Tévút a biomassza?

Ma már egyértelmű: olyan értelemben, mint ahogyan a nap- vagy a szélenergia, semmiképpen sem lehet megújuló energiaforrásként említeni a növényeket. Téves az az általános vélekedés, amely szerint az erdőkből, a mezőgazdasági területekről származó biomasszát megújuló energiahordozónak tekintjük – válaszolta érdeklődésünkre Aszalós Réka, az MTA Ökológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

A téves elgondolás azon alapszik, hogy a fa elégetésével a légkörbe kerülő szén-dioxid később az újabb erdők növekedésével ismét megkötődik. Ez önmagában igaz, ám az érvelés figyelmen kívül hagyja az időt. Az erdők ugyanis fafajtától függően 30-60-120 év elteltével válnak vágáséretté, tehát ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a korábban a légkörbe engedett szén-dioxidot ismét megkössék. Ennyi ideje azonban az embernek ma már nincs, ha még visszafordíthatóvá akarja tenni a klímaváltozást – vagyis megakadályozza, hogy a Föld légkörének átlaghőmérséklete az ipari forradalom kezdetéhez képest legfeljebb másfél fokkal emelkedjen.

Mindez nem jelenti azt, hogy a biomassza teljes mértékben elhanyagolható a klímaváltozás lefékezése érdekében, ám a fát nem energiává kellene átalakítani, hanem inkább általa kiváltani az olyan, sok energiával előállítható anyagokat, mint például a beton. Energianyerés érdekében csapán a fa feldolgozása során keletkező hulladékot érdemes elégetni. Az erdőt pedig legfeljebb akkor szabadna biomasszaként használni, ha a vágásforduló nem lenne hosszabb egy évtizednél. Ilyenek az úgynevezett energiaerdők, ám ezek a két-három évenként vágható ültetvények a szó hagyományos értelmében nem is tekinthetők erdőnek, sokkal inkább az agrárkultúra részének.

Éppen ezért javasolta az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete a döntéshozóknak, hogy a biomasszára ne tekintsenek megújuló energiaként. A megoldást e tekintetben sokkal inkább a több lábon állás, elsősorban a szél-, s legfőképpen a napenergia felhasználása jelentheti.