Cincog, de nem egér, ám, még kártékony is

A múlt században használt rovarirtó szerek megritkították ugyan, de a vegyszerhasználat korlátozása és az enyhe telek miatt népessége és kártétele erőteljesen növekszik.

Mindez vonatkozik a kalló vagy csapó cserebogárra is, amely azonban nem májusban, hanem június második és július első felében rajzik, s a laza homoktalajú vidékeken honos, különösen ott, ahol feketefenyő-erdő is található. A bogarak a nyári estéken rajzanak, a repülő hímek keresik fel a földön vagy a fákon rájuk váró nőstényeket. (E cserebogárfaj jellegzetessége, hogy szárnyának a potrohához dörzsölésével cincogó hangot ad.)

A nász után a nőstények a földbe ássák magukat, majd csomókban lerakják a petéiket. A petékből kikelő fiatal pajorok minden növény zsenge gyökerét elfogyasztják (ekkor még hatásosak ellenük a talajfertőtlenítő szerek), később a gyümölcsfák fejlettebb (akár ujjnyi vastag) gyökereit is elrágják, és a szerek már nem hatnak ellenük.

Itt mondjuk el, hogy mivel minden cserebogárfaj pajorja igen kedveli a krumplit, ha a fiatal telepítésű gyümölcsfák és szőlő köré burgonyát ültetünk, jó eséllyel megvédhetjük a növényünket (e sorok írója évek óta eredményesen gyako­rolja ezt).

A pa­jorok négy éven át fejlődnek a földben, az utolsó év tavaszán – méteres mélységben – elkészítik bábkamrájukat, bebábozódnak, majd bogárrá alakulnak és kimásznak a földből. Ezzel elkezdődik a rajzás.

Még jó fél évszázada is gyakori volt a cserebogár szervezett pusztítása. A mezőgazdaságban dolgozók hajnalban rázták le a fákról a dermedten ott kapaszkodó bogarakat, és gyűjtötték kádakba, zsákokba, majd leforrázták vagy összezúzták őket.

A cserebogár a vad- és háziállatok számára egyaránt kiváló táplálék, elsőrendű fehérjeforrás.