Egyre több a méhmérgezés!

A méhmérgezések tüneteiről kevés szakszerű leírás olvasható, de Dr. Racskó Jó­zsef (Debreceni Egyetem ATC) 2004-ben megjelent „A nö­­vényvédelem káros hatása a méhészetre” című cikke ezek közé tartozik. A prob­léma tíz év­vel ez­e­lőtt nem volt ennyire át­po­li­ti­zált mint manapság, és talán ezért is az írás légköre őszintébb és sokkal inkább mé­­hész­ba­rát volt mint a ma megjelenő nyilatkozatok, cikkek. (A fent említett cikkből idézett részletek dőlt betűkkel jelennek meg.) Jelen írásomban az idézett cikket egészítem ki új ismeretekkel és új szempontokkal.

Tapasztalati és szaktudományos tény, hogy „a rovarölők (peszticidek) ... nemcsak a káros rovarokat és a kórokozókat, hanem a hasznos beporzó rovarokat is el­pusz­tít­ják, pl. ... a vad- és poszméhfajokat, valamint a mézelő méheket is. A legtöbb prob­léma a háziméh-elhullásokkal kapcsolatban a peszticidek meggondolatlan, sok­szor túlzott mértékben való felhasználásából adódik, mely legalább olyan káros, mint a szerek használatának mellőzése. A növényvédelmi munka tehát látszólagos el­lentétben van a méhészettel és a méztermeléssel, mert a növénytermesztő a na­gyobb termés elérése ér­de­ké­ben, ill. a termés védelmében gyakran figyelmen kívül hagyja a megporzó ro­va­ro­kat.” Mai ismereteink szerint a meg­gon­do­lat­lan és túl­zott mértékű rovarölő szer használatnál a vétlen károkozás sokkal gyakoribb, pl. a felhasználásban korlátozásra került három neonikotinoid rovarölő mé­reg­mo­le­ku­la esetében. Kevéssé ismert, hogy egyes gombaölőszerek erősen fokozzák a ro­var­ölő szerek hatékonyságát, ezért az együttes jelenlétük a­la­csony, tehát kü­lön-külön még nem mérgező dózisban is súlyos mérgezést okoz.

„A peszticidek okozta méhmérgezések szoros összefüggésben vannak a méh­csa­lá­dok gyűjtögető életmódjával.” A méhek életükhöz, az utódaik felneveléséhez és tar­ta­lé­ka­ik előállításához szükséges táplálékot nektárt, mézharmatot, virágport, pro­po­liszt és a vizet a környezetükből gyűjtik. Ha a mé­hek ál­tal látogatott vi­rá­gok nektárja, pollenje, a mézharmatot, propoliszt nyújtó fák és cser­jék és a belvizes tocsogók ro­var­ö­lő ­szer­rel szennyezettek, elkerülhetetlen a mér­ge­zés. A tömeges méh­pusztulást nem­csak a szennyezett nö­vé­nyek mérgeket tar­tal­mazó nektárja és virágpora, ha­nem a levelek gut­tá­ci­ós csepp­je, sőt a fel­szín­re ke­rült méreggel szennyezett ta­laj­víz is okozhat.

„A nagyüzemek, valamint a magántermelők egy-egy kártevő fellépésekor csak a várható kártételt veszik figyelembe, és nem számolnak a kezelések okozta méh­el­hullással. Az ilyenkor virágzó gyümölcsösöket a kora tavaszi hónapokban kezelik, s a vi­rág­zó fákat látogató méhek a permetezést követően elhullanak. Sok esetben mu­­lasztják el a gazdák a növényvédelmi kezelés bejelentését, vagy ezt olyan későn te­szik meg, hogy a méhészeknek már nincs idejük méhállományukat biztonságba he­lyezni, a méheket bezárni.”

„A növényvédelmi munkák csúcsidőszakában előfordul, hogy az egyes per­me­te­zé­sek 3-6 nap eltolódást szenvednek. Ilyenkor piros bimbós állapotú gyümölcsfa he­lyett elővirágzásban lévő, esetleg már virágzó fákat kezelnek, vagy pedig a szi­romhullás utáni időre előírt alkalmi védekezéseket is előbb, a teljes virágzáskor hajt­ják végre.” Ha ezen tetten érik a mezőgazdát, akkor már súlyos jog­sza­bály­sér­tésért felel. De lássuk milyen típusú szabálysértéseket hangsúlyoz Racskó úr.

„A gyümölcsfa-permetezések idején előforduló másik lehetőség a méhmérgezések ki­alakulására, hogy bár szabályos időben, tehát nem virágzásban, hanem bimbós ál­lapotban permeteznek, a virágzó gyomtársulásokból álló aljnövényzetet nem for­gat­ják alá. A korai tyúkhúr, veronikafélék, valamint az árvacsalán ilyenkor az alj­nö­vényzet. Ha más virágzó növény nincs, a méhek ezekről gyűjtenek és el­ke­rül­he­tet­len a méhpusztulás. Pedig ezzel kapcsolatban rendelet írja elő, hogy nem vi­rág­zó gazdasági növényt méhekre veszélyes növényvédő szerrel csak akkor szabad ke­zel­ni, ha nincs a táblán tömegesen virágzó gyom vagy a tábla körül virágzó gyom­sze­gély.”

„A termelő a gyomtalanítást a védekezés megkezdése előtt köteles elvégezni. Ez le­het alászántás, hőkezelés és vegyszeres gyomirtás egyaránt. Permetezni le­he­tő­leg a haj­­nali vagy az alkonyati órákban lehet. ... általános, hogy a gazdaságok nö­vény­vé­del­mi szakemberei a méh­mér­ge­zések be­következésekor a felhasznált növényvédő szerek közül csak a mé­hek­re nem ve­szé­lyes szereket közlik.” Ezért is szükséges a mé­hek és a növények la­bo­ra­tóriumi a­na­lízisét egyszerre elvégezni.

Annyival még érdemes kiegészíteni Racskó úr szavait, hogy a mezőgazda döntése - a kisebbik koc­kázat és nagyobb haszon elve alapján - rendkívül ésszerű. Ha ki­csi az esélye, hogy a tiltott mó­don végzett nö­vény­védelem miatt kártérítést kell fi­­zet­nie, akkor könnyen sza­bályt szeg. Viszont a lebukási veszély növekedésének arányában javul a szabálykövető magatartás.
A méhek a számukra mérgező szereket a kezelt növényen való tartózkodás al­kal­má­val veszik fel, a mérgezett nektárral, virágporral, propolisszal, guttációs fo­lya­dék­kal vagy a belvizes pocsolyákból ivással. „Elő­for­dul­­hat, hogy a kirepülő mé­he­ket közvetlenül éri a növényvédő szer, permet vagy ae­roszol formájában, például szú­nyogirtáskor. Hozzájuthatnak a mérgező anya­gok­­hoz a méhek, ha a frissen el­ké­szített, kipermetezésre kerülő szerekből isznak. Ta­pasztalatok szerint a pesz­ti­ci­dek porozószerek formájában veszélyesebbek a ro­va­rokra, mint per­me­te­ző­szer­ként. A permetezőszerek közül pedig az emulziók fel­szí­vódása gyorsabb, ezért ve­szé­lyesebbnek tekinthetők a szuszpenzióknál.”

A peszticidek méhekre gyakorolt mérgező hatása
„A növényvédő szereket a méhek háromféle úton vehetik fel, közvetlen é­rint­ke­zés­sel, az emésztőszerven és a légzőszerven keresztül. Ezen az alapon meg­kü­lön­böz­tetünk érintő-, gyomor- és légzési mérgeket.”
„Az egyes peszticidek a méhekre kifejtett mérgező hatását nehéz meg­kü­lön­böz­tet­ni, ill. a hatásokat nem lehet élesen elkülöníteni egymástól. A klórozott szén­hid­ro­gént tartalmazó vegyületek általában érintőméregként, a foszforsav-észter ha­tó­a­nya­gú szerek gyomor-, légzési és érintőméregként fejtik ki hatásukat. Az ar­zén­tar­tal­mú szerek a gyomormérgek csoportjába sorolhatók. A légzési mérgek a sej­tek lég­zőmechanizmusát bénítják meg. Ilyenek a gáz, ill. gőz alakú mérgező ve­gyü­le­tek. A foszforsavészterek a szervezetben könnyen lebomlanak, nem ké­pez­nek a vi­a­szos méhkutikulában maradékokat, hanem hatástalan bomlástermékek for­má­já­ban kiürülnek. E peszticidcsoportra jellemző, hogy tagjai kolinészterázt gát­ló tu­laj­don­sággal rendelkeznek. A kolinészteráz-enzim hatástalansága kö­vet­kez­tében a fel­szabaduló acetilkolin okozza a rovarok pusztulását. A neo­ni­ko­ti­no­i­dok i­deg­rend­szerben az ingerületátvitelt blokkolják.”

A mérgezett méheken észlelhető tünetek
Bár Racskó József az alább felsorolt tüneteket a foszforsavészter mérgezéshez kö­ti, de tapasztalatom szerint a piretroidok, karmabátok és a neonikotinoidok is hasonló hatást váltanak ki.

A méhmérgezést tünetei szerint szakaszoljuk, de nem súlyossági fok szerint, mert valójában minden szakasz halálos. Először tájékozódási és szociális zavar jelentkezik. Hátul keresi a méh a kaptár bejáratát, kóvályog a kaptár körül, aztán meg­je­le­nik a gyors szaladgálás, szárny­re­zegtetés és erős zú­gá­s. A vi­sel­­ke­dészavaros mé­he­ket az őrök nem en­ge­dik be, ezért a kaptár kör­ül cso­móz­nak, rajba összeállnak majd újra szétszélednek és végül nagy területen szét­szó­ród­va halnak meg (pl. neonikotinoid esetén). Tartós kis dózisú mérgezéstől a csa­­­lád „meg­za­va­rod­ik”, kirajozhat, de a raj életképtelen. A má­so­dik sza­kasz­­ra za­vart mozgás, erős vergődés jel­lem­ző. A méz­hó­lyag tar­tal­má­nak vis­sza­­ök­­len­de­zé­sé­től a mérgezett méhek erősen csap­zot­tak. A harmadik sza­kasz­ban gör­csös tü­ne­tek lép­nek fel. Ele­in­te alig mozognak, majd lassan mász­kál­va ha­nyatt for­dul­nak, ka­pá­­lóz­nak, hir­telen rángások figyelhetők meg. A ne­gye­dik sza­kaszban el­ha­tal­­ma­­sodik a bé­nu­lás, mozgás alig észlelhető. Az ö­tö­dik szakaszban a mé­hek szi­pó­kájukat kinyújtva, szár­nyaikat szét­ter­pesztve pusz­tul­nak el. Az egyes sza­ka­szok nem mindig külö­nít­hetők el egy­más­tól. A tü­net­cso­por­­tok sem szabályosak. Az előző szakaszra jel­lem­ző tü­ne­tek át­mehetnek a kö­vet­­kező szakaszba.

Növényvédőszer-mérgezés gyanúját kelti a hir­te­len fellépő nagy­mér­tékű elhullás a családokban vagy ha a kijáró korú nép eltűnik, és csak a fi­a­tal szürke méheket meg fiasítást találunk a kaptárban. A mérgezés he­ves­­sé­gé­től füg­gő­en az el­nép­te­le­nedés lefuthat 3 nap alatt, de el­hú­zódhat a virágzás egésze alatt. Gya­kori szö­vőd­­mé­ny a no­zéma, meszesedés, ví­ru­sos­ság. Nyár kö­zepén egy el­hú­zó­dó mér­ge­zés után a közepes atkafertőzés akár vég­ze­tesen sú­lyos­sá vál­hat.

Erős mérgezésnél nagy tömegben látunk elhullott vagy idegesen mász­­káló mé­he­ket a kap­tá­rak előtt. A méhcsalád indokolatlanul támad, ­szú­rá­suk sokkal fáj­dal­ma­­sab­b mint máskor. A kaptárnyitáskor a csa­lád izgatottan fel­zú­dul, általános a nyug­­talanság. A kap­tár­ból bű­zös szag á­rad­hat, a hullák feketére szí­ne­ződ­het­nek. Sú­­lyos mérgezésnél, ha a lép­ut­cák­ban fel­­halmozódó hullák elzárják a ki­já­ró­nyí­lást, ful­la­dás­ is lehet. A fi­a­sítás ki­hur­co­lá­sa gya­kori. Ez már a család teljes össze­om­lását mu­tatja. Ál­ta­lá­nos ta­pasz­ta­lat, hogy mér­gezés esetén a jól gyűjtő, e­rő­tel­jes családok ká­­ro­sod­nak a leg­in­kább, mert a sok munkásméhet ki­bo­csá­tó csa­­lá­dok jár­nak a méh­legelőre és a növényvédő szeres kezeléseknek ezek esnek ál­do­za­tul.

Kárfelmérés, kártérítés indítása
Méhmérgezés gyanúja esetén a méhész panasszal élhet a NÉBIH – első lépésben a hatósági állatorvos - felé. A NÉBIH saját eljárásrendjében 24 órán belül az ál­lat­or­vosból, méhegészségügyi fe­le­lősből, növényegészségügyi fe­lü­gye­lő­ből bi­zott­ság áll fel, helyszíni szemlén jegyzőkönyvez, fény­ké­pez­, ha­tósági min­tákat vesz, kár­felvételt készít, a hűtött min­tá­kat 6 ó­rán be­lül kell la­bo­ra­tóriumba jut­tat­ja. Az eljárás teljes egészében állami költ­sé­gen fo­lyik. A mé­hész az eljárásban nem ügy­fél, hanem panaszos, a ha­tó­ság „vét­­kest” keres és ha ta­lál akkor büntet. Ennek az útnak hát­rá­nya, hogy ha kiderül a mezőgazda vét­kes­sége, akkor a kiszabott bün­tetés után a kár­té­rítésre nehezen hajlik. A méhész a kára megtérítését a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint peren kívüli vagy peres úton kérheti.

Malya Péter igazságügyi szakértő szerint, ha valami ok miatt a hivatal késlekedik, akkor a méhész fel­kér­heti a hatósági állatorvost és a méhegészségügyi felelőst, hogy ta­núk jelenlétében bizottságként végezzen helyszíni szemlét, kárfelvételt és ha­tó­sá­gi mintavételt, amit a méhész szaklaborban meg­vizs­gál­tat. Ezt csak tő­ke­e­rős mé­hész vál­lal­ja, mert ő fizeti a bizottság és a la­bo­ra­tó­ri­um költ­sé­gét. A mé­hész a bizonyítékok alapján a Ptk. szerint kö­ve­tel­he­ti a költ­sé­gek­nek és a kár­nak a meg­fi­ze­té­sét a károkozótól. Eb­ben az el­já­rás­rend­ben – különösen ha a gaz­da tiltott szert al­kal­ma­zott - sokkal va­ló­szí­­­nűbb a pe­ren kí­vü­li gyor­s meg­­e­gye­­zés.

A nö­vény­védelem ve­szé­lyes üzem, az okozott kárért akkor is felelős a ­gaz­da, ha a szabályokat be­tar­totta. A kárigénynél jóindulatú ha­tá­ro­zott­sággal lé­pünk és a vétlen kár­o­ko­zást tekintjük alap­e­set­nek, hogy a me­ző­gaz­­da-méhész kap­csolat (az épp ak­tu­á­lis konfliktus meg­ol­dásán túl) hosszú tá­von mű­kö­dő­képes maradjon.

Kellene olyan felmérés, hogy méh­mér­ge­zés gyanúja esetén hány szá­za­lékos va­ló­színűséggel tesz a méhész bár­milyen bejelentést és kezdeményez el­já­rást. A ha­tó­ság és a bíróság elé került e­se­tek csak a jéghegy csúcsa, mert a mé­hész kevés szak­­ma­i is­me­rettel és tá­mo­ga­tott­sággal rendelkezik az ilyen ü­gyek intézésében, ezért fél össze­rúg­ni a port a me­ző­gazdásszal. A hatósági ki­vizs­­gá­lás menete töb­bé-kevésbé is­mert, de a ma­gán­jo­gi kezdeményezés ritka. U­tób­bi­hoz in­téz­mé­nyes támogatás nincs, mert a mé­hé­szek ön­szerveződő és ér­­dek­ér­vé­nye­sí­tő képessége eb­ben a tekintetben még gye­rek­cipőben jár. Sajnos az el­sőd­le­ges me­ző­gaz­dasági ér­dekre hi­vat­ko­zó burkolt vagy nyílt fenyegetések és zsa­ro­lá­sok is e­lő­for­dul­nak az ügyek vizs­gá­la­ti és bi­zo­nyí­tási sza­ka­szá­ban.

Mérgezett méhcsaládok gondozása
A kárfelmérést követően ke­res­sünk e­gész­séges és bőséges virágport adó méh­le­ge­lőt. A mér­ge­zett méhek ke­ze­lésére nincs gyógyszer. Mérgezéskor a rovar szer­ve­­zete, idegrendszere, en­zim­rend­sze­re károsodik. A további ká­ro­sodás el­ke­rü­lé­se és a méhcsalád é­­let­ben ma­radt ré­szé­­nek fel­e­rő­sí­té­se érdekében első te­en­dő – a to­váb­bi szennye­ződés meg­a­­ka­­dá­lyo­­zá­sá­ra – a méreg el­tá­vo­lí­tá­sa a kap­­tá­rak a­la­pos ki­­tisz­tításával, akár ki­é­ge­tés­sel is. Az é­let­ben ma­radt csa­lá­dok é­let­te­rét a kap­­tá­ron belül szűkíteni kell a fi­a­sí­tá­sos lépek szá­má­nak meg­fe­le­lően. A vi­rág­po­ros lépeket kivesszük, ma­­­gas hő­fo­kon be­ol­vasz­tjuk, hogy a mérgek je­len­tős ré­sze el­­bomo­ljon. A vi­a­sz to­xi­­kus­sá­gá­nak vizs­gá­la­ta és méregtelenítése ha­­zánk­­ban meg­ol­datlan. Az összes mé­zet ki­per­get­jük, hiszen va­ló­szí­nűleg az is toxikus a mé­­hek­re. A csa­ládok méz­kész­­le­té­t e­le­in­te híg, ké­sőbb 1:1 arányú cu­kor­szirup e­te­té­sé­vel pó­tol­juk. 10-15 kg cukorra és kb. 7-10 kg virágpor be­gyűj­té­sé­re vagy fe­hér­­je­pót­lásra is szükség lesz, hogy a méh­csa­lád ki­he­ver­je a vesz­­te­sé­get. Fe­hér­je­pót­­lás­ra 15 % in­­ak­ti­vált sörélesztőt tartalmazó és ecettel vagy han­gya­sav­val pH 3,5-re le­sa­va­nyított pu­ha cu­kor­le­pényt adunk a méh­csa­lád­nak.

Mérgezés okának megállapítása
Mérgezés gyanúja esetén, az ok-okozati kap­csolat i­gazolására pocsolyavizet, nö­­vényzetet, mérgezett méh­le­ge­lőről visszatérő élő és el­hul­lott mé­he­ket, friss vi­rág­poros-nek­tá­ros lé­­peket vizsgálunk. Az állat­e­gész­ség­ügyi és az analitikai la­bo­rokba 500-500 g friss méh­­­hullát, valamint mér­gezett méh­le­gelőről vissza­ér­ke­ző csapdával befogott frissen fagyasztott méhekből is kül­dünk 500-500 g min­tát. A méh­le­ge­lő­ről fel­té­te­lez­he­tő­en mér­ge­zetten visszatérő élő méhek gyűj­tésére 10 csa­lá­dot ki­vá­­lasz­tunk. Az egy­szer hasz­ná­­latos anyagból ké­szült méh­­csap­dákat le­he­tő­leg es­te kihelyez­zük és a haj­nal­ban vis­sza­­ér­ke­ző mé­­hek­ből csa­­lá­don­­ként 100 g-t gyűj­­tünk. Általában haj­nalban a leg­ma­gasabb a mé­reg­kon­­­cent­rá­ció és leg­ki­sebb a mér­gek lebomlási se­bes­sége. Gyors le­bom­lá­­sú mo­le­­ku­lák­tól kapott mér­ge­zés esetén a mielőbbi, te­hát a nap­pa­li min­­ta­vé­tel is in­do­kolt. 5-700 m su­garú körben a vízadó (guttáló) növényekből, 3-5 km sugarú körben a nek­tárt és vi­rág­port adó nö­vé­nyek­ből 500-500 g növénymintát ve­szünk. Bel­vi­zes helyeken a nö­vény­­kul­túra kö­zötti, melletti po­csolyák vizét is min­tázzuk, hiszen ez is lehet mérgezett i­vó­hely. Egy­­re több gyor­san bom­ló mérget al­­kal­maz­nak a me­­ző­gaz­da­ság­ban, ezért min­den min­tát a be­gyűj­tés­től a la­bo­ra­tó­riumba ér­ke­zé­sig fel­tét­le­nül mélyhűteni kell.
Csuja László Geddekas
Biológus méhész