A Szabad Föld Kertje - Hússzüret ideje jön

A két gödölyét otthon dolgozzuk fel: a combjaikat, lapockáikat egyben hagyom, a gerincüket szintén. A többi húsos csontként pörköltalapanyagként kerül a mélyhűtőbe. Eladni nehéz lenne: a kecskével komolyan foglalkozó ismerősömtől tudom, hogy a miénkhez hasonló, nem törzskönyvezett, fülszámmal nem rendelkező állatot levágatni sem lehet. Míg az ilyen sertésbe, borjúba a vágóhelyen raknak lajstromszámot – az állatorvosi vizsgálat után persze –, addig ez a kecske esetében nem megy. Előzetesen lehet csak a szakmai szövetség szakértőitől ilyet kérni, de az is nehézkes. Így aztán házi, jelöletlen kecskéinket nem is adhatnánk el, a húsát meg főként nem. Nem is akarjuk persze, azért dolgoztunk velük, hogy színesítsék a konyhánk választékát.

A kacsáink lassacskán szintén belenőnek a vágókorba. Nagyjából 40 állatunk kelt ki az idén több fészekaljból, szinte háromhetenkénti váltásban. Kialakítottam egy rotációt: a kacsák az első három hetet műanyag rácsos ketrecben töltik önitatóval, önetetővel, inframelegítővel felszerelve.

Aztán az előnevelés az ólak körül kialakított helyiségben folytatódik, majd 1,5 hónapos korukban mehetnek a felnőttek, idősebb egyedek közé. Így eddig csak fészekaljanként 1-1 szárnyasunk pusztult el, vélhetően kelésgyengék voltak. A többiek szépen fejlődnek, a nyár elejei kelésből válogathatjuk le október elején az első vágni valókat.

S indulhat a szezon, mely egészen karácsonyig kitart: az utóbbi évek tapasztalataiból tudom, hogy az augusztus végi kelésből nagyjából november végére, december elejére lesz vágóállat.

Az igazi hústömeget az idén – és jövőre is – a disznaink adják. Az elsőt karácsony előtt vágjuk le: most olyan 75-80 kilós a legnagyobb, még február elején született malacunk. A másik két testvére kicsit kisebb, de sebaj, ők a januári/februári családi disznóölés áldozatai lesznek. A nyár közepén született, nagyjából két hónapos alom is szépen cseperedik – egyikükből valószínűleg szilveszteri malac lesz, a többiek majd a jövő év derekán és végén kerülnek kés alá.

E sok „vérengzés” után szólni kell a tyúkjainkról is. Az ölyvtámadást túlélő, megfelezett társaság tagjai a hűvösebb idő beálltával szinte naponta tojnak, sokkal jobban termelnek, mint a nyári forróságban, annak ellenére, hogy a napfényes órák száma egyre csökken. Persze nem véletlen: jól bizonyítja, hogy állataink komfortzónája inkább a 20 és nem 30 fok környékén keresendő.