Új feltételek mellett vehetnek fel hitelt az agrárvállalkozók. A Magyar Fejlesztési Banknál évek óta rendelkezésre álló forrás 9,5 milliárd forintjának felhasználásáról van szó, mely akár földvásárlásra is lehet kölcsönt felvenni, a piacinál bő 15-20 százalékkal kisebb kamat mellett.

8,5 százalékos kamat mellett juthatnak hitelhez!

A kormány döntött a Magyar Fejlesztési Bank által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről. A gazdálkodók még mintegy 9,5 milliárd forintért igényelhetnek hitelt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból. A termelők a szabad mezőgazdasági – úgynevezett – de minimis keretüknek, valamint a hitelbírálati szempontoknak megfelelően legfeljebb 25 millió forint, a fiatal gazdálkodók 1-50 millió forint közötti, kedvező kamatozású hitelt vehetnek igénybe. A kamat mértéke a jelenlegi piaci viszonyok között mintegy 8,5 százalék, amely 1,5-2,5 százalékpont kamatelőnyt biztosít egyes piaci kamatozású forinthitelek 10-11 százalékos éves kamatlábával szemben. A futamidő legfeljebb 15 év lehet, az önerő nagysága a vásárlás nettó költségének legalább a 15 %-a. Az önerő saját forrásból és vissza nem térítendő állami támogatásból is állhat.

A fiatal gazdák termőföldvásárláshoz nyújtott támogatásához az Európai Bizottság jóváhagyása is kell, de erre nem kell sokáig várni. Ebben a hitelprogramban az összes, fiatal gazdálkodóknak adható támogatás, legfeljebb 40000 euró – mintegy 11,8 millió forint lehet. Azok a fiatal gazdák, akik induló támogatásban részesülnek, nem vehetnek fel hitelt termőföldvásárláshoz, támogatáshalmozás miatt. A tárca tervei szerint a 2014-2020-as új tervezési időszakban már az induló támogatásban részesülő fiatal gazdák is kaphatnának kedvezményes hitelt termőföld-vásárlásra.

A kedvezményes hitelprogramban a gazdálkodók a termőföldvásárláshoz mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatást is kaphatnak az állami költségvetésből. Az új, termőföld-vásárlási hitelcélra a teljes mezőgazdasági de minimis keretből (7500 euró/3 év) akár 20-25 millió forint is felvehető hitelként, amiből a földáraktól függően 25-50 hektár termőföldet lehet megvásárolni. A hitelprogramban a termőföldvásárláshoz felvett hitelügyletekhez automatikusan kapcsolódik az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességvállalása, így jellemzően alacsonyabb fedezeti érték biztosításával juthatnak hitelhez a termelők.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.