Kicsik az idei bárányok

Hiába esik néhány évente a húsvéti ünnep kora tavaszra, a hazai juhászatok közül csak kevés figyel erre, tehát nem végez a megszokottnál korábbi termékenyítést.

Gazdanetohgy2018. 04. 12. csütörtök2018. 04. 12.

Kép: Kecskemét, 2009. február 03. Napos bárány, juh. Fotó. Ujvári Sándor

Kicsik az idei bárányok
Kecskemét, 2009. február 03. Napos bárány, juh. Fotó. Ujvári Sándor

A legelterjedtebb természetes fedeztetések időszaka is adott, így aztán ilyen esetekben még kicsik, kisebbek a bárányok, mint amit a vevő keres és jól meg is fizetne. Aki viszont még tavaly ősszel megnézte a naptárt, és látta, hogy a húsvét április elejére esik, ezután pedig programozott elletést végzett, most kilónként csaknem ezer forintot kasszírozhat a bárányai után. Feltéve, ha elérték a nagyobb súlyt az elmúlt hetekben. Ugyanis létezik egy másik, a hazai birkás vállalkozások gondolkodásmódját és munkáját is módosító változás. A legnagyobb olasz piac, úgy tűnik, egyre inkább kezdi a feldolgozottabb bárányokat venni, pontosabban többnyire húsrészeket vásárol: ma már leginkább nem egész, fél vagy negyed bárányokat visznek haza a talján háziasszonyok. Régen 13–20 kilós állatok kellettek, azaz a könnyű bárányok, manapság viszont már a 20–27 kilós a menő, mert ezekből lehet ideális grillezni való húsrészeket kinyerni. Márpedig e súly eléréséhez legalább 3-5 héttel több időre van szükség, azaz a megszokotthoz képest egy hónappal korábban kellett volna elletni. Ráadásul a márciusi hideg sem tett jót az ágazatnak. Így vagy úgy, szinte biztos, hogy az idén a húsvéti szezonban 10-15 százalékkal kevesebb bárányt tudtunk eladni az olaszoknak, akik az egész éves kivitel négyötödét veszik meg a magyar termelőktől, kereskedőktől. Holott az exportpiac egy kiló élő bárányért – szemben a tavalyi 800-850-nel – csaknem ezer forintot fizet.

Eszerint még az is megtörténhet, hogy a juhászatok bevétele annak ellenére nem csökken, hogy kevesebb bárányt tudtak értékesíteni – igaz, némileg drágult a táp és a munkaerő ára is felment. S érdemes megnézni más európai országok árait: például a kimondottan hústípusú francia bárányokért csaknem kétszer annyit adnak, mint a magyarért, amely még mindig döntően merinó vérvonal. Tavaly 120 ezer bárányt vett fel a húsvéti olasz piac, ami az idén ennél 10-15 százalékkal kevesebb lehet – mondta Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnökhelyettese.

Ezek is érdekelhetnek