Bár már kora őszt írunk, zöldségeink többsége a szeptemberre is áttolódott nyári meleg miatt semmi jelét nem mutatja annak, hogy leállnának a tevékenységeik.

Még mindig van mit leszedni, eltárolni a kertből

Jó is így, de azért figyelni kell néhányukra. Például a viszonylag rövid tenyészidejű burgonyafajtákra, melyek a talajban hajlamosak mellékgumók képzésére, pontosabban: a meglévő gumókon kisebb-nagyobb dudorok kezdenek növekedni. Ez nehezíti a konyhai feldolgozást, ezért a felszedésükkel ne várjunk tovább.

Hasonlóan semmi értelme a földben tartani azokat a krumplikat, melyek levélzete, hajtásai – gombafertőzés, vagy más ok miatt – a nyár végére beszáradtak. A burgonya száraz hajtásait ne komposztáljuk, jobb, ha elégetjük az ekkorra már szép mennyiségben felhalmozódott cseresznye- és meggylombbal együtt: a blumeriellás levélfoltosság betegség az idén szinte minden kiskertben felütötte a fejét.

A burgonyát ajánlatos szárazabb időben szedni, mikor a talaj nem sáros. Ha mégis földes maradna a gumó, akkor bevált módszer, hogy egy nagy gyümölcsládában forgatva kisebb adagokban leslagozzuk, lemossuk, aztán egy-két nap száradás után szétválogatva zsákoljuk be, és visszük le a pincébe. Sérült krumpli ne kerüljön a zsákba, azt érdemes a felszedést követően megenni – még akkor is, ha az egészséges, jó körülmények között tárolt burgonya a friss sérüléseit is képes „kezelni”: beszáradt, keményítős rész képződik rajta.

A sárgarépa, petrezselyem, pasztinák betárolása is hasonló időben történjen, ezeket is érdemes mosni, szárítani, s a pincében nem túl nedves homokba eltenni. Már csak azért is ajánlott most betakarítani a gyökérféléket, mert különösen a sárgarépa egy nagyobb eső után hajlamos megrepedni, illetve ha igazi indián nyár jön, akkor még az újraéledő sárgarépalegyek is megtámadhatják, ami miatt „kukacossá” lehet az egész évben egészségesen megőrzött termés. (Ha ültettünk közé hagymát, amit a répalégy utál, azt már hetek óta betakarítottuk a sorok közül, így a károsító nem tudja kifejteni a hatását.)

őszi kerti munkák, eltárolás,

A burgonya felszedése is aktuális. Fotó: Kállai Márton

Petrezselyemből viszont néhány tövet hagyhatunk a helyén, ugyanis a legnagyobb fagyokig hozza levelét, amit így folyamatosan frissen vihetünk a konyhánkba. Most kezdődik egyes káposztafélék érése is. Például a brokkoli az első, legnagyobb fejeit, azaz bimbóit most érleli be. Vigyázni kell, mert elég néhány nap és túlérik, s utána már nem használható, sőt sárga virágba is borulhat a bokra. A termést leszedve némi blansírozás után lefagyaszthatjuk.

A nagy fejtől megszabadulva a tövek sok kisebb hajtáson újabb termést hoznak, e növény is egészen a mínusz 6-10 fokos hidegig ellát minket eledellel. Egy másik káposztaféle, a télire szánt karalábé is lassan eléri azt a méretet, amelynél már lehet szedni és hidegebb pincében tárolni. Ez a növény is hajlamos a nagy eső utáni repedésre.

A paradicsom, paprika, padlizsán a legnagyobb termést leginkább mostanában hozzák. Ezeket egészen a fagyokig hagyhatjuk a helyükön, bár azzal is megpróbálkozhatunk, hogy néhány erősebb paprikatövet sok földdel átültetünk a fóliasátorba. Ha van kisebb csilibokrunk, cserépbe téve akár a konyhánkban is nevelhetjük, majd áttelelés után ismét kiültethetjük a kertbe.

Amúgy főként a paprikán látszanak majd meg a hidegebb éjszakák: a bogyókon lilás elszíneződések jelzik – a padlizsánok pedig már nem érnek be szép lilára, hanem kicsit barnás árnyalatot vesznek fel. Mindkét esetben ezeket lehet fogyasztani, igazi őszi lecsóba való termések. A tökféléket is használhatjuk erre, ám az is igaz, hogy ha fagymentes helyre tesszük, akkor sok hétig képesek rothadás nélkül elállni.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.