Lobbiharc az alacsonyabb adóért

Az agrárkamara is azt akarja, hogy csökkenjen a sertés- és baromfihúsok áfája 5 százalékra, de az az adótörvények most tárgyalt változatában nincs benne.

GazdanetO. Horváth György2013. 10. 30. szerda2013. 10. 30.
Lobbiharc az alacsonyabb adóért

Az agrárkamara közleményében támogathatónak nevezte azt az elképzelést, hogy hatósági eszközökkel is ellenőrizzék az áfacsökkenés beépülését a fogyasztói árakba. A szinte irreálisan nagy – 20-50 százalék közötti – feketegazdaság az utóbbi években sorra tette tönkre legnagyobb hazai élelmiszeripari cégeinket. Az adó egy részét vagy egészét eltitkoló, azt be nem fizető vállalkozások olyan mértékű piaci előnyhöz jutnak, amivel a legálisan működő cégek, termelők képtelenek versenyezni - hangsúlyozzák. Ismertetik: egyes ágazatokban a szakmai konszenzus már 30 és 50 százalék közé teszi az adómentesen forgalomba került termékek nagyságát. Különösen jelentős a különböző formájú áfacsalás mellett értékesített termékek mennyisége a sertés- és baromfihús, a zöldség-gyümölcs, a tej, a cukor, a liszt, az étolaj és a péksütemények piacán.

A NAK elfogadhatónak tartja, hogy első lépésben csak az élelmiszerek egy korlátozott körét érintse az áfacsökkentés, és természetesnek nevezik azt a döntéshozói igényt, hogy az áfa csökkenése azonnal és teljes mértékben épüljön be a fogyasztói árakba. "Meggyőződésünk, hogy a kiélezett piaci verseny - ami ezen a termékpályán jellemző - minden szereplőből kikényszeríti azt, hogy a fogyasztó felé az alacsonyabb áfának megfelelő árszinten értékesítse termékét" - áll a közleményben.

Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke a testület hétfői ülésén, az adótörvényekről szóló törvényjavaslat tárgyalása során kijelentette, a beterjesztő az áfacsökkentéssel kapcsolatban figyelembe vette a Fidesz-frakció döntését: amíg a frakció nem látja egyértelműen, hogy a fogyasztókhoz is eljuthat az áfacsökkenés teljes mértéke, addig nem javasolja a bevezetését.

Nem közvetlen bevételi oka van az időleges elutasításnak, hanem az, hogy korábban előfordult, hogy az áfacsökkentés hasznát a gyártók és kereskedők "lenyelték" - jelezte a politikus. Az MTI-nek azt mondta, hogy a megoldáson dolgoznak, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a szükséges garanciát mikor tudja a jogi rendszer biztosítani a fogyasztók számára. Hozzátette: több államigazgatási szervezetnek, illetve hatóságnak kiadták a feladatot, és szeretnék azt is, ha ebbe a munkába a civil szervezetek is bekapcsolódnának.
 

Ezek is érdekelhetnek