Igazi kincsesbánya ez a föld

Amennyiben Debrecenből Nagyvárad felé tartunk, előbb szelíd, nyírségi homokdombok jönnek, aztán kezd ellaposodni a táj, és hamarosan zsíros, barnásfekete földek, majd sovány, szikes területek következnek. Ember meg agronómus legyen a talpán, aki kiigazodik köztük, s kifundálja, mit hol vessen, ültessen.

Ám aki ismeri a határt és különleges adottságait, olyan termékek előállítására is képes, melyek a világ bármely pontján megállják a helyüket. Szabó Imre, a Bold Agro Kft. alapítója ismeri. Itt született, az agráregyetem elvégzése után itt töltötte a gyakornoki éveit, volt egy olyan nagyapja, aki mindent tudott a derecskei földről, s ezt a tudást az unokájának is átadta.

Ő pedig a fiának, mert a nagygazdaságot ma már dr. Szabó Viktor irányítja, de a család feje azért még rajta tartja a szemét a birtokon.

A gazdaság központja közvetlenül a Debrecen–Nagyvárad közti főútvonal mellett fekszik. Aki négy-öt éve járt erre utoljára, most igencsak nagyot nézne. A gyümölcsös jó része megfiatalítva, a régi csárda átépítve, körülötte pedig új, tetszetős épületek sora.

Mindezt gyönyörűen gondozott gyümölcsös öleli, melynek földjéről akár enni is lehetne. Rend, tisztaság a hatalmas kertben… Azaz mégsem teljesen: sétánk századik perce táján Szabó Imre hirtelen lehajol, s felvesz egy fűbe ejtett – hajított? – orvosságosdobozocskát.

Szó nélkül zsebre teszi, már-már csodálkozva néz rám: ez itt nemigen szokás! Itt nemhogy a felnőttek, de még a gyermekek sem szemetelnek, pedig jönnek rendesen, évente csaknem tízezren. Magyarország legszebb birtokán ugyanis nemcsak szervezett termelés folyik, hanem nevelés, szemléletformálás is, ahol a diákok megismerkedhetnek a környezetkímélő gazdálkodással.

Közben persze játszanak is. Vonatoznak, szalmabálákra másznak, madarakat figyelnek. Mindezt egy valósan működő gazdaságban teszik, miközben észrevétlenül közelebb kerülnek a mezőgazdasági kultúrához, egyáltalán az őket körülvevő világhoz.

A gazdaság derecskei birtoktestének egyik szegletébe, régi tanyaudvarra érve Szabó Imre kiszáll a terepjáróból, s azt mondja, ezt a helyet nemcsak az iskolás vendégek szeretik, de az unokáival együtt ő is, nagyon.

– Látja azt a kis erdőt? – mutat egy távoli nyárfásra. – Onnan indult minden. A nagyapám szőlőjéből, ahol gyermekkoromban rengeteget tanultam tőle.

Valószínűleg az ottani élmények hatására dönthetett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mellett, ahol mezőgazdasági gépészmérnök diplomát szerzett, aztán hazajött a helyi téeszbe.

Tíz évig gépészkedett, s közben, mint akkortájt majd' mindenki, háztájizott is – főznivaló csemegekukoricát termesztett. Volt egy zöld Wartburgjuk, azzal hordták a debreceni meg a hajdúszoboszlói piacra a csöveket. Egészen jól boldogultak, különösen, mikor palántáról kezdték termeszteni a tengerit. Ezzel jó két-három hetes előnyt szereztek és sokkal drágábban adhatták a csemegét.

Ám egyre inkább azt érezte, a téeszvilág nem vezet sehová. Már közeledett a rendszerváltás éve, ő pedig az akkor még Marx Károly nevét viselő közgazdaság-tudományi egyetemen a másoddiplomájáért tanult, amikor megszületett az ország új társasági törvénye, ami az egyetemen is vizsgatétel lett.

Kénytelen-kelletlen be kellett magolnia az új jogszabályt, aminek hamarosan igen nagy hasznát vette, hiszen saját vállalkozást indított. A döglődő téeszektől öreg, kiselejtezett gépeket vásárolt, azokat használhatóvá varázsolták, s bérmunkákat vállaltak. Szántottak, vetettek, s főleg arattak.

Az Alföld után mentek a Bükkaljára is, ahol akkor még két-három héttel később ért a gabona, jócskán ki tudták nyújtani tehát a kombájnok hasznos idejét. Így ment ez jó pár évig, de közben elkezdődött a földek adása-vétele, ő is egyre szaporította a gazdaságot.

A hagyományos gabonatermesztéssel kezdték, de Szabó Imre emlékezett még a gyermekkorában kóstolt derecskei gyümölcsök ízére, s tudta, igazi kincsesbánya fölött ülnek: ez a föld nem csak jó gabonát, de kiváló gyümölcsöket is terem.

Hozzákezdtek hát almafákat telepíteni a ma már hivatalosan is elismert és árujelző oltalommal rendelkező derecskei almatermő vidék központjában. A fordulópontot azonban az olasz és osztrák farmokon szerzett tapasztalatok jelentették. Ott szembesült azzal, hogy léteznek a mienknél sokkal korszerűbb, nagyobb hozamot adó, ugyanakkor a természetet jobban kímélő módszerek, s azóta is ezt az utat járják.

A szántóföldeken és a gyümölcsösökben elhanyagolható mennyiségű műtrágyát használnak, mert a sertéstelepükön keletkezett hígtrágya megfelelő kezelés után a legjobb talajerőpótló.

Száz hektár almásban tömérdek gyümölcs terem, nekik azonban nincsenek értékesítési gondjaik. Egy hatalmas hűtőházban ott­jártunkkor is vagy harminc asszony válogatta az almát. Hogy mit szelektáltak rajta, amikor a mi szemünknek mindegyik szépnek, egészségesnek tűnt, nem sikerült megfejtenünk.

De azt igen, hogy az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi lánc megrendelésére csomagolták a gyümölcsöt, s ragasztottak mindegyikre egy-egy aprócska cédulát, rajta a gazdaság nevével. A hűtőház előtt pedig három román rendszámú teherautóba pakolták az almát, amit másnap reggel valószínűleg a nagyváradi, kolozsvári piacokon árulnak majd dupla áron.

Ha száznyolcvan hektáron sok alma, meggy terem, akkor ezerötszáz hektár szántóföldön mennyi tengeri és árpa? Tömérdek. De kell is, hiszen a gazdaság 3200 anyakocás sertéstenyésztő teleppel is rendelkezik, ahol évente százezernél is több hízót nevelnek.

– A végelszámolótól 1998-ban megvettük a volt derecskei téesz állattenyésztő telepét, megpróbálkoztunk a hizlalással, de csak küszködtünk – meséli a házigazda. – Vagy öt évig kísérletezgettünk, amikor a felszámolás mellett döntöttünk. De éppen abban az időben egy kisebb delegáció tapasztalatszerző útra utazott Hollandiába, én is csatlakoztam.

Többek közt egy sertéstelepre is meghívták a csapatot, de én ki se akartam szállni az autóból, hiszen nekem akkor már elegem lett a disznókból. De aztán mégiscsak bementem, s ott döbbentem rá: van fantázia az ágazatban, ám gyökeresen másként kell nevelni az állatot, mint mi tettük korábban.

A külföldi tapasztalatok alapján a derecskei sertésekkel azóta úgy bánnak, mint a legkényesebb teremtményekkel. Igaz, nem turkálhatnak sárban, viszont kizárják a betegségeket. A jószágok az ólakban – ahol folyamatosan cserélik, frissítik a levegőt – szabadon játszhatnak, akár zuhanyozhatnak is, de a táplálékot is korosztályonként kapják.

Az eredmény? Egészséges állomány, kiváló húsminőség. Erről a gazdaság éttermében is meggyőződhetnek a vendégek, akiknek amúgy jelentős része a városból érkező gyermekes család. Előzetes egyeztetés után az iskolás csoportokkal együtt a kertben is szívesen látják őket.

Háromszázötvenezer alma- és meggyfa között nézelődhetnek, s ha fészkelési időben jönnek, cinkék, rozsdafarkúak, csuszkák, fakopáncsok, légykapók sokaságában is gyönyörködhetnek, hiszen másfél ezer mesterséges odú áll a madarak rendelkezésére, s azok költenek is, rendület­lenül.

Kiválóan érzik magukat a birtokon – ha nyelvük lenne, valószínűleg az itt élő fák, búzakalászok is valami ilyesmit mondanának.