Hordozzátok egymás keresztjét!

{p}
Mellettem bájos arcú, húsz év körüli lány, Tünde színez elmélyülten.
- Otthon is szoktál rajzolni? - igyekszem szóba elegyedni vele.
Tünde ijedten pillant rám, aztán gyorsan visszatemetkezik a rajzába.
- Szoktam - mondja  a nyuszinak.
- És még mivel töltöd a napod?
A lány végképp megzavarodik, nem válaszol. Többen pislantanak ránk, aztán elszántan színeznek tovább. Huszonéveseknek nézem őket, ennyi lehet a Bicebóca Klub tagjainak átlagéletkora.
{p}Másik oldalamon Beszprémi Zoltán, a klub mindenese. Amúgy postás a közeli Dörben.
- Nem ismer téged, csak azért ilyen zárkózott - menti Tünde szótlanságát. - Több éve jár már hozzánk, azóta teljesen megnyílt.
Tünde értelmi fogyatékos.

Hétköznapi kereszténység

A Bicebóca Klub tagjainak egyik része fogyatékkal él, némelyikük Down-kóros, de tartozik közéjük autista, skizofrén is. Mindegyiküknek párja van, aki segíti őket a foglalkozásokon. A párokat maguk választják a klub egészséges tagjai közül, akik szintén hasonló korú fiatalok.
{p}Zoltán albumot tesz elém. A fényképeken kirándulások, táborozások, anyák napi műsorok. Egyiken idősebb férfi.
- Búcsi Lajos atya - mutatja be Zoli. - Aki elindított bennünket.
A klub tagjainak többsége valamikor az atya ifjúsági hittanosa volt, aki nemcsak a dogmákat sajátíttatta el velük, hanem azt is, hogy a kereszténységhez a hétköznapokban egymás terhének a hordozása is hozzátartozik. Együtt jártak Sörédre, ahol heti váltásban segédkeztek a móri fogyatékkal élők táboroztatásában. Öt évvel ezelőtt a döriek is megalapították a saját csoportjukat. Az atyát hamarosan elhelyezték Mosonmagyaróvárra.
{p}- Most már álljatok meg a magatok lábán - búcsúzott tőlük.
Amíg a kosárkák készülnek, Dani rója a köröket a teremben, közben hirtelen mozdulatokkal tekinget jobbra-balra. Dani autista. Ha nem akar asztalhoz ülni, akkor nem lehet odaültetni.
- Néhány évvel ezelőtt beállított hozzám Zoli, s megkérdezte, elengedném-e a fiamat a klubba - meséli az édesanyja, aki elhozta a szomszédos Pásztoriból. - Persze, hiszen amióta abbahagyta az iskolát, úgysincs semmi társasága.
{p}Zolinak nem volt gond a fogyatékkal élők összegyűjtése, postásként mindenkit ismer a környéken. Általában nem egyedül ment, hanem Bognár Amália döri tanítónővel. Amália szokta megszervezni a foglalkozásokat, Zoli elsősorban az anyagiak előteremtését vállalta magára.

Kiadások saját zsebből

A dobozokra papírból kivágott tojásokat ragasztgatnak, majd a remekművek Zolihoz kerülnek, aki az oldalakhoz füleket erősít. Pontosabban csak erősítene. A tűzőgép ugyanis semmiképpen sem akar engedelmeskedni.
{p}- Adomány ez is - mondja, de hangjában semmi elégedetlenség.
Tagjaitól a klub nem szed pénzt, abból él, amit kap. Búcsi Lajos atya a régóta üresen álló szilsárkányi plébániát nyitotta meg előttük, ám amikor elhelyezték, nekik is menniük kellett. Az atya utódja azt mondta, másra akarja használni. Azóta üresen áll... Az önkormányzat szívesen átadott számukra egy megüresedett tanítói lakást, ahol kéthetenként, szombat délután össze tudnak jönni. Már csak a pályázatok ügyét kellene megoldaniuk. Intézményesülni nem akarnak, ezért be sem jegyeztették magukat. Sebaj, az egyik csornai iskola mögéjük állt, pályázhattak a segítségével. Két évvel ezelőtt azonban vezetőt váltott az iskola, s az új igazgatónő már nem ilyen készéges. Azóta táborozni sem voltak, s a kiadásokat saját zsebből fedezik. Talán most a Máltai Szeretetszolgálat mögéjük áll.
{p}Csinos, fiatal nő ül velem szemben, Pozsgai Anna. Érettségi után eladó lett Csornán, ám ezt csak átmenetnek tekinti, a Pető Intézetben szeretne továbbtanulni.
- Dani az unokatestvérem, az ő szüleitől hallottam a klubról - meséli. - A hivatásomat, hogy a fogyatékosoknak éljek, viszont már ebben a társaságban kaptam.
Anna mellett a szemüveges Attila ül, neki segít a papír kivágásában. A Down-kóros fiú Csornán lakik, hazafelé benéztem hozzájuk.
{p}- Egész nap a szobában ül, nézi a tévét, persze, hogy örültem a lehetőségnek - mondja az édesanyja. - De nehogy azt higgye, némelyik szülő nem szól meg érte. Azt mondják, nincs bennem elég felelősség, hogy el merem engedni.
Az asszony tudja, azok mondják ezt, akik szégyellik gyermekük állapotát, inkább eldugják. Attilának szerencséje van, sokfelé járt már az országban, sőt külföldön is. Kiválóan úszik, számos versenyen állt a dobogóra.
Férfi húzza el a folyosóra nyíló harmonikaajtót, éppen csak odaköszön, lép is tovább.
- A férjem - néz utána az asszony -, nem hajlandó tudomást venni a fiunk állapotáról.
{p}Attila néhány éve abbahagyta az úszást. Talán kiöregedett huszonhét évesen, vélem, ám tévedek. Az asszony elveszítette a munkahelyét, s már nem bírja heti két alkalommal Győrbe kísérni a fiát edzésre.
Persze meg kell néznem a fiú szobájában az érmeket. Ágya fölött parafatábla, arra tűzték fel őket, aranyat, ezüstöt, bronzot két sorban, vegyesen. Attila az ágyra lép, szótlanul mutat a felső sor középső érmére. Ezüst, de az a legértékesebb. Hajdúszoboszlón akasztották nyakába néhány évvel ezelőtt, a fogyatékkal élők Európa-bajnokságán.
{p}- Most egy kicsit nehezebb - köszön el az asszony a kapuban, szája szegletében keserű mosollyal. - Meg is kérdezi néha Attila, hogy éppen ő miért nem született olyannak, mint a többi ember.
De Szilsárkányban nem látok felhőt a fiú arcán. A nyuszik a kosárkákkal már a húsvétot várják a szekrényben, a klubtagok az óvoda udvarán játszanak. A körjáték után a gitár kerül elő. "Ha köztünk vagy, és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg!" - szól a valamikori sláger.
{p}Most már nehéz együtt tartani a társaságot, a halmozottan fogyatékos Csabi a bungiban érzi a legjobban magát, más inkább labdázik, mászókázik. Fél hat felé aztán véget is ér a klubfoglalkozás, Zoli előbb a közeli Pásztoriba szállítja Danit, majd némi kerülővel, Csornán keresztül Dörbe tartunk.

Nélkülük szegényebbek lennének

Mielőtt elbúcsúznék, behív egy percre. Felesége karjáról kisfiú méreget. Levente hét-nyolc hónaposnál nem idősebb.
{p}- A táborban ismerkedtünk meg, Csopakon - meséli Zoli.
A mozgáskorlátozottak táborára utal, ahová éveken keresztül járt segíteni. A győri csoport egyik tagja volt Vera. Ha nem mondják, nem venném észre, hogy nem tökéletes a járása.
- S nem gondoltál arra, hogy abbahagyod a Bicebóca Klubot? - nézek Zolira. - Hiszen most már itt a saját család...
Ráadásul az építkezés nyűge is ott a nyakán. Most még a szülei otthonában laknak, de egy utcával arrébb már áll a saját házuk.
{p}- Mi volnánk szegényebbek, ha nem csinálhatnánk - feleli Vera. Mert persze ő is belépett a klubba. - Múltkor is jön velem szemben az egyik kislány, már messziről kiáltja: "Szombaton jövök!" Pedig az sem biztos, hogy tudja, mi az a szombat.
- Amikor megalapítottuk a társaságot - veszi vissza a szót Zoli -, azt mondta az atya, csak akkor vágjunk bele, ha komoly az elszánásunk. Nem hagyhatjuk magukra őket, hiszen most már felelősek vagyunk értük.