Áder marad az elnök - győzött a papírforma

További öt évig marad Áder János a köztársasági elnök. Mondhatni bejött a papírforma, még a voksok számát is előre lehetett tudni: az első körben, mikor a képviselők kétharmadának kell megválasztani az új elnököt eredménytelen volt, mivel 131-en voksoltak Áderre és 44-en Majtényi Lászlóra, a Jobbik nélküli ellenzék jelöltjére. Aztán a második kör már eredményt hozott, hiszen ekkor már egyszerű többség is elég a választáshoz, ráadásul ebben már a Demokratikus Koalíció nem vett részt, így csak 39 voksot kapott Majtényi.

GazdanetO. Horváth György2017. 03. 14. kedd2017. 03. 14.
Áder marad az elnök - győzött a papírforma

Akkor sem lehetett volna Áder János versenytársát köztársasági elnökké választani, ha a Jobbik is kihívójára, Majtényi Lászlóra voksolt volna, hiszen a nem kormánypárti képviselők száma nem éri el a parlamenti küldöttek felét. Márpedig a magyar jog azt írja le, hogy a köztársasági elnököt a szavazások második körében már többségi szavazatok alapján is meg lehet választani. Ez történt: az első körben, mikor a képviselők kétharmadának voksa kell a döntéshez még eredménytelen volt - a Fidesz-KDNP csak 131 szavazatot tudott összehozni, Majtényira 44-en voksoltak. A Jobbik úgy döntött, nem szavaz, képviselői nem vették fel a szavazólapokat. Így aztán a második szavazási körben már kijött az előre garantálható eredmény: a többség Ádert Választotta, ráadásul ebben már a Demokratikus Koalíció nem vett részt, így csak 39 voksot kapott Majtényi. Így most újabb öt évig ő marad az ország köztársasági elnöke. Mondhatni, semmiféle változás nem várható, a régi-új elnök folytatni akarja eddigi tevékenységét.

Ezek is érdekelhetnek