Hagymát hagymával

Ezzel egyszerre segíthetünk megmenteni a magyar hagymafajtákat – feltéve, ha tudatosan ilyen dug- és fokhagymát veszünk a gazdaboltokban, áruházakban. Tehát egy a dolgunk: ne túl mélyen ássunk fel egy ágyást, jobb keskeny hosszút készíteni, mert később könnyebb lesz kezelni. A lényeg, hogy laza, tápanyagban dús, vízzel közepesen ellátott területünk legyen. A dughagymákat vörös- és lilahagyma esetén félarasznyi távolságra nyomjuk le a talajba úgy 5-6 centi mélységig. Figyeljünk, hogy az a vége legyen lent, amelyből a gyökerek képződnek, ne fordítva. A sortávolságot úgy célszerű megválasztanunk, hogy később a kapánk bőven elférjen a növények között. A hagymáknak igazából két-három főbb baja lehet. Egyrészt a hagymalégy petézik bele, s a kikelő nyüvek megrágják a tőhöz közeli részen az egymásra simuló leveleket, a növény rothadásnak indul (a védekezésről lejjebb lesz szó), sőt bele is pusztulhat. Másrészt nagyjából Medárd környékén egy párásabb hét elég, hogy a peronoszpóra felüsse a fejét, ami járványszerű lehet, így néhány nap alatt elviheti az egész termést. Ekkor a beteg leveleken vékony, fehéres bevonatot látni, illetve foltokban mélyebb zöldes, szürkés elváltozást, „behorpadást”. Amikor már látjuk a tüneteket, már késő a kezelés, ezért a kora nyári esős idő eljövetele előtt érdemes megejteni a megfelelő védekezést.

Az előbbivel ellentétben meleg és száraz időszakban fejlődik ki és támad a hagymák lisztharmat-betegsége. A már említettekhez hasonló tüneteket látunk, főként az idősebb leveleken alakul ki lisztes bevonat, a levél egésze elpusztulhat a végén. Ellene kéntartalmú permetet lehet használni, de mivel a hagymafélék levele erős viaszbevonatú, mindenképpen alkalmazzunk a permetezéshez tapadást fokozó adalékot is.

A fokhagymának általában nincs sok baja a kertekben, de a nedves nyarakon felléphet a peronoszpóra, de még inkább a szürkepenész kártétele. A fejesedés időszakában igen érzékeny a megfelelő vízellátásra, ha ekkor nincs elegendő csapadék, akkor öntözéssel kell pótolni. Ez igaz minden hagymafélére.

A hagymafélék közül leginkább a póré érzékeny az alternáriás levélfoltosságra: a levelek betegednek meg, elszáradnak, a növény fejlődése megakad, leáll. A pórét magról vetem, a fóliasátorban 10-15 centis korában nevelem, aztán kerül – nyár közepe felé – a kertbe, a végleges helyére. Bár a szakirodalom az ilyen palántázást nem támogatja, de a gyökerek, a kis növények óvásával évek óta sikerrel termesztem így. A gyöngyhagymát is hasonló módon nevelem. A lényeg, hogy a magról nevelt hagyma a kezdetekkor gyenge kis növény, vékony fűszerű levélkékkel. Ezek gyomelnyomó hatása nulla, így folyamatos kapálást, gyomlálást igényelne, melynek során viszont könnyen sérülést okozhatunk a növénykének. A fóliában nevelt, palántázott hagyma szinte két-három hét alatt akkorát nő, hogy már könnyebben kezelhető.

A Szabad Föld Kertjében termesztünk még – szintén dughagymáról szaporítva – fehér- vagy más néven olasz, továbbá lila- és sonkahagymát, salottát. Ezek gondozása nagyjából azonos a vöröshagymáéval. Évek óta bevált a kertemben, hogy a hagymaféléket sárgarépasorok közé duggatom: így egyrészt minimális a hagymalégy kártétele, másrészt a sárgarépánk korai időszakában a répalégytől eredő „megkukacosodása”. Ugyanis e két növény kölcsönösen elűzi a károsító legyeket.

Évelő növényként – kisebb gyümölcsfáink tövében – gondozzuk a metélőhagymát, vagy snidlinget. Ennek szinte semmi baja nincs, gyakorta vágjuk, újra hozza a leveleit. Mikor virágzik, apró szegfűhöz hasonló rózsaszín virágfejei hetekig díszlenek. Érdemes meghagyni ezekből, majd mikor már magot hozva elszárad, a magvakat ki lehet morzsolni belőle, majd elvetni valahová. A sok magból bizton kikel néhány, s akkor egy új telepünk kezdhet teremni.