Augusztus végétől összesen 200 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílik az élelmiszeripar megújítására. Ez a nagyobb beruházásokhoz lesz elérhető, a kisebbekhez 50 milliárdos keretet teremtenek.
Kép: gic tej sajt üzem tejtermék élelmiszeripar trapista 2008 09 18 Fotó: Kállai Márton
Talán a nyolcvanas években volt utoljára akkora fejlődésre esélye a magyar élelmiszeriparnak, mint amely előtt most áll. Akkoriban főként világbanki hitelek szolgálták a hátteret, most azonban jelentős uniós forrás, illetve a hazai költségvetésből még ennél is nagyobb pénzösszeg áll rendelkezésre.
Augusztus 18-tól lehet pályázni arra a 200 milliárd forintra, amely a kisebb és nagyobb élelmiszeripari üzemek átfogó fejlesztését szolgálja – erről Nagy István agrárminiszter beszélt a minap. A korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb támogatási keretről a kormány döntött: az előző hét év 17,5 százalékos nemzeti hozzájárulásával szemben a következő nyolc évben 80 százalékra emeli az uniós vidékfejlesztési támogatásokhoz adott magyar társfinanszírozás arányát.
Már pályázható
A hónap elején már megjelent egy szintén az élelmiszeripar fejlesztését szolgáló pályázat. Ez összesen 50 milliárdos keret. Az élelmiszerüzemek és a borászatok – mikro- és kisvállalkozások – ebből a pénzből az úgynevezett kisléptékű fejlesztéseket hajthatják végre. Maximum 100 millió forint kérhető általában 50 százaléknyi támogatási arány mellett. Lehetőség van eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, az áruszállításra használt teherautók megvételére.
Az élelmiszer-ellátás biztonsága stratégiai kérdés, ezt a koronavírus-járvány negatív hatásai is megerősítették. Ráadásul az ország adottságai mellett vétek nem kihasználni az erős élelmiszer-gazdaság gazdasági és társadalmi hatását. Jelenleg a magyar ágazat eléggé elavult, hatékonysága nemzetközi szinten általában csak közepes. Ezért az élelmiszeripar teljes megújítását tervezik a szakemberek.
A miniszter szerint a nyár végétől pályázni lehet az élelmiszer-előállítási és borászati tevékenységekhez kapcsolódó építésre és felújításra, eszközök, gépek, technológiai berendezések és áruszállításra használható járművek beszerzésére, új feldolgozóüzemek komplett kialakítására.
A pályázat keretében a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke ötmilliárd, minimum összege pedig százmillió forint lehet 50%-os intenzitással, de egyes tevékenységekhez, régiókhoz és vállalkozásmérethez kapcsolódóan ez eltérhet. Többlettámogatásban részesülnek az energiahatékonyság javítását, illetve megújuló energiaforrások hasznosítását magukba foglaló fejlesztések.