Edelény és a csokiüzem kapitalizmusa

- Szerettem azt a munkát. Néha még most is csokiszívek csomagolásával álmodom. Az ember szépen elsimítja őket, hogy egy ránc se legyen rajtuk... - a fiatalasszony szeme bekönnyesedik, amikor a felmondólevelét keresgéli.

{p}  - Tavaly szeptembertől decemberig volt a betanulási időszak, én maradtam. Csak azt furcsálltam, hogy négy hónapig ingyen dolgoztunk a cégnek. Szociális segélyt kaptam, mást nem. Az idén viszont másfél hónap alatt betelt a pohár. Nem bántam meg, hogy eljöttem.
- Mi volt az oka?
- Egyszer megbetegedtem, majdnem elbocsátották miatta. Táppénzt sem fizettek, azt mondták, ez a tb ügye, nem az övék. Ami viszont a legjobban fájt: ha túlmunka volt, és mindig volt, mert alig van dolgozójuk, én mindig elsőként jelentkeztem. Néha reggel fél 6-tól este 11-ig csomagoltam a csokikat. Aztán közbejött a költözésünk, ami egybeesett anyám lebetegedésével. Nem volt női segítség, hát kértem szombatra egy nap szabadságot. Nem adtak. Annyira szíven ütött ez a közömbösség, hogy felmondtam.
{p} - Vagyis nem a munka nehézségével, a szociális körülményekkel volt baja?
- Dehogy! Ápolónői végzettséggel az M3-as építésekor úgy ástam, lapátoltam, mint egy férfi. Nem félek a megerőltetéstől. Most is csak egy kis szünetet adok magamnak, és minél előbb megpróbálok idehaza elhelyezkedni a szakmámban. A férjem a városgondnokságon dolgozik, egy nyolcéves kislányunk van. Semmi szín alatt nem mennék vissza! Hiányzik a vezetőségből az emberség, a megértés. Emiatt rossz a munkahelyi légkör. A csoportvezető is basáskodik a nők felett, kivételezik velük. A norma? Az igazat mondom: nem teljesíthetetlen. A betanuláskor viszont azt láttam, hogy sokaknak riasztóan magas.

{p} Vita a normákról

A bér óránként háromszázvalahány forintra jön ki. Az idén nem sikerült a száz százalékot teljesítenem, de egészen biztosan belejöttem volna, ezért jár az 53 ezer forintos minimálbér, a szokásos levonások után. Aki túlteljesít, azt órabérben honorálják. Érzésem szerint manipulálnak a normával. Mert például egészen más tojást, szívet csomagolni, mint nyulat. Az több idő, kevesebb pénz. A főnökök, amint látták, hogy valamelyik darabnál a nők hamar elérték a száz százalékot, megemelték a normát. Az ombudsmannak írt levélről én csak hallottam. Állítólag azok írták, akiket a betanulási idő után nem alkalmaztak, és haragudtak a cégre, hogy négy hónapig ingyen dolgoztatták őket.
{p} Meg rabszolgamunkának tartották a követelményt, sokallották a normát, kevésnek a fizetést. Akit eddig a levélről kérdeztem, hallgat róla, mint a sír. Nem csodálom. Magára haragítaná az önkormányzatot, amely idehozta ezt az üzemet, hogy ne kelljen annyi segélyt fizetnie...A levél hallatán nagyon elcsodálkozik Lingurár János, az edelényi Linga Csoki Kft. ügyvezető igazgatója, aki két másik társával egyben tulajdonosa is az üzemnek.
{p}- Hat éve létezünk, a Jászberény melletti Pusztamonostoron kezdtünk. Teljes a vertikum: gyártunk, csomagolunk, értékesítünk. Ott soha nem volt semmilyen problémánk. Azért települtünk ide, mert úgy megnőtt a kereslet a termékeink iránt, hogy bővítenünk kellett az üzemet. Abban a faluban viszont a szűk belterületen erre nem volt lehetőség. Továbbá megkeresett minket Edelény polgármestere is. Agitált, hogy itt zöldmezős beruházással, vissza nem térítendő állami kölcsönnel, a megyei területfejlesztési tanács támogatásával akkora üzemet építhetünk, amekkorát csak akarunk. Munkaerő lesz bőven, hiszen ezen a környéken negyvenszázalékos a munkanélküliség. Megvettük a területet a város határában, építkeztünk, és szeptembertől decemberig hozzákezdtünk a betanítási időszakhoz. {p}Pillanatnyilag hetven dolgozónk van, két műszakban. De legalább háromszor ennyi kellene, három műszakban. Csak jelentkező nincs, hiába hirdetünk egyfolytában. Borsodban, meg ne sértődjön, aki kivétel, valahogy mások az emberek. Itt az elmúlt tíz-tizenöt évben megszokták, hogy a havi 15-20 ezer forintos segélyért csak a postáshoz kell kilépnie a kapun. Az mellékes, hogy nálunk ennek a dupláját, tripláját kereshetnék a műszakpótlékkal, étkezési hozzájárulással. Azért persze már dolgozni kell! Visszahallottam már azt is, hogy akik elmentek, sokallták a normát. Pedig mi mindig a csokifigurákhoz alakítjuk, hiszen nem egyformán könnyen csomagolhatók. {p}Azt sem értem, hogy ha valami Pusztamonostoron bevált, ahol 50-70 ezer forintokat vittek haza tisztán az asszonyok, akkor itt mi a probléma? Elégedett és háborgó asszonyok. Még csak januárban kezdődött meg a tényleges munka, de már leszámolt vagy hat ember. Főleg a férfiak türelmetlenek. Egyszer megjelent itt egy fiatalember. Fél nap után azzal távozott: ő olyan helyre nem jön, ahol csak kétóránként van cigarettaszünet, ráadásul még egy teát sem kap.
- Valóban fizetség nélkül, ingyen dolgoztak a nők a betanulási idő alatt?
- Valóban, hiszen nem voltunk velük semmilyen munkajogi viszonyban. Akiket közben vagy utána végleg elküldtünk, írhatnak bárhová, nincs igazuk. Ők ugyanis a megyei munkaügyi központtal álltak jogviszonyban. De tőlük meg is kapták közben azokat a juttatásokat, amelyek a munkanélküliség alatt megillették őket.
{p} - Jogosan küldtek el embereket?
- Igen. Itt pár nap, sőt, néha pár óra is elég ahhoz, hogy kiderüljön; ki az, aki háttal áll a dolgoknak. Függetlenül attól, hogy ezen a vidéken sehol nem kereshet betanított munkásként többet. Bármerről nézem, tiszta a lelkiismeretünk. Modern, az európai uniós normáknak megfelelő az üzem, látta maga is, amikor bejártuk. Kicsit hűvös a levegő, az igaz, fel kell öltözni a munkához, mivel csokoládéval dolgozunk, és nem emelhetjük 18-20 foknál magasabbra a hőmérsékletet.

{p} A csomagolóban is elég hűvösen fogadnak, amikor a rossz fényviszonyok ellenére is fényképezni próbálok. Sokan elfordulnak, tiltakoznak. Pedig aki ma ide bejött, az úgyszólván már törzsgárdatagnak, megbecsült dolgozónak számít. De hiába kérdezősködöm, mégsem beszélnek szívesen a munkájukról, s a nevét két kivétellel mindenki elhallgatja. A munkáról azt tartják, fizikailag nem nehéz, és egy idő után bele lehet jönni. Takaros a mosdó, az öltöző, zuhanyozó és étkező. Legfeljebb egy mikrosütő hiányzik a melegítéshez, hiszen az ételt mindenki hozza magával.
{p} - Ebben az évben mostanig ki mennyit keresett?
A másutt talán udvariatlannak számító kérdésre a nők somolyognak, hallgatnak, csak a fólia zörgése töri meg a csendet. Aztán egyszer csak Siroki Józsefné, egy fiatalasszony mégis kiböki: januárban harmincezernél többet vitt haza, pedig még nem érte el a száz százalékot. A 22 éves asszonynak ez az első munkahelye, jelenleg annak is örül, hogy van egyáltalán. A segély csak 15 ezer forint.

{p} - Az a véleményem - szólal meg Rákosiné Megyesi Edit, aki kartondobozokat állít össze -, hogy nagy a munkanélküliség, de még nagyobb a kitartás hiánya. Én Hegymegről járok be busszal dolgozni. Korábban vendéglátós voltam, és azt tényleg nem bírtam volna sokáig. Azt hiszem, túl hamar feladják az emberek. Állnak, kimennek cigarettázni, nézik, ahogy dolgozunk. Aztán elmennek, még esélyt sem adva maguknak, hátha mégis beválnának. Az ombudsmani levélről nem hallottam. Pedig szívesen belenéznék, mert szeretem az őszinteséget. Nekem tetszik ez a modern környezet, szeretek itt lenni, egyáltalán egy közösségben dolgozni.

{p} Hivatalosan, gyes mellett vállalt napi négyórás munkát egy másik fiatalasszony, akinek a szakmája is édesipari termékgyártó. Neki is az a véleménye, hogy sok emberben nincs kitartás, se szorgalom. Pedig jól jön a gyes mellé az a húsz-harmincezer forint, és ha letelik, valószínűleg teljes állásban kéri magát vissza.
- Egy óra alatt hány nyulat lehet becsomagolni?
- Ki mennyire képes - hallatszik innen-onnan. - Aki már belejött, az ötvenet is képes.
- Elégedettek a bérezéssel?
A nők összenéznek, a vállukat vonogatják, lesütött szemmel csomagolnak. Senki nem szól egy szót sem. Aztán hátul valaki halkan megjegyzi: itt sem rosszabb, mint másutt. Várják a postást. {p} Edelény polgármestere (egyben a térség országgyűlési képviselője), Molnár Oszkár tőlem hallott először az elhíresült levélről. Eddig még nem hallott arról, hogy az üzemben valami nem stimmel. Lehangolja az információ.
- Összetehetnék a két kezüket az emberek, hogy ez az üzem idecsábult. Kétségtelenül nagy szerepünk volt benne. Az idén például nem vetünk ki rá iparűzési adót, jövőre pedig, ha a testület elfogadja, a tervezettnek is csak a felét. Az ügyvezető igazgatónak a borsodi munkamorálról alkotott véleményét  nem szívesen kommentálom. Annál kevésbé teszem, mert nem egyformák az emberek sehol az országban. {p} Másutt is akadnak megrögzött munkakerülők. Az üzem hivatalosan az idén januárban indult. Ha egy év múlva is lesznek problémák, és a dolgozók sajtó után kiáltanak, valószínűleg igazuk lehet. Most nem tudok mit mondani. Ha innen kimegy az utcára, láthatja, néhol valóságos tömeg gyűlt össze. A postást várják. A munkanélküli segélyért, családi pótlékért, rokkantnyugdíjakért, különféle járadékokért. Miközben ez a cég tudomásom szerint még külföldre is szállíthatna, ha lenne elég dolgozója.