Metszési kisokos

Amikor a korona bármely részét visszavágjuk, az utána megmaradt koronarészen lévő rügyek erősebben vagy gyengébben hajtanak ki. A hajtásnövekedés erőssége több tényezőtől függ: a rügyek fej­­lettségétől, amire visszametszünk; a rügy vesszőn elfoglalt helyzetétől; a vessző koronában elfoglalt helyzetétől; a visszametszés erősségétől.

A metszés mértékét a metszéssel eltávolított és megmaradó ágak, gallyak, illetve vesszők aránya határozza meg.

Hosszú metszés – A visszametszés erősségének megfelelően végezhetünk hosszú metszést, amikor a vessző hosszának felső egyharmadát távolítjuk el. A megmaradó vessző csupán az úgynevezett végálló és az alatta lévő rügyeket hordozza, ezek gyenge hajtásokat hoznak, míg a vessző alsó részén a rügyek egy része csak megduzzad, a többi pedig alva marad. A hosszúmetszést az erősen növő fákon alkalmazzuk.

Középhosszú metszés - A középhosszú metszéskor a vessző hosszának a felét távolítjuk el. Ennek hatására végálló és az alatta lévő két-három rügyből középerős hajtások, az alatta lévő rügyekből pedig rövid termőrészek törnek elő. Az alsó rügyek termő-, illetve átmeneti rügyekké alakulnak.

Többnyire az alakítómetszéskor, az őszibarackfák váltómetszésénél, valamint a termőegyensúlyban lévő, rendszeresen termő, középerős hajtásnövekedésű fákon alkalmazunk középhosszú metszést. A csonthéjasok esetében nagyon fontos az alsó rügyek kihajtása, illetve termőrügyekké való fejlődése, mert különben felkopaszodnak.

Rövid metszés – A rövidre metszéskor a vessző hosszának kétharmad részét távolítjuk el. Hatására az összes fejlett rügy kihajt, erős hajtások keletkeznek. A korszerű gyümölcstermesztésben a rövidre metszésre ritkán (például az őszibarack váltómetszésekor) kerül sor.