Tengeri hal magyar tóból

Talán a halászat az egyik olyan ágazat a borászat mellett, mely nemhogy megőrizte húsz évvel ezelőtti színvonalát, de jelentősen emelni is volt képes, s tartja a tempót, sőt sok esetben megelőzi európai vetélytársait. Ennek egyik módja az új halfajok tesztelése, bevezetése a piacra. Ma már két sikerről is beszámolhatunk: a már mindenki által ismert ásott halról, avagy köznéven afrikai harcsáról, illetve a most felfutó barramundiról.

Az ásott hal attól ásott, hogy afrikai élőhelyén a tavak hetekre, hónapokra kiszáradnak, s a hal úgy vészeli át a 40 fokos időszakot, hogy mélyen beássa magát az iszapba, vastag bőre nem engedi kiszáradni, s rendszeresen levegőt vesz. Igen van egy tüdőszerű szerve a kopoltyúja mellett, mellyel képes úgy lélegezni, mint mi. S hogy miként keveredett hazánkba? Kalandosan. Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. tulajdonosa és vezetője emlékezet szerint még a '80-as évek végén Moszkvából hazafelé jövet egy haltudós társával beugrottak egy holland egyetem halbiológiai tanszékére ismerősöket meglátogatni, amikor valami égtelen büdöst éreztek. Az akváriumokban szinte barna vízben hemzsegtek valami harcsafélék. A hollandok akkor már kísérleteztek az afrikai harcsával, s elmondták, hogy ez a hal semmire nem kényes, csak arra, hogy a vizük ne hűljön 20 fok alá.

Nos, egyből kikönyörögtünk néhány példányt, és hazahoztuk – emlékezik Lévai. A százhalombattai Temperáltvizű Halgazdaság (Tehag) és a szarvasi kutatóintézet is foglalkozgatott vele, de igazi gazdája nem volt az állatnak. Aztán néhányan komolyabban vették, sikerült a szaporítása és nagyüzemi termelése. Így aztán az utóbbi 5 év igazi sikertörténetévé vált e hal. A magyar lakosság és gasztronómia befogadta, ma már 1500 tonnát tudunk eladni belőle. Ugyanis szálkamentes, finom húsú halról van szó, melynek termelése és kínálata egész évben folyamatos.

Utóbbiak váltak alapvető fontosságúvá a barramundi tenyésztés hazai – és igazából európai – atyjának, Borbély Gyulának is. A világ csupán 15 éve kezdett bele ennek az Ausztrál tengerpartok mentén élő halnak a tenyésztésébe, mindenki féltve őrzi eredményeit, tudását. Borbély – aki lévaihoz hasonlóan a magyar haltenyésztés eredményeit Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten adta át a nyolcvanas években, s maguk is sokat tanultak – egy olyan halat keresett, mely szálkamentes, a hazai halízekhez hasonló húsú, és egész évben folyamatosan termelhető. A barramundira esett választása, de azért nem volt egyszerű az ügy. A hal egy tengeri sügérféle, mely megnő vagy 50-60 kilósra is, nekünk viszont nincs tengerünk. De ez sem megoldhatatlan e süllőhúshoz hasonló minőséget produkáló hal esetében: életének első éveit ugyanis folyókban tölti, s csak ivaréretten vándorol 3-4 kilós korában a tengerbe. Ráadásul az összes egyed hím, mely a tengerben ívik az ottani nőstényekkel, majd rövidesen maga is ikrássá alakul át. A kikelt lárvák pedig elindulnak a folyók felé, s a kör bezárult.

Nos, ezt a csodát használja ki Borbély Gyula jászkiséri halgazdaságában, támaszkodva annak a konzorciumnak – debreceni és a gödöllői egyetem, egy halfeldolgozóval kiegészülve – az eredményeire, mely két éve dolgozik már a projekten és még két év van vissza, hogy az itthoni szaporítást is tökéletesítsék. Szempont volt, hogy a hal véletlenül kijutva a hazai vizekbe se okozzon ökológiai kárt. És ez könnyen teljesül, ugyanis 28 fokos meleget igényel, s 16 fokon már elpusztul. Óriási, temperált vizű medencékben nevelik a halakat 30-40 dekás, illetve 1-2 kilós korukig, s adják át a kereskedőknek. A kisebbeket egészben sütve, a nagyobbakat már inkább filézve használhatjuk fel a legjobban. A hús szaftosabb a süllőnél, de íze hasonlóan semleges és szálkamentes! Ez nagyon fontos a mai világban, mert felnőtt úgy egy generáció, amely azért nem eszik hazai halat, mert szálkás. Holott egyszerű fogásokkal eltüntethető a halcsont, de a halászok úgy tűnik inkább a másik irányt választották.

Ahogy a már előbb említett Lévai Ferenc is, aki most éppen a lapátorrú tokkal kísérletezik. Ez egy észak-amerikai tokféle, a mi kecsegénk, vizánk rokona, csak van egy hódfarokhoz hasonló lapát a fején, mellyel a planktonokat terelgeti a szájába. E hal ugyanis ezen él, így a hazai tavakban jól fejlődik. Lévaiéknál egy éves korára e hal elérte a 40 dekás nagyságot, 6 kilós korában pedig már ikrája is érett arra, hogy kaviár készüljön belőle. Nem mellesleg húsa szálkamentes, szaftos, egészséges zsírral átszőtt, kimondottan grillezni és pörköltnek való! Piacra 2012-ben kerülhet az első 1-2 tonna. A szarvasi kutatóintézettel közösen dolgoznak az ügyön, s úgy tűnik lehet belőle valami.

Nem mondható ez el az évek óta kutatott ázsiai tilápiával: növekedési erélye nálunk jóval kisebb, mint hazájában, ráadásul a kárászhoz hasonló édeskés íze az átlagos magyar ízlésnek nem nagyon felelt meg. Nagy kérdés, hogy mi lesz azzal a kísérlettel, mely a vörös árnyékhallal folyik.