Pár napig zavar támadt a növénytermesztő gazdálkodók körében. Főként azok ijedtek meg, akik öt évnél idősebb permetezőgépeket használnak. Mára már rendeződött a helyzet.

Tisztázódott a permetezőgépek vizsgáztatási ügye

Nem kell leállniuk a növényvédelmi munkákkal azoknak sem, akik öt évnél idősebb permetezőberendezést használnak – ugyanis az uniós előírásoknak is megfeleltetett hazai rendelet erre kötelezte volna őket. Emiatt a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) közleményt jelentetett meg, mondván, hogy az aratás közben, július 20-án megjelent, majd öt nap múlva hatályba lépett előírás végrehajthatatlan, hiszen kiköti, hogy az öt évnél idősebb permetezőgépeket csak vizsga után lehet használni.

Egyrészt ennyi idő nem elég ahhoz, hogy minden ilyen berendezést hatósági papírokkal lássanak el, másrészt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosítási Hivatal honlapján még nem is volt elérhető a vizsgahelyek és az illetékes szakemberek listája. A termelő nem tudatta, kivel és hogyan végeztesse el a felülvizsgálatot – állította a MOSZ.

A szervezet arra is figyelmeztetett, hogy az uniós előírásoknak megfelelően a növényvédelmi gépek háromévenkénti időszakos műszaki felülvizsgálatát már három esztendeje előírták, azonban a megfelelő hazai rendszer kiépítésére nem került sor. A vonatkozó eljárási szabályok csak most születtek meg, így ekkor tisztázódott, hogy a jövőben e felülvizsgálatokat kik, milyen képzés, végzettség után végezhetik el.

növényvédelem, vizsgáztatás, permetezés,

Nincs gond az öt évnél idősebb permetezőberendezésekkel sem. Fotó: Németh András Péter

Számukra a rendelet felmentést adott ez év december 31-ig, de a termelők nem kaptak haladékot az öt évnél idősebb, papírokkal nem rendelkező gépeik használatára – világította meg a problémát az érdekképviselet. Nos, mára már tudható, hogy nem kell nyugtalankodniuk a termelőknek: bár az említett szakember-lista még valóban nem áll rendelkezésre, de a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara már három éve országosan kiépítette Növényvédő Gép Ellenőrző Állomását (NGEA), ami azóta üzemel.

A szolgáltatást az ngea.hu weboldalon rendelhetik meg a termelők, többek között – amíg a másik lista megjelenik, illetve bővül – itt jelenthetik be a jelentkezést növényvédelmi berendezéseik vizsgálatára, amire mindenkinek rövidesen sort kell kerítenie. Jelenleg a termelők számára is átmeneti időszak lépett érvénybe.

A hatóság elvégzi az ellenőrzést, de figyelembe veszi, hogy a termelő azért használ felülvizsgálati engedéllyel nem rendelkező gépet, mert jelentkezett, de még nem került sorra. Amely gépek az elmúlt években már átestek a kontrollon és erről tanúsítványt is kaptak, azt a hatóság elfogadja.

HÁTIRA NEM VONATKOZIK

Habár az említett szabályok az uniós jogra alapozva tartalmazzák a kézi és háti permetezők – kézi hajtásúak vagy motorosak – műszaki előírásait, és kiolvasható belőlük az is, hogy minden ötliteresnél nagyobb tartállyal rendelkező gépre érvényesek, a hatósági engedélyezés, vizsgáztatás a kiskertekben használt permetezőkre továbbra sem vonatkozik, legyen szó akár 12 vagy 18-20 literesről.

Az árutermelésben használt növényvédelmi gépeken az Európai Unió területén történt első forgalomba hozatalt követő öt esztendőben egy alkalommal, ezt követően háromévente időszakos műszaki felülvizsgálatot kell elvégeztetni. E feladatot csak külsős szakember láthatja el: munkavállalóként, tagként a vállalkozás részére, saját vagy közeli hozzátartozója, illetve annak családi gazdasága számára nem – akkor sem, ha megvan hozzá a jogosultsága.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.