Hatvanmilliós ajándék - Ángyán József az állami földek eladását elemzi: a professzorral beszélgetett Hardi Péter

– A Professzorok Batthyány Köre legutóbbi országértékelésében arról olvashatunk, hogy mára mintha intézményesült volna a korrupció. Így látja ezt az állami földek értékesítésével kapcsolatosan is?

– Mindenképpen. A PBK országértékelése egyébként nem maradt visszhang nélkül, a miniszterelnök válaszolt rá. A társaság elnökének nyilatkozata szerint a levél „meggyőzte tévedéseikről”, és gyakorlatilag visszavonta az egyébként is csupán a felszínt kapirgáló kritikát. Az efféle vállalhatatlan, szervilis hangvétel az előző nyilatkozatoktól sem volt idegen, ezért én már korábban elhagytam a társaságot.

– Pedig az értelmiségnek komoly szerepe lehetne az ország valós helyzetének a feltárásában.

– Az értelmiségnek a nemzet lelkiismeretének kellene lennie. Ezzel szemben elárulja a rábízottakat egy tál lencséért. Az írástudók árulásával van dolgunk.

– Az állami földek sorsáról írt jelentései az egyre ritkább kritikai írások közé tartoznak.

– Lassan fél évtizede kutatom a nyilvános, tehát mindenki által hozzáférhető adatok alapján, hogy a köz tulajdona miképpen vándorol a hatalom kegyeltjeihez. Jó ideig úgy tűnt, hogy a fő cél az állami földek bérbeadása a kiválasztottak számára, ami által busás jövedelemhez juthatnak részben az uniós támogatás, részben a föld haszna révén. Parlamenti államtitkár voltam, amikor már 2010-ben feltűnt, hogy a földalapot is felügyelő Farkas Imre közigazgatási államtitkár alig járt be a minisztériumba. Később állt össze a kép: a bérleti rendszer „előkészítésével” lehetett elfoglalva, valószínűleg ezekben az időkben tárgyalhatta le, hogy melyik havernak mire van szüksége.

– Mára azonban az is kiderült, hogy nem a bérleti lehetőség, hanem a tulajdonszerzés a végső cél.

– Ennek az értékelésén dolgozom most. Fejér és Győr-Moson-Sopron megyével végeztem, hamarosan Somoggyal is elkészülök.

– Milyen alapon választotta éppen ezeket?

– Fejérben, a miniszterelnök megyéjében értékesítették a legtöbb földet, Győr-Moson-Sopron pedig a külföldiek egyik paradicsoma. Somogy viszont a szülőmegyém. Ezután Jász-Nagykun-Szolnok következik, Fazekas Sándor territóriuma. Ennyivel igazán tartozom egykori főnökömnek…

– Mit tapasztal, mennyire reálisak a kikiáltási árak?

– A hektáronkénti 1,4 millió forintos átlagár nálunk ma reálisnak mondható, ám ennél legalább egy nagyságrenddel többért, akár 10–35 millió forintnak megfelelő összegért lehet ma földhöz jutni Európában. Semmi sem indokolja, hogy dobra verjék a földeket, ami így a hűtlen kezelés alapos gyanúját is fölvetheti.

– Azt mondják, kell a pénz az államadósság rendezésére.

– Ebből ugyan nem fog befolyni, hiszen a négyötödét az állam adja – kölcsönként. Ha úgy tetszik, egyik zsebéből a másikba kerül az összeg, miközben elveszíti stratégiai földvagyonát.

– Ilyen körülmények között bizonyára nagy a versengés a földekért.

– Egyáltalán nem, gyakorlatilag nincs is licit: az eddigi három megye – az elárverezett területek negyede – adatai alapján tényként állapíthatjuk meg, hogy a földek 70,5–93,5 százaléka kikiáltási áron kelt el. Azok zömét olyan nagy birtoktestekben hirdették meg, amelyek ára 100–200 millió forint is lehet. Ez már elég magas ahhoz, hogy ne rúgjon labdába, mondjuk, egy családi gazda.

– Pedig számukra is ott a banki kölcsön lehetősége.

– A bicskei földfórumon a gazdák elmondták, hogy – a 20 százalék önrészen és a kölcsön kockázatán túl is – eszük ágában sincs a nagyok játékába beleszólni, hiszen még azt a kevés földjüket is elveszíthetik, amit most művelnek. Ezek az emberek pontosan ismerik az erőviszonyokat.

– Itt ér tehát véget az állami földek magánkézbe játszásának íve.

– Még van egy lépés, mégpedig a föld nagy haszonnal, európai áron való értékesítése a tőkeerős külföldieknek.

– Hiszen éppen ez ellen kommunikál az országvezetés a leghangosabban.

– Más a szó és más a tett. Somogyban például a divatmágnás Benetton cége hatezer hektár föld felett rendelkezik. Intézői a Rappo fivérek: Isacco és Manuel. Ők főnökük agrárcégeinek társtulajdonosaiként magánforgalomban már 2014-ben megvettek volna 107 hektár földet, akkor 135 millió forintért. Mikor a szándék napvilágra került, a Nemzeti Földalap – nem kis kormányzati propagandával kísérve – élt elővásárlási jogával, és megvette a területet. Most viszont 72 millióért hirdette meg ugyanezt a területet, és ugyan ki más vitte volna el, mint az olasz milliárdos Benetton intézője – fél áron! Hatvanmilliós ajándék Benettonnak!

– Pedig a kormány szerint szigorú földügyi szabályozásunk megvédi a magyar földet.

– Sajnos hiába ágáltam a földforgalmi törvény tárgyalásakor, mindez kódolva lett a szabályozásban. Az uniós, illetve a társult országok polgárai, akiknek egy magyarországi székhelyű mezőgazdasági cégben akár csak 25 százaléknyi részesedésük is van, szabadon vásárolhatnak földet. Ezek után miért is gondoljam, hogy a földárak kiegyenlítődésének az időszakában nem fogják kihasználni a nemzetinek mondott oligarchák a földek túladásának lehetőségét – amikor adott esetben már most is megteszi az állam? Elsősorban a pénzüknek helyet kereső arab olajmágnások érdeklődése valószínűsíthető.

– Mit tapasztal, a meghirdetett állami földeknek mekkora része lelt gazdára?

– Országosan 73,5 százaléka. Ez alól érdekes kivétel Győr-Moson-Sopron megye, ahol a meghirdetett földeknek mindössze a felét vitték el. Megjegyzem, itt a dobra vert földek kétharmadát a kormányfővel szembekerült Simicska Lajos cége, a Lajta-Hanság Zrt. műveli. Az ő még mindig meglévő erejét jelzi, hogy meghirdetett földjeinek jelentős részére nem is mertek licitálni.

– Ha már Győr-Moson-Sopron megyét említette: a napokban jártunk Mosonudvaron, ahol az egyik helyi gazda élt az elővételi jogával, és végül vitte a földet. Mi a tapasztalata, országos szinten mennyien éltek ezzel a huszárvágással?

– Erre sajnos nem tudok válaszolni, mert a szerződések nem találhatók meg egyetlen honlapon sem. Ezek azonban – lévén nyilvános adatok – kikérhetők, amit tudomásom szerint több szervezet is megtett, így remélhetőleg hamarosan szintén nyilvánosságra kerülnek, s akkor ezeket is feldolgozhatom.

– Jut minderre energiája?

– Elmúltam 64 éves, már második éve nyugdíjas vagyok.

– Az egyetemi tanárokra nem ugyanazok a nyugdíjba vonulási szabályok vonatkoznak, mint más polgárokra.

– Valóban maradhattam volna 70 éves koromig, de hálát adok a Gondviselésnek, hogy éltem a visszavonulás lehetőségével. Így nem kell látnom, miképpen verik szét mindazt, amit egy életen keresztül építettünk fel.

– Az intézetének a megszüntetésére gondol?

– Arra is. Mára egyébként nemcsak azt, de az általunk alapított szakot is megszüntették. Az a fiatal, aki ma környezetgazdálkodást akar tanulni, kénytelen külföldre menni. Aztán vagy visszatér, vagy nem. De ezen túl az egyetemi autonómia is a végnapjait éli.

– Erről kevesebbet hallani.

– A betelepített kancellár helytartóként közvetíti a felsőbb akaratot. A szenátus szerepe egyre szűkül, így fordulhat elő, hogy például a miniszter azt nevezi ki rektornak, akinek a személyét a testület leszavazta. Az egyetem élén egy öttagú konzisztórium áll, amelybe a kormány által kiszemelt kancellár és rektor mellett három főt eleve a minisztérium delegál. És az egyetemi professzori, oktatói kar mindezt eltűri!

– Pedig olyan vezető értelmiségiekről van szó, akik egzisztenciálisan bizonyára megengedhetnének maguknak karakteresebb kiállást is.

– Akárcsak a Professzorok Batthyány Körének 74 éves elnöke. Erről beszéltem: az írástudók árulásáról.

– Mi lesz ennek a vége?

– A történelem arra tanít, hogy amikor a hatalom minden pozíciót elfoglal, magától roskad össze. Erkölcsi talapzat nélkül – tűnjön bármennyire erősnek is – minden rendszer bukásra van ítélve. Legyen az a Római Birodalom, a nemzetiszocialista, a szovjet, de akár a Rákosi- vagy a Kádár-rendszer.