Ilyen még nem volt: csúszik az unió!

Egy évet késik az új uniós agrárpolitika (KAP) életbe léptetése, így 2014-ben marad a mostani agrártámogatási rendszer is bizonyos változásokkal.

GazdanetO. Horváth György2013. 01. 29. kedd2013. 01. 29.
Ilyen még nem volt: csúszik az unió!

A következő többéves pénzügyi keretről való megállapodás késése miatt csak egy éves csúszással, 2014 helyett 2015-ben lépnek majd életbe a közös agrárpolitika fő elemei. Az Európai Bizottság erről tájékoztatta az uniós agrárminisztereket – írta a bruxinfo.hu. A reform fő része azért csak 2015-ben, vagyis a következő hétéves keretköltségvetés második évében lép majd hatályba, mert 2014-ig már kevés az idő a rendeletek elfogadására és a támogatási rendszerek gyakorlatba történő átültetésére. A Bizottság ezért Dacian Ciolos biztos hétfői tájékoztatása szerint 2013 áprilisában átmeneti rendelkezéseket javasol majd, feltéve, hogy az állam- és kormányfőknek február 7-8-i találkozójukon sikerül megállapodniuk a 2014 és 2020 közötti kiadások főösszegeiről.

A csúszás miatt a tagállamok az átmeneti évben a közvetlen támogatásoknál továbbra is az egyszerűsített egységes területalapú támogatási rendszert (SAPS) és zömében a régi tagállamoknál az összevont területalapú támogatási rendszert (SPS) alkalmazzák majd. 2015-től aztán már mindenki számára ugyanaz a támogatási rendszer lesz érvényes. De egyes új elemeket ugyanakkor már 2014-ben bevezetnének, így a direkt támogatások egyes tagállamok közötti méltányosabb elosztását. A két pillér közötti átcsoportosításra is lehetőség nyílna már 2014-től. A reform alapvető elemei, így az aktív gazdák definíciója, a közvetlen kifizetések tagállamokon belüli átcsoportosítása és az új kifizetési rendszer azonban csak 2015-ben lépne életbe.

Az ülésen az ír soros elnökség bemutatta programját, amelyben jelezte, hogy június végére szeretne megállapodást elérni a KAP reformjáról. A forgatókönyv szerint előbb az Európai Tanács február 7-8-án optimális esetben megállapodik a hétéves pénzügyi keretről. Ezt követően az Európai Parlament március 11-14-i plenáris ülésén első olvasatban megszavazzák a rendes jogalkotási jelentéseket (ezekről lásd múlt heti írásunkat), megadva az EP-nek a mandátumot az egyeztetések megkezdéséhez a Tanáccsal és a Bizottsággal. A tagországok pedig a március 18-19-i mezőgazdasági tanácsülésen fogadhatják el a Tanács álláspontját.
Az uniós költségvetési vita elhúzódása következtében csak a következő hétéves ciklus második évében, azaz 2015-ben lépnek életbe a megújuló KAP intézkedései. A csúszás negatív hatásait enyhítendő az Európai Bizottság ez év áprilisában átmeneti rendelkezéseket javasol majd, amennyiben a februárban a tagállamok képviselői meg tudnak állapodni a 2014-2020 közti kiadások főösszegről.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek