfának, boronafának, ekeakadálynak is.

Pedig a kökényt azon kevés növényeink között tartják számon, amelynek szinte minden porcikája hasznosítható. A levele, a kérge, a virága kiváló teaalapanyag, a gyümölcse pedig nyersen és feldolgozva egyaránt értékes. Lehet belőle készíteni lekvárt, befőttet, pálinkát, aszalványt – de korántsem csupán élvezeti értéke miatt fontos. Már az eleink is ismerték a gyógyhatását. Tudták például, hogy a virága roboráló, vérnyomáscsökkentő, vízhajtó, a terméséről pedig azt, hogy erősítő, méregtelenítő, zsírégető, nagyszerűen gyógyítja a bélhurutot, antioxidáns hatása pedig rendkívül magas.

– A táplálkozástudományi kutatások fejlődésével a beltartalmi értékek vizsgálata is előtérbe került, s ezek szinte mindenben megerősítették a népi gyógyászat tapasztalatait – mondja Szőke Ferenc, a lövőpetri kertészmérnök, miközben a kökényültetvény felé autózunk.

Egy régi, még a téeszidőkből származó almáskertbe érünk, itt rendezkedett be a házigazdánk. Kihúzgálta a fákat, s elültette a csemetéket. Három éve történt mindez, a fél­hektáros ültetvényre nincs más szó: lenyűgöző. A kökényt mindenki ismeri, tudja, hogy milyen nehezen nő, s áthatolhatatlan bozótot alkot. Itt viszont három-négy méteres fákat látunk, a laikus nyolc-tíz éves szilvafáknak nézné őket. A termés is hasonló, csak itt nem egyesével-kettesével ülnek az ágakon a szemek, hanem szabályos fürtökben lógnak.

– Hosszú út vezetett idáig – avat be a kezdetekbe Szőke Ferenc. – Tíz-tizenkét éve kezdtem komolyabban foglalkozni a kökénnyel, s azt a kezdetektől tudtam, ha intenzív termesztésben gondolkozom, akkor meg kell keresni a legjobb fákat, s azokról szaporító­anyagot szedni. Így aztán nyakamba vettem a Kárpát-medencét. Éveken át kóboroltam a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, végül Kassától Munkácson át Temesvárig harminc klónt, változatot gyűjtöttem össze, s szaporítottam. Egy debreceni faiskolában mi­ra­bo­lánba, vadszilvaalanyba oltottuk, aztán az oltványokat ide telepítettük. Az idén már szüretelhetünk.

Pontosabban már tavaly is előszüretelhettek. A termés egy részéből kísérleti jelleggel a tyukodi konzervgyárban befőtt készült, tanúsíthatom, elsőrangú csemege – kereskedelmi forgalomban viszont még nem kapható. A termés másik részét a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Debreceni Orvostudományi Egyetemen vizsgáztatják, valószínűsíthető a gyógyhatás bejelentése.

A nagyüzemi termesztés bevezetése azonban még odébb van. Még legalább két év, míg kiválogatják a legjobb változatokat, s újabb két év, míg azokat vírustalanítják. Aztán indulhat a szaporítás, a telepítés. A tapasztalatok szerint a jól megválasztott kökény annyit terem, mint a meggy, de kétszer többet kap érte a gazda. S szinte biztos, hogy nem lesz gondja az értékesítéssel. Európában ugyanis még sehol sincsenek kökényültetvények. (Cikkünk megírása után kaptuk a hírt, hogy a nagy májusi hidegben a kökényültetvény termése is lefagyott Lövőpetriben.)