Itt a magyarázat a tüntetésekre!

Aki nem értené, hogy mi is a baj a mezőgazdaságban, annak elég két, frissiben közölt számot összevetnie. Néhány napja jött a hír, miszerint ebben az évben az élelmiszerárak 3 százalékkal növekedtek, ma viszont a KSH azt közölte, hogy szeptemberig eltelt év alatt átlagosan 11,4 százalékkal kellett kevesebbet adni a mezőgazdasági terményekért. Ez nagyjából 15 százalékos árolló, melyet lehetetlenség kigazdálkodni. Vagyis az ágazat veszteséges mindenféle támogatás ellenére.

GazdanetO. Horváth György2009. 11. 12. csütörtök2009. 11. 12.
Itt a magyarázat a tüntetésekre!

Nézzük a részleteket! Az agrártermékek árszintje 2009 szeptemberében 11,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Ráadásul minden nagy ágazatban áresés következett be: a növényi termékeknél 16,3, az élő állatok és állati termékeknél pedig 3,9 százalékos.

Még durvább a helyzet, ha csak a 2009. év számait nézzük! Január és szeptember között az árszint ugyanis 19,2 százalékkal esett vissza – növényeknél 27,6, állatoknál és állati terméknél 3,6 százalék. S ez az áralakulás óvatosságra kényszeríti a termelőket: visszafogják beruházásaikat, de még a termelésbe sem adnak bele apait, anyait. Ezt mutatja, hogy az agrártermelés ráfordítási árszintje 6,4 százalékkal mérséklődött – vagyis kevesebb műtrágyát, növényvédő szert, drágább szaporítóanyagot használtak fel. Ez meg is látszik a terméseredményeken. Az idén csökkentek a növények hozamai, mely nem csak a rossz időjárásnak tudható be. Csökkentek a beruházások is, ami viszont a következő évek termelésére és bevételére, jövedelmezőségére nyomhatja rá a bélyegét.

Szeptemberben a gabonafélék termelői ára éves szinten 18,2 százalékkal volt alacsonyabb, az olajnövények pedig 38,2 százalékkal kerültek kevesebbe, a gyümölcsök termelői árában 21,6 százalékos csökkenés mutatkozott. Az alma felvásárlási ára jelentősen, 41, a borszőlőé pedig 15,3 százalékkal csökkent. Az év első kilenc hónapjában a gabonafélék termelői átlagára éves szinten 36,4 százalékkal csökkent, az ipari növények ára pedig 14,5 százalékkal lett alacsonyabb. A burgonya 4,9, a zöldségfélék 8,2, a gyümölcsök 20,5 százalékos árcsökkenést szenvedett el.

A vágóállatok esetében kisebb, 0,3 százalékos árcsökkenést regisztráltak az előző év azonos időszakihoz képest, a vágómarha 4,1, a vágósertés 0,3, a vágóbaromfi pedig 2 százalékkal lett olcsóbb. Január és szeptember között a vágóállatok termelői árai 2,9 százalékkal emelkedtek, az állati termékek árai pedig ugyanezen idő alatt 17,3 százalékkal estek vissza – a tejé 25,1 százalékkal csökkent, a tojásé viszont 5,2 százalékkal növekedett.

A mezőgazdasági termelőiár-index és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa az agrárolló mutató, melynek értéke 2009 első három negyedévében 86,3 százalék volt – azaz 2008 azonos időszakához mérten a mezőgazdasági ráfordítási árak kisebb mérséklődésével szemben a termelői árak nagyobb mértékben csökkentek.

Ezek is érdekelhetnek