Az uniós szabályoknak megfelelően Magyarország az idén is korábban – december helyett már október 18-tól – megkezdi a legnagyobb agrártámogatásnak számító közvetlen és területalapú, illetve állatlétszámhoz kötött források kifizetését. Több mint 300 milliárd forintról van szó.

Hamarosan érkező, komoly agrártámogatás

Az ezévi időjárási és piaci anomáliák miatt biztosra vehető volt, az Európai Unió ezúttal is lehetővé teszi, hogy a tagországok ne várják meg a decembert a nagy ag­rártámogatások utalásával. He­lyette előrehozott előlegfizetéssel segíthetik gazdálkodóikat.

– Az idén október 18-án megindul az agrártámogatások emelt összegű előlegfizetése. A közvetlen támogatások esetében legalább 260 milliárd, a terület- és állatlétszám után fizetett vidékfejlesztési dotációknál pedig több mint 46 milliárd forint kifizetését tervezi a tárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter a legnagyobb agrárius seregszemle, a 80. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) megnyitóján.

A tárcavezető szerint fontos, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez, biztosítva a termelők pénzügyi stabilitását.

A hét végén megtartott OMÉK-on legalább 60 ezren vettek részt, részben azért is, mert a fővárosban megrendezett Egy a Természettel Vadászati és Természetvédelmi Világkiállítás társrendezvényeként volt látogatható. (Nem mellékesen a FeHoVa Plusz – fegyver-, vadász- és horgászkiállítás – is helyet kapott ez időben a vásárváros területén.)

A mezőgazdasági és a vadászati, vadgazdálkodási bemutatkozás párhuzamossága nem véletlen: a miniszter szerint „az egyik legzöldebb gazdasági ágazat a mezőgazdaság, ezért ki kell állnunk amellett, hogy nem büntetni, hanem ösztönözni kell a gazdákat a még fenntarthatóbb termelés elérésében”.

Ez Európában korunk egyik legnagyobb kihívása, a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok közötti egyensúly megteremtése nem tűr halasztást.

Az OMÉK a mezőgazdaság mellett az élelmiszeripar legfőbb bemutatkozási lehetősége is. A feldolgozószektor gyors fejlesztése stratégiai érdek: hiába fejlődik a mezőgazdaság, ha a termékeit nem lehet versenyképes minőségben és áron feldolgozni. A hazai élelmiszer-feldolgozás fejlesztése alapvető érdeke az országnak: növelhető a hazai termékekkel való önellátásunk, még erősebb lesz az exportteljesítményünk.

Nagy István kitért arra is, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium program a vidék gazdaságának új lábra állítását jelenti. Önmagában az idén meghirdetett pályázatokon már több mint 1000 milliárd forintot ítéltek oda.

A célok elérése az együttműködésben rejlik, a magyar vidék olyan terület, amely gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben egyaránt Magyarország gerincét adja.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.