Ősz végi kerti teendők

A lemosózás azért is előnyös, mert ilyenkor már nem árthatunk az olyan növényeinknek sem, melyeket például a réz – nagyobb, de akár kisebb koncentrációban is – leégetne, károsítana.

GazdanetO. Horváth György2020. 11. 16. hétfő2020. 11. 16.

Kép: Nagyberény, 2010. február 13. Permetezőgép karbantartás. Fotó: Ujvári Sándor

Ősz végi kerti teendők
Nagyberény, 2010. február 13. Permetezőgép karbantartás. Fotó: Ujvári Sándor

Végre megjöttek az első fagyok és a fény is annyira kevés már, hogy szinte minden lombhullató növényünkről vagy lekerült, vagy már megfogyatkozott a sok levél. Tényleg itt az ideje a lemosózásnak, de ennek is megvannak a maga fogásai!

A kertészek egyik legfontosabb ősz végi teendője, hogy nagy lémennyiséggel, a nyári beavatkozásokhoz képest kétszeres dózisban juttatnak ki – a biokertészetekben is gyakorta használt – réz, kén és olaj hatóanyagú permetlevet.

Ezzel mindenféle gomba, baktérium és kártevő ellen jelentős beavatkozást hajthatnak végre. (Ha ugyanezt kora tavasszal, még a bimbók, rügyek kinyílása előtt megismételjük, akkor nyugodtan kezdhetjük a szezont, növényeink védelménél sokkal kevesebb problémára kell számítanunk.)

A lemosózás azért is előnyös, mert ilyenkor már nem árthatunk az olyan növényeinknek sem, melyeket például a réz – nagyobb, de akár kisebb koncentrációban is – leégetne, károsítana. (Például ilyenek az őszi­ba­rackfák, de néhány almafajta sem szereti.) Most viszont nyugodtan bevethetjük.

A hosszúra nyúlt, igazi hideget nem hozó őszökön megtapasztalhattuk, hogy jelentősen felszaporodtak a kártevők, kórokozók. A két hónapja tartó szüreti időszakban sem szoktunk nagyon permetezni, ezért is kell most megtenni, mert bőven találunk szőlőket, ahol a peronoszpóra, a szürkepenész „dolgozott”.

Sokfelé láttunk lisztharmat károsította almafákat, blumeriella miatt lekopaszított cseresznye- és meggyfákat. Számos növényen szaporodtak fel a levél-, pajzs- és vértetvek. Többfelé akad még fenn a fán a monília által mumifikált, megrothadt gyümölcsmaradvány, de láthattunk a nyáron keletkezett tűzelhalásos ágakat is.

Ezeket permetezés előtt le kell szedni vagy vágni. Érdemes a fák alá hullt leveleket is összegyűjteni, s ha köztük sok a beteg, legalább fél méter mélyre elásni. Az egészséges avar mehet a komposztálóra.

Mi a fortélya a lemosózásnak? A nevében benne van: a permetet olyan mennyiségben kell kijuttatni, hogy lefolyjon az ágakról, a törzsről, a repedésekből. Nem érdemes túl apró, ködszerű permetet képezni, nagyobb cseppekkel jobban halad a munka.