Törhetik a fejüket a hazai halászok

Ha később hűlnek le a vizek és a szokásosnál melegebbek maradnak, az komoly veszélyt jelent például a menyhalra, amelyet a lehűlő víz ösztönöz a szaporodásra. 2000-ben a tiszai ciánkatasztrófa után menyhalat is szaporítottak, és a kísérlet során kiderült, hogy 4 Celsius-fok fölött a lárvák elpusztulnak – mondta a Halak Napján tiszafüredi előadásában dr. Nagy Sándor halbiológus.

A felmelegedés hatásainak vizsgálatára a magyar biológusok olyan hazai fajokat használnak, amelyeket Dél-Amerikába, trópusi, szubtrópusi vidékekre telepítenek. Így jól lehet modellezni, mi történik, ha nálunk is tovább melegednek a vizek.

Ott nagyon szeretik például a pontyot. A víz nem túl meleg, de stabilan 24-25 fokos. A ponty ebben elveszíti a nálunk szokásos szaporodási ciklusát, kísérleti körülmények között háromszor is szaporodik évente. Korai az ivarérés, már a 30 dekás egyedek is termelnek ikrát. Emellett nagyon gyors a növekedés, egy év alatt akár háromkilós súlygyarapodást is képesek elérni. Az amur esetében más a hatás: a melegebb vízben nagyon lerövidül az az időszak, amikor az ikrák már érettek, de még nem használhatatlanul túlérettek.

Számos vízi változás mögött jó szándékú, de végig nem gondolt emberi beavatkozás áll. A tilápiát, vagyis a nílusi sügért például egy időben a szegény világ megmentőjének kiáltották ki. Ez szubtrópusi faj, s a melegebb vízben annyira jól érezte magát, hogy a nőstények nem nőttek, hanem nagyon ifjú korban és csekély súllyal elkezdtek ikrát termelni. Így a faj nem váltotta be a hozzá fűzött gazdasági reményeket. Hogy ezen javítsanak, elroncsolták az ivarszerveiket, ami annyira drága beavatkozás, hogy nem érte meg. A töprengés folytatódott, végül hormontartalmú tápanyaggal tüntették el a halak ivari jellegét. Így már nőnek rendesen – viszont senki sem tudja, hogy mekkora veszélyt jelent a hormonnal tömött halak húsát elfogyasztani. Hasonló okokból próbálták Brazíliában a tengerhez közeli melegebb folyószakaszokon is elterjeszteni az Amazonas felső folyása és az Orinoco folyó vizeiben élő gyümölcsevő piranhát (tambaqui, hereharapó halként is emlegetik). A két terület között tízfokos a különbség a víz hőmérsékletében. Ez a hal az eredeti helyén természetes módon szaporodik, mesterségesen pedig egész évben szaporítható. De ahogy melegszik a víz, természetes módon már nem szaporítható, mesterségesen is csak néhány hónapig, majd aztán már egyáltalán nem, de még megél a melegebb vízben. A tenger közelében viszont a kihelyezett tambaqui már nemcsak nem szaporodik, hanem el is pusztul.

A felmelegedés miatt beálló változások Magyarországon is tapasztalhatók. Kevesebb és melegebb lesz a víz, számos korábbi állandó vízfolyás időszakossá válik. A meder nem egybefüggő, száraz részek és gödrök váltják egymást. A csökkenő és melegedő vízben túlszaporodnak az algák. Nagyon gyorsan terjednek az inváziós fajok, az amurgéb 1960 óta szinte kiszorította az őshonos lápi pócot. A laikusoknak kevésbé látványos, de a szakemberek aggasztónak tartják, hogy nálunk a felemás lábú rákok 17 faja között már több az inváziós, mint az őshonos.

Mit lehet tenni? Összefogni azoknak, akik a magyar halállomány fennmaradásában, a szabályozott halfauna működésében érdekeltek. Ebbe a körbe tartoznak a kutatók, de a horgászok immár félmilliósra nőtt serege is. Ők mindig jelen vannak a terepen, jó, ha értő szemmel figyelik a vizeket, s a tapasztalataikat megosztják a tudósokkal, a vízügyi és politikai döntéshozókkal.

A globális felmelegedés új megközelítést kíván a természetvédőktől is. A magyar közvélemény mindenféle duzzasztást, mederkotrást, fenékküszöb-építést elutasít. Pedig az általános felmelegedés, a szélsőséges csapadékviszonyok miatt megnő a jelentősége a vizek visszatartásának. Miként dr. Nagy Sándor fogalmazta: ha másként nem megy, akkor duzzasztással – még mindig jobb az élővilágnak, ha van víz a mederben, mint ha kiszáradva várja a következő esőt.

VAJDA JÓZSEF FELVÉTELE