Számadás Szent György idején

Egészen bizonyos, hogy - miként most is - Szent György napja körül járt már a kalendárium. Az igazi tavaszt e naptól, a lovagok és lovas katonák patrónusától, Sárkányölő Szent György ünnepétől számítja a néphagyomány. Számos vidéken zöld ággal hajtották ki először a legelőre az állatokat, mondván: "Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél."
{p} Volt, ahogy volt, legyinthetnek erre sokan, de mi a helyzet most? Rendben van, lássuk! A megszépítő messzeségből felidézett személyes emlék után következzék néhány szikár tény és adat a múltból a mához közelítve. Magyarország jelenlegi területére számítva a XX. században egészen 1980-ig kétmillió körüli volt a szarvasmarhák száma, és ingadozó mennyiségben ugyan, de volt, hogy hárommilliónyi birka is legelt az ország másfél millió hektárnyi gyepterületén.
{p} A Központi Statisztikai Hivataltól idézett jelenlegi számsor a következő: tavaly alig több mint hétszázezer marha és valamivel kevesebb mint 1,3 millió juh volt az országban - ugyanakkora méretű réten és legelőn. (Csak az utóbbi három esztendőben negyven százalékkal csökkent a tehéntartó egyéni gazdaságok száma.) Nem csoda, hogy az elvadult, gazos gyepek bőséggel ontják az allergiát okozó pollent, és csak nagyon gyéren terem rajtuk nemes fű és széna.
Még a második világégés idején is egymillió szarvasmarha volt az országban. Mindezek tükrében aligha megalapozatlan tehát a Kaposvári Egyetem neves állattenyésztő professzorának, Horn Péternek és másoknak is a véleménye: a legutóbbi évtizedek a világháborús pusztításnál is nagyobb kárt tettek a magyar állattenyésztésben.
{p} Hagyjuk az örökös panaszt, ugorjunk a jelenbe. Méghozzá a patinás vásártartó helynek számító Hódmezővásárhelyre. Április 23. és 25. között az idén már tizenegyedszer tartják meg itt az Alföldi Állattenyésztési Napokat. Méghozzá olyan, a magyar lelket emelő, faszerkezetes, nádfedeles istállókban, színekben és karámokban mutatják be legjobb tenyészállatainkat, amelyek hagyományőrzők és korszerűek is egyszersmind.
{p} Éppen Szent György napján, április 24-én, szombaton osztják ki a díjakat a legjobb lovak, szarvasmarhák, sertések, juhok és baromfifélék tenyésztőinek. Hiába azonban az erkölcsi elismerés, ha a mindennapok anyagi gondjaitól még ezeken az ünnepnapokon sem igazán szabadulhatnak az állattenyésztők. Mindennapos nehéz, szép szolgálatukért őket éri mostanság a legtöbb rossz. E helyütt a  részletek nélkül is elég talán annyi: a magyar állattartó gazdák legtöbbje siralmas helyzetben éli meg - hogy túléli-e, az sokuknál kétséges - hazánk európai uniós csatlakozását.
{p} Ne csüggedjünk azért nagyon, van remény. A fejlett állattenyésztési kultúrájú nyugati országokhoz hasonlóan nálunk is mind több fiatalt láthatunk a szép jószágok körül sürgölődni. Vásárhelyen az idén már nem először rendeznek versenyt a holstein-fríz teheneket és növendék állatokat felvezető fiatalok számára. A könnyedebb műfaj is - a tejivó- és a malacfogóverseny -a gyerekeknek szól. Mint ahogyan a "lila Milka-tehén"-képzetet igyekszik ellensúlyozni a Ki mit tud az állatokról? vetélkedő is.
{p} Néprajzi ihletésű sorokat idéztem az írás elején, azzal is fejezem be Szent György-napi töprengéseim. Talán nem vagyok egyedül ama véleményemmel, hogy napjaink közéleti szeméyiségeinek többsége bizony a Makót Jeruzsálemtől elválasztó távolsághoz fogható messzeségben leledzik a hajdani pásztortársadalom szigorú erkölcsöt követelő regulájától: "Kikeletkor, Szent György napkor minden ember lehet pásztor, de már ősszel, számadáskor csak az az ember, ki elszámol."