Folyik a mutyi

Folytatódik a vidék délamerikanizálása. Summásan ebben a mondatban foglalható össze Ángyán József (kisképünkön) napokban közzétett jelentése. Az elmúlt évben a Fidesz frakciójából kilépett, immár független országgyűlési képviselő, a gödöllői Szent István Egyetem professzora állításait tényekre alapozza: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a nemzeti parkok honlapján megtalálható, tehát hivatalos és bárki által hozzáférhető, ellenőrizhető adatokat rendezte össze, s ebből vonta le következtetéseit.

Lássuk tehát a tényeket. Az elmúlt év szeptember 1-jéig mintegy 200 ezer hektárnyi területet pályáztattak meg – ám eredményt mindössze ennek alig több mint 16 százalékára, vagyis valamivel több mint 32 ezer hektárra hirdettek. Elgondolkodtató érdekesség, hogy a gazdára talált területek egyötöde – több mint hatezer hektár – a miniszterelnök megyéjében, Fejérben található.

A bérbe adott nem egészen 1600 birtoktest átlagos mérete 20,4 hektár. Kívánni sem lehetne szebbet! A kép azonban rögvest árnyaltabb lesz, ha tudjuk, hogy közülük a legkisebb birtoktest félhektáros, a legnagyobb pedig 238 – vagyis a méretek közötti különbség több mint négyszázszoros! A 32 ezer hektáron egyébként valamivel több mint 900 érdekeltség osztozik. Az átlagos birtokméret így máris 35 hektárra növekszik. Még ezzel sem lenne különösebb gond, ha nem tudnánk, hogy néhányan hatalmas földterületeket bérelhetnek, míg a többségnek – Ángyán József kifejezésével élve – „a nagyok asztaláról lehulló morzsák” jutnak. A pályázati úton bérbe adott területek csaknem 30 százalékát mindössze 14 érdekeltség vitte el! Még beszédesebb az a tény, amely szerint négy érdekeltségnek jutott az összes bérlemény 16 százaléka. De ez is csak a jéghegy csúcsa, hiszen például a 14 legnagyobb nyertes érdekeltség pályáztatás nélkül, megbízási szerződéssel további 495 – nyilvánosságra nem hozott területű – állami földrészlet használati jogát is megkapta az NFA-tól.

Földet a gazdáknak! – hirdeti a kormányzat programja. A szlogen szépen hangzik, de a kép azonnal megváltozik, ha tudjuk, hogy a meghirdetett területek csaknem egynegyede 27 tőkés társaság kasszáját gyarapítja. S hol vagyunk az annyit hangoztatott 20 hektártól, ha tudjuk, hogy 100 hektár feletti földterület bérleti jogához – ez alkotja az összes bérlemény több mint felét – az érdekeltségek mindössze 7 százaléka jutott. Arról nem is beszélve, hogy a pályázatok nélkül kiosztott területek elsöprő többségét tőkés társaságok kapták, egyéni gazdák ily módon mindössze húsz százalékban jutottak földhöz.

A meghirdetett földek művelési lehetőségéhez alig több mint egyharmad helyben lakó gazda jutott. És ez az arány még rosszabb is lehet annak a ténynek a tudatában, hogy a nyertesek között „vándorérdekeltségek” is találhatók. Ezek tulajdonosai a törvényt kijátszva oda jelentkeznek be, ahol éppen földet hirdetnek.

A kiosztott földek egyharmadán mindössze 12 település érdekeltségei osztoznak. A nyertes sort Felcsút és Karcag vezeti. A földbérlési lehetőségben érintett 672 településből 281-ben viszont helyben lakó gazda egyetlen hektárnyi földhöz sem jutott. Mindez nemcsak igazságtalan, hanem tovább rontja a falvak amúgy is gyenge népességmegtartó képességét. Arról nem is beszélve, hogy a határban megtermelt javak haszna – adók, járulékok formájában – más településekhez kerül. Csupán érdekességként említem, hogy a vidékfejlesztési miniszter szűkebb pátriájában, Karcagon viszont egyetlen hektárt sem vittek el más településen lakó nyertesek…

Ángyán professzor a következtetéseit a megyei adatokból vonja le, és az anomáliák sora ezek döntő többségében tetten érhető. Általánosnak mondható az a tendencia, amely szerint néhányan nagy területeket kapnak, a többség azonban – Ángyán József szavaival élve, az „átlagjavító propagandaalanyok” – csupán néhány hektárnyi területnek örvendhetnek.

Különösen szembetűnő a bérbe adott földek nagysága közötti aránytalanság pél¬dául Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol – Budai Gyula által megtagadott, ám elsőfokú bírósági ítélet által mégiscsak rokonává nyilvánított – Gerzsánszki Lajos érdekeltségi körébe tartozó cégek 34 egységet nyertek. Ha ehhez még hozzávesszük a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nyert területeit, máris ezer hektár feletti birtoknál tartunk. Ami kissé messze van a minisztérium által imamalomszerűen hangoztatott 20 hektáros átlagtól… És akkor az érdekeltségei által, pályáztatás nélkül, megbízási szerződéssel megszerzett további 34 állami birtoktestről még nem is tettünk említést.

S ha már a rokonoknál tartunk: ugyancsak „véleményes” a Fejér megyei Abáról pályázó Nagy Péternek Kálozon és Sárszentágotán a helyiek elől elnyert száz hektár feletti területe. A kedvezményezettben ugyanis Nagy Jánosnak, az NFA elnökének unokaöccsét tisztelhetjük. Diplomácia tekintetében azonban még van javulnivalója a rokonnak, ugyanis a helyieknek előre eldicsekedett pályázata eredményével.

Fejér megye az állami földek bérlési lehetőségét illetően egyébként is „állatorvosi lónak” tekinthető. Itt kapott ugyanis földet az ezer hektár feletti bérlési lehetőséggel rendelkezők közül a Csákvári Mg. Zrt. vezérkara, valamint Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és családja is. Harmadik a sorban a már említett Gerzsánszki Lajos, negyedikek pedig a csongrádi Héjja fivérek, akik megyéjükben pályázati úton is szinte „mindent vittek”, pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel pedig nem kevesebb, mint 107 állami birtoktestet használnak.

Az adatokat és a belőlük levont következtetéseket Ángyán professzor néhány esettanulmánnyal is szemlélteti. A jelentésben részletesen olvasható a Borsodi Mezőség esete, amelyből megtudhatjuk, miképpen semmisítették meg az első körös földbérleti pályázatokat, s alakították ki a „lezsugázás” új rendszerét. De önmagáért beszél a lepsényi gazdáknak az oligarchák és a hatalom elleni küzdelme éppen úgy, mint Kajászó és Bábonymegyer, akár mint a helyi gazdák kisemmizésének példája vagy a – lapunk által szintén figyelemmel kísért – Kishantosi Vidékfejlesztési Központ likvidálásának története is.