Lapistói merengők

„NÉZZE EZEKET AZ ARCOKAT! Ezeket a tekinteteket! Hát nem valami ez? Meg kellene mutatni őket, amíg még itt vagyunk!” A Szenteshez tartozó kis település, Lapistó elszármazott és mai lakói élik nem könnyű életüket, de igyekeznek a múltjukból minél többet megőrizni.

GazdanetTanács István2018. 08. 21. kedd2018. 08. 21.

Kép: Szentes, 2018. augusztus 02. Május 1. Téesz múueuma. Fotó: Ujvári Sándor

Lapistói merengők
Szentes, 2018. augusztus 02. Május 1. Téesz múueuma. Fotó: Ujvári Sándor

– Ez itt Molnár János. Dónáton volt a tanyájuk, mellette egy erdő, ahol pávákat tartott. Kislányok voltunk, kijártunk oda a barátnőimmel meglesni a színes madarakat és pávatollat gyűjteni – meséli Dömsödi Mihályné Dömsödi Terézia, a lapistói Lepényváró Fesztivál ötletgazdája és főszervezője, a Mosolygósabb Régióért Egyesület elnöke. Lapistó valaha ONCSA-telepnek – Országos Nép- és Családvédelmi Alap, falusi nagycsaládosoknak – épült, Szentes részeként, de a várostól 13 kilométerre Orosháza felé.

Ma is megvan a Lepényváró dűlő. A városból Lapis tóra hajtották legelni az állatokat, ebédidőben a pásztorok a dűlőn várták a feleségüket az étellel, amely gyakran volt édes túrós lepény. A lepényvárás igazi lapistói múltidézés. Terézia 2008-ban helyi fesztivált szervezett rá, amelyet azóta minden évben újra megrendeznek. Eljönnek lepényt kóstolni a helyi és elszármazott lapistóiak, az utódaik meg a szentesiek, meg a szomszéd községekből azok, akiknek sok itt az ismerősük vagy akarnak egy jót mulatni.

A Lepényváró Fesztivált az egykori Május 1. Termelőszövetkezet mára csaknem elnéptelenedett irodája előtti téren rendezik. Az irodával szemközt rég bezárt öreg malom áll, már csak a mázsa árválkodik benne; ha el nem lopják, műemlék lesz belőle. Az irodában pedig téesztörténeti kiállítást állított össze Dömsödi Terézia. Azon nézegetjük a régi fényképeket, rajta a pávás Molnár Jánost.

A Lepényváró Fesztivált az egykori Május 1. Termelőszövetkezet mára csaknem elnéptelenedett irodája előtti téren rendezik. Az irodával szemközt rég bezárt öreg malom áll, már csak a mázsa árválkodik benne; ha el nem lopják, műemlék lesz belőle. Az irodában pedig téesztörténeti kiállítást állított össze Dömsödi Terézia. Azon nézegetjük a régi fényképeket, rajta a pávás Molnár Jánost.

– Hatodikos voltam, amikor a pávatollas történettel megnyertem egy országos fogalmazási pályázatot, amelyet Nyári emlékeim címmel írtak ki – emlékezik. – Mi, tanyai gyerekek nem utaztunk sehová egyik nyáron sem. Az volt az élmény, hogy itthon mit lehet csinálni.

Nem sok téeszmúzeumot látni. A falusi emberek mintha szégyellnék múltjuknak azt a korszakát, vagy nem találnák illendőnek, hogy emlékezzenek rá. Persze, ki jó emlékeket őriz, ki rosszakat. Mára egyedül a 70 éves Szász András dolgozik a Május 1. Zrt. irodájában. 1967- ben lépte át először ezt a küszöböt. Ötvenegy év alatt ő inkább jó emlékeket gyűjtött. Mutatja, ki kicsoda a régi képeken – a legtöbben kiköltöztek már a temetőbe.

– Ez itt Gergely Feri bácsi az SZK3-as kombájn nyergében. Csak egy ponyva védte akkor a tűző naptól a kombájnost, aki reggeltől estig nyelte a port a hőségben. Nem is álmodtunk arról, hogy létezhet klimatizált vezetőfülke.

Lánctalpas traktor fotójára téved a szemünk. Fiatal férfiak állnak előtte.

– Középen Molnár Lajos, aki 1963-tól a rendszerváltásig volt a Május 1. Tsz elnöke. Jó néhány évig a megyei téeszszövetséget is vezette. Ő gyűjtötte össze a legtöbb tárgyat és fotót, szeretett volna emléket állítani annak az időszaknak. Nem lett belőle nagygazda, tavaly halt meg. Sarkadi Jancsi is elment már. Horváth Miska a rendszerváltás után sikeres egyéni vállalkozó lett.

Még egy képet emel ki Szász András: a téesz farmotoros Ikarus 66-osát, azzal vitték minden hétvégén valamelyik szocialista brigádot kirándulni. Május 1-jén kötelező volt felvonulni Szentesen, a panelházak árnyékában – de utána a lapistóiak nem mentek a ligetbe virslit enni, hanem bográcsban pörköltet főztek maguknak otthon, az iroda udvarán.

Négyesi Jánosné nyugdíjas tanítónő rossz emléket őriz: férje családjának lapistói tanyáját elvették a téeszszervezéskor. Ettől függetlenül elhozta fotóit és festményeit, hogy Dömsödi Terike kiállítsa a Lepényváró Fesztiválon. Hetvenévesen kezdett fotózni és festeni, miután már az unokái is kinőttek a gyerekkorból.

– A férjem rákos lett, negyvennégy sugárkezelést kapott. Reggel elvitték, este hozták haza a betegszállítók. Annyi idő alatt Párizst meg lehetett volna járni. Ideges voltam, kimentem a Kurca-partra, nézegettem a fákat – emlékezik vissza Négyesi Jánosné. – Az egyiken rengeteg sebhely volt, mintha a sorsomat viselte volna. Na, én ezt lerajzolom! Másnap kimentem újra, majd megfagytam. Rajzoltam, de nem fért rá a fa a papírra. Hazamentem, elő a fényképezőgépet! Egy év múlva festettem le. Akkor újra lefotóztam, ezúttal havas tájban. Úgy éreztem, azzal, ha festem azt a fát, a fájdalom vagy a lelkemet érő nyomás feloldódik vagy széppé válik.

Különös az élet. A férje meggyógyult, most is elkísérte a Lepényváró Fesztiválra. Négyesi néni pedig azóta is fest és fotózik – mára összegyűlt egy kiállításra való anyaga. Sőt, ahogy végiggondolta az életét, rájött, hogy nem hetvenévesen kezdett ő alkotni.

– Hatvanéves általános iskolai találkozóra mentem, és visszaemlékeztünk, hogyan tanultuk a betűvetést 1946-ben. Egy Vedres Margit nevű apáca tanított. Elsöpörte a homokot, kis gallyal rajzoltuk a betűket a földre. Azt mondja az egyik társam, hogy te már akkor is fákat rajzoltál az ágacskával a betűk mellé a homokba.

Hetvenéves kora után elkezdte tanulni a festőmesterséget, de abbahagyta.

– Nem akarok tanulni semmit, mert már nem tudok. Nem gondolok arra, mit olvastam a könyvekben, hanem megpróbálom egyedül. Nem érdemes senkire hallgatni, hanem kitalálni, rájönni magunktól. Jobb úgy, ahogy én látom.

Négyesi néni bejár az idősek otthonába, portrékat készít az ott élőkről.

– Nézze ezeket az arcokat! Ezeket a tekinteteket! Hát nem valami ez? Meg kellene mutatni őket, amíg még itt vagyunk!

Szarvas Pál egykor a szentesi Felszabadulás Tsz elnöke volt. Szövetkezete az 1980-as években arról vált ismertté, hogy kísérletképpen bevezették a tulajdonrészek működtetéséért folyó versenyre épülő Liskamodellt. A rendszerváltás után a volt elnök a nulláról kezdte, korábbi állami gazdasági földeket bérelt a kárpótlási tulajdonosaiktól. Mára nagyvállalkozó lett, sikeres cégcsoport vezetője és fő tulajdonosa. A Május 1. Tsz-ből alakult részvénytársaság viszont veszteségesen gazdálkodott. Már a felszámolás fenyegette, amikor tulajdonosai Szarvas Pálhoz fordultak, hogy vegye meg a részvényeiket, és mentse meg a gazdaságot.

– Itt egyetlen járművön sem volt rendszám, mert nem volt miből levizsgáztatni. A felvásárlók előleget adtak a termelés költségeire, a cég az abból vásárolt műtrágyával törlesztette a legsürgősebb követeléseket. Olcsón adták a részvényeket, de százmilliós adósságot is vásároltunk velük – meséli az idősödő tulajdonos.

Túl sok embernek túl sokat fizettek előzőleg. Nem volt miből fejleszteni, súlyosan veszteséges volt a tehenészet is. A hozzáértő és határozott tulajdonos helyreállította a termelés egyensúlyát, új gépeket vásárolt, hatalmas, modern telepet hozott létre a település közelében. Ma már egyre több lapistói embernek ad munkát. Nem alkalmaz több személyt, mint amennyi szükséges, de azokat megfizeti, megbecsüli. Nyolc családot mentett ki a devizahitel-adósság csapdájából.

Lapistón nem volt termálkút, nem lett sikeres a háztáji, és bár az egykori ONCSA-telepen két emeletes ház is épült a téeszes időkben, nem túl erős a múlt iránti nosztalgia. A kiállítást azok nézegetik kedvtelve, akik magukat vagy a családtagjaikat látják a képeken.

Esendő egy ilyen gyűjtemény. Az első Lepényváró Fesztivál idején digitalizálták, dupla másolatban számítógépre vitték az anyagot – de egy része már eltűnt a CD-kről. A legmaradandóbb az eredeti: a kézzel írt papiros, a megsárgult fénykép, a behemót Robotron írógép.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek