Egy stratégia és annak várható negatívumai

Az Európai Bizottság gőz­erővel nekiláthat, hogy részleteiben is kidolgozza az F2F-stratégia végrehajtásához szükséges jogszabályi hátteret, amire a minap az Európai Parlament az áldását adta. A legfontosabb célkitűzések, amelyeket a Bizottság el akar érni, a következők: 2030-ig meg kell felezni a növényvédő szerek használatát.

Legalább 50%-kal kí­vánják csökkenteni a táp­anyagveszteségeket, ügyel­ve arra, hogy a talajok természetes állapota és termékenysége ne romoljon. 2030-ra 20 százalékkal kevesebb műtrágya-­felhasználást irányoznak elő. Az ökológiai gazdálkodás alatt álló termőterületet a mostani 8-ról 2030-ig 25%-ra kell emelni. Az állattenyésztésben az antibiotikumok terén szintén 50%-os mérséklést irányoznak elő.

Mindezt annak érdekében, hogy az ágazatban jelentősen csökkenjen a széndioxid-kibocsátás, a környezeti terhelés. Hogy ez a tervek végrehajtását követően mennyiben valósul meg, és milyen hatása lesz a mezőgazdaságból, élelmiszeriparból élőkre, illetve Európa élelmiszer-ellátására, az árak­ra, arról készült egy tanulmány, amely negatív megállapításokat tartalmaz.

Hogy a Bizottság – minden érdekelt fél, tagország, szakmai lobbiszervezet követelése ellenére – miért csak a nyár végén hozta nyilvánosságra, e kérdésre nem adott választ. Az EU Bizottság Közös Kutatóközpontja (Joint Research Center, JRC) már januárra az asztalra tette a jelentését, de azt csak a Bizottság ismerhette meg.

Nem véletlenül: ugyanis az F2F-ről nagyjából ugyan­olyan negatívumokat állapított meg, mint tette azt az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma, a Kieli Egyetem, a Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont. Természetesen a szakemberek, a gazdálkodók, az agrárszövetségek is felsorolták a stratégia várható negatív hatásait. Úgy tűnik, hiába – a Bizottság és a parlament politikusait nem győzték meg a felvetések.

Mi várható a szakértők szerint? A stratégia megvalósítása egyértelműen súlyos terhet ró az uniós termelőkre. Legfőbb hatásaként csökken az európai mezőgazdasági termelés – a növénytermelésben 10–30%-kal, az állattenyésztésben visszaesés jön a szarvasmarha-, sertés- és baromfiágazatban –, így a termelők jövedelme is alacsonyabb lesz. (A termeléscsökkenés szintje 22 millió ember táplálékigényének felel meg.)

Az élelmiszerárak megugranak, drasztikusan nőhet a harmadik országokból származó – ellenőrizhetetlen körülmények között előállított és így az EU lakosságát veszélyeztető – importélelem mennyisége. Nem mellesleg – s talán ezzel kell kezdeni az ellenérveket – egyáltalán nem fog csökkenni a globális károsanyag-kibocsátás, a környezet terhelése.

Az EU ugyanis saját agrártermelésének csökkentésével azt éri el, hogy a Föld más területein növelik a termőföld és a víz felhasználását, a műtrágyák, a növényvédő szerek és az állatgyógyászati termékek alkalmazását. Ugyanis csak így lehet majd az öreg kontinens élelmiszerigényét kielégíteni. (Nem mellesleg az EU egyes tagországainak tőkései óriási pénzeket fektettek be Dél-­Amerikában, Észak-Afrikában vagy éppen ukrán területeken az agráriumba, s már most is nagy importot generálnak.)

Magyarul: az EU az élelmiszer-termelés környezetterhelését a „Termőföldtől az asztalig„ stratégia végrehajtásával a Föld más területeire helyezné át, miközben a saját parasztgazdaságait egyre nehezebb helyzetbe hozná.