Eső helyett választóvizet hoz az év

– Elnök úr, kezdjük a tényekkel! Milyen végeredményt hozott a nyári aratás, és a most magtárba kerülő készletek mire lesznek elegendőek?

– Szögezzük le, hogy végleges, hivatalos számok még nincsenek. De az biztos, hogy 3,5-4 millió tonna búza termett az idén, ami bőven 5 millió tonna felett szokott lenni. Ez azt jelenti, hogy a hazai ellátásra elég, de igen kevés lesz az exportra vihető készlet. Itthon egy évben kell 1,2 millió tonna lisztnek való búza, 0,8 millió tonna szükséges takarmányra, 200 ezer tonna vetőmagnak és 300 ezer tonna ipari célú felhasználásra.

Ez összesen 2,5 millió tonnát ad ki, tehát a fennmaradó rész külföldön is eladható. Árpából és más kalászosból is kevesebb termett a szokásoshoz képest, a Dunától keletre alakult ki olyan aszály, ami miatt az 5-8 tonna helyett a 2 tonnás átlagok sem ritkák.

– Mi a helyzet a szintén most betakarított repcével?

– A repceterület évek óta csökken, mert ma már csak a legjobb talajokon érdemes ter­meszteni, és a vegyszerek betiltása miatt is egyre nehezebb megvédeni a rovarkártevőktől az állományt. Nagyjából 200 ezer hektárt jelent ez, amelyen átlagosan 2 tonnás volt az idei hozam, ami szintén harmadnyi csökkenést jelent.

– Bár még messze az ősz, de már most látni, hogy a legnagyobb veszteség a tavaszi vetésű kukoricát és napraforgót éri.

– A legutolsó hivatalos adat szerint 550 ezer hektárra jelentettek be július közepéig aszálykárt a gazdálkodók. A szövetség adatai szerint legalább 300 ezer hektáron már most feladták a kukoricát, a legtöbb helyen levágták és bálázták, silózták az alig félméteresre-méteresre megnőtt, de beszáradt tengerit. Ez a terület heteken belül akár 100-200 ezer hektárral nőhet, ha nem jön igazi eső. A napi 1-2 milliméter semmit nem ér e szempontból. A napraforgónál is már a vetésterület harmadán, 200 ezer hektáron lemondtak a termésről: félméteres növény gyerekökölnyi tányérral.

– Mennyi kukoricára lenne szüksége az országnak?

– Évente a takarmányipar felvesz 2-2,2 millió tonnát. Ipari célra – például bioetanol-­gyártásra – ennél már több kell, 2,7 millió tonna és 200 ezer az élelmezési célú felhasználásunk. Nagy kérdés, hogy az állatállomány milyen mértékben csökken, ezzel mérséklődik a takarmányigény, illetve az ipari gyártás melléktermékéből – a szárított vagy nedves gabonatörkölyből – mennyit igényel a hazai állattartás. A hazai igény az utóbbi években tehát 5 millió tonna kukorica volt. Ez lehet az idén egy kicsit kevesebb. A termésről semmit nem tudunk, csak azt, hogy napról napra nő az aszályban a már menthetetlen állomány területe. Ez a vetett kukoricafelület 40, de akár 50 százalékát is elérheti.

– Mekkora a kár mértéke?

– A keleti országrészben sok gazdaság egyáltalán nem jut bevételhez. Ahol a kukoricát levágták, nevetséges a bevétel: ismerek olyan termelőt, aki egy hektárról 9 ezer forint értékű kukoricabálát „aratott”. Inkább odaadta az egészet ingyen a településen lévő tehenészetnek, mondván, legalább legyen takarmány a tejtermeléshez. Bevétel nulla, a kiadás a tavalyi őszi vetéskor az idei aratásig eléri a 430-470 ezer forintot hektáronként.

Az idén ősszel kezdődő szezonban a fajlagos költség már elérheti a 660-700 ezer forintot. A búza ára most 130 ezer forint tonnánként. Aki 4 tonnát aratott, az 520 ezer forint bevételhez jutott, tehát neki már van némi jövedelme. Aki 2 tonnát, az bukott 200-250 ezret. Több százmilliárd lesz az idén a növénytermesztők vesztesége, csak a kukoricán és a napraforgón meghaladhatja a 400 mil­liárd forintot.

– A mezőgazdaság hitelállománya meghaladja a 900 milliárd forintot. Az idei várható jövedelemkiesés milyen mértékben nehezítheti a törlesztést?

– A hitel nagy részét az állattenyésztők vették fel, de a növénytermesztés így is részesül vagy 300-400 milliárd forintnyi adóssággal. Szinte biztos, hogy sok termelőnek fog a törlesztés gondot okozni, és az is, hogy hozzá kell nyúlniuk az ezermilliárd forintot is elérő betétállományukhoz, az állami garanciákhoz, segítséghez.

– Ilyen helyzetben mi várható ősszel, hiszen a legnagyobb befektetés a vetés. Lesz rá pénz?

– Már említettem a várható költségeket. Ilyen helyzetben sokan gondolkodnak azon, hogy érdemes-e folytatni a tevékenységet, főleg az idősebb, kisebb területeken gazdálkodók bizonytalanok. És persze az is kérdés, hogyha nem pótlódik kora őszig a hiányzó csapadék, akkor szinte nincs értelme a talaj-előkészítésnek, a vetésnek, a műtrágyázásnak, a növényvédelemnek.

– A piacon, a boltokban is sokszor hallani, hogy a parasztok tehetnek a megdrágult kenyérről, tejről, csirkéről. Mi a véleménye erről?

– Nem Magyarország és nem a magyar földműves tehet az árak drasztikus emelkedéséről. A gabona esetében például ez többéves és többlépcsős folyamat volt. Az elsőt Kína jelentette, amikor a sertéspestisjárvány után 3 ezer sertéstelepet indított újra, amihez a világpiacon vette meg a takarmányt. Ez 25 százalékos ár­emelést hozott, amit a koronavírus-járvány okozta általános alapanyag­ár-növekedés 25-30 százaléka követett.

És jött idén az ukrán–orosz háború, ami újabb 50-60 százalékos drágulást okozott. Aratás után némi csökkenést tapasztalunk egyébként az árakban, ami természetes, illetve az ukrán–orosz egyezség szerint Ukrajna 22 millió tonna gabonát és egyéb mezőgazdasági terméket exportálhat, amelyek a háború miatt a fekete-tengeri kikötőkben rekedtek. Ez megint az árcsökkenéshez járul hozzá.

– Mikorra oldódik meg a világélelmezési válság?

– Nem egy csapásra, az biztos. Ukrajnának alig maradt használható állapotú kikötője. Mariupolt tönkretették, az odesszai elavult, egyedül talán Izmir jöhet szóba. Aztán a fekete-tengeri szállítmányozás is kérdéseket vet fel: milyen biztosítótársaságok kötnek szerződést, milyen hajók és milyen katonai, nemzetközi ellenőrzés mellett vihetik majd a búzát? A háború előtt az ukránok 5 millió tonna gabonát tudtak exportálni. Mostanság ennek töredékére voltak csak képesek. A mostani egyezség tehát nem azt jelenti, hogy egy pillanat alatt több millió tonna gabona, napraforgó hagyhatja el Ukrajnát, és ez letöri az árakat.

– Magyar malmok és takarmányoscégek is sok ukrán búzát vesznek a hírek szerint, mert az olcsóbb, mint a magyar. Igaz ez?

– Nem ismerem az erre vonatkozó adatokat. Az biztos, hogy az utóbbi hónapokban néhány millió tonna ukrán gabona elindult vonaton és kisebb hajókon nyugati és déli irányba. Magyarországon keresztül is sok kamion, vasúti szerelvény vitt, visz búzát Ukrajnából. Hogy ebből mennyi landolt magyar magtárban, arról nincs információ. Ugyanakkor az is biztos, hogy az ilyen árut csak akkor vehetik meg a cégek, ha az rendelkezik minőségi igazolással, élelmezésbiztonsági engedéllyel, fenntarthatósági igazolással. Ez pedig sokszor kérdéses az ilyen-olyan úton külföldre kimentett ukrán gabonatételeknél.

– Sokan felvetik, hogy az igazi baj nem is idén, hanem jövőre sújtja a világot.

– Igazuk lehet. Kérdés, hogy az ukrán gazdák tudnak-e vetni idén nyáron, ősszel. Hogy mennyi lesz az idén aratott, és ki tudja, milyen körülmények között készletezett gabona? Szabad-e most az összes ukrán ógabonát a világpiacra dobni? Mit eszik jövőre az a sok száz millió ember, akik ellátásukat az ukrán (orosz) gabonaimportra alapozzák évek óta?

– Térjünk vissza Magyarországra. Mit tehet a gazdálkodó a klímaváltozás ellen? Van-e recept?

– Nagyjából 15-20 éve érezzük, hogy valami megváltozott az időjárásban. Akkoriban magam is szkeptikus voltam: egy-két éves szárazabb periódus korábban is volt. Aztán tényleg meggyőződhettem, hogy átalakul a klímánk. Az utóbbi években a talajművelés hozott némi megoldást: a lehető leggyorsabban kell zárni a talaj felső rétegét, tömörítettük, hogy a párolgást csökkentsük. Tapasztalat, hogy tavasztól 6-8 hetes nagyon meleg és aszályos periódust 1-2 hetes lehűlés és 15-20 milliméternyi csapadékot hozó napok követték. Ezek mindig mentették a növényállományt, elfogadható hozamokat kaptunk.

Az idén azonban már a télen sem esett, aztán a hőhullámos időszakok után csak 1-2 napos lehűlés jött, esők nélkül. Így alakult ki a mai válságos helyzet. Azt látom, hogy a termelés biztonságát fenntartani ma csak úgy lehet, ha 5-15 éven belül legalább egymillió hektárnyi szántóföldi területet teszünk öntözhetővé. Ha nincs víz, a legmodernebb gépek, például a precíziós gazdálkodás sem segít.