Csalán, de indián

A méh­balzsam nem őshonos nálunk, Észak-Amerikából származó árvacsalánféle. Innen eredhet egyik elnevezése: az indiáncsalán, de szép egy másik is: az ápolka.

Több faja ön­­magában is mutatós, érdekes, de számos fajtáját is kitenyésztették már. Szép a virága, a levelei – fajonként, fajtánként más-más aromával – kellemesen illatoznak. Fajai eltérő tulajdonságúak, az egyik teának jó, a másikkal akár főzhetünk is. Leveleik a csalánéhoz hasonlítanak.

Méhlegelőnek sem utolsó, és rengeteg nappali lepkét vonz. Akadnak alacsonyabbra nö­vők, de vannak méternél is nagyobbak. A legtöbb évelő, tőosztással szaporítható, né­­melyik egynyári.

Itthon a legelterjedtebb a bíbor méhbalzsam (Monarda didyma), 70–120 centiméter magasra megnő, bokrosodó, a telet könnyedén átvészelő évelő virág. Lombja illatos, virága bíborszínű, júniustól augusz­tusig nyílik.

A 3-4 centiméter hosszú virágokból kinyúlnak a hosszú porzók, nektárban gazdag virágait szívesen látogatják a rovarok. A mentalevelű méhbalzsam (Monarda menthifolia) attól különleges, hogy mentás illatú és ízű a levele. A csöves méhbalzsam (Monarda fistulosa) rózsaszín, fehér virága kisebb, nem alkot egymás felett virágzó tornyocskát.

A citromos illatú méhbalzsam (Monarda citriodora) viszont egynyári növény, igen sok illóolajat rejtő levele fűszerként, gyógyteaként is hasznos, a magjait szintén ételekhez használják.

Szeretik a jó talajt, a nem túl száraz, félárnyékos, napos helyet. Egyszerűbb palántáról, tőosztással nyert növényekről nevelni, de a magvetés is kipróbálható. Egy dologra kell ügyelni a nyár folyamán: érzékeny a lisztharmatra, ezért néha kénes kezelést igényel. Több év alatt a töve tekintélyes méretet érhet el, ekkor érdemes több részre szedni és szétültetni.