Gyógyító sziklák országa

A teljes elutasítástól a kizárólagosságig terjed a skála, dühödt ellenzők az egyik végleten, bódult áhítat a másikon. Közöttük mi, átlagemberek többnyire tanácstalanul állunk. A hatóságok a közelmúltban még büntették, meghurcolták, később nevetségessé tették, majd fanyalogva beletörődtek létezésébe, végül szabad folyást engedtek neki: a természetgyógyászat ma sohasem látott erővel virul.
Az interneten már ijesztően hosszú listákat kaphatunk választékáról. Kíváncsiságból megpróbáltam megszámolni az egyiken, hogy az aromaterápiától a wellnessig hányféle mindenható módszert ajánlanak testünk-lelkünk megújítására. Százhétnél abbahagytam a számolást, pedig még csak a léböjtkúránál tartottam. És persze mindegyiknek vannak művelői, oktatói, hívei, akik esküsznek jótékony hatására, s többnyire hisznek is benne. Kell is hinniük, mert akkor tudnak igazán meggyőzni másokat. (Tekintsünk most el a szélhámosoktól, kuruzslóktól, akik jó lélektani érzékkel használják ki a beteg emberek kiszolgáltatottságát. Ez már egy másik történet.)
{p}Könnyű annak mosolyognia, akinek kutyabaja, de legtöbbünk nem mondhatja ezt el magáról. Van egy fekete humorú mondás: ha negyvenen túl egy nap arra ébredsz, hogy semmid sem fáj, bizton tudhatod, hogy meghaltál.

Hát igen: magas vérnyomás, gyengülő szem, sajgó térd, roppanó derék, ritkuló haj, álmatlanság - és akkor még örülhetünk, ha nem rákkal vagy infarktussal kell szembenéznünk. De még ilyesmi is megeshet. Amikor végigültük az SZTK-ban a sort, az orvos ránk pillant a szemüvege felett, s már írja is a receptet. Nem néz ránk beszéd közben, nem szólít nevünkön, legtöbbször meg sem érint bennünket, többnyire a legkézenfekvőbb gyógymódot választja, s már kéri is a következőt.

A természetgyógyász ellenben elbeszélget velünk, hosszan fürkészi arcunkat (diagnózisa felállításához olvas a számára látható jelekből), és, mivel általában jobban konyít a lélekhez, mint az alulfizetett, agyonhajszolt orvosok - elkezdünk bízni benne, majd hinni neki.
A hit pedig hegyeket mozdít meg. Jézus Krisztus betegeket gyógyított. Azok gyógyultak meg, akik hittek benne. Persze nem hasonlítanám hozzá a mai "csodatevőket", de a lélektani folyamat hasonló. Mindenki hall történeteket a szomszédasszony sógorának az anyósáról, a kolléga papájának másodunokatestvéréről, a valamelyik tévécsatorna akármelyik műsorában szereplő lányról és csodálatos gyógyulásukról. S amikor magunk vagy családunk hasonló helyzetbe kerül, kétségbeesetten kapaszkodunk ezekbe a példákba. De hát ki az, aki ne ragadná meg akár az utolsó szalmaszálat, ha a maga vagy a gyermeke, a házastársa életéről van szó? Hátha mégis sikerül...
{p}És néha tényleg sikerül. Mert felsejlik egy olyan tartomány, amely túl van a tudomány jelenleg ismert határain. Hoyle, a híres csillagász mondta: minél többet tudunk, annál világosabb, mennyi mindent nem tudunk még. Születik azonban néha olyan ember, aki előtt pillanatokra fellibben a titkok fátyla. S egyáltalán nem biztos, hogy Nobel-díjas tudós az illető. Sokszor egyszerű ember, öreg erdei remete vagy éppen fiatal mérnök.
Amúgy meg, ami az ősi népi gyógymódokat illeti, valójában az orvostudomány XIX. századi nagy áttörése előtt is voltak betegek. És bár sokan meghaltak idő előtt, de sokan meg is gyógyultak, hiszen akkor is voltak medicinák, csak éppen infúzió, tabletták, kemoterápia és lézersugár helyett egyebeket használtak. A kirurgus megköpölyözte a pácienst, piócát rakott rá, eret vágott, a patikárius bűzös vagy illatos labdacsokat gyúrt, kenőcsöket kevert, a javasasszonynak volt főzete minden kórra, és az anyák is megtanulták anyjuktól, azok meg az ő anyjuktól, mit kell tenni, ha köhög, lázas a gyerek.
Az ilyen hasznos tudások az ipari társadalmakban aztán elhalványultak vagy el is tűntek száz-százhúsz évre. Mostanában kezdtek újra feléledni, más népek, más földrészek népi gyógyászatának ismereteivel gazdagodva. A sokáig gyanakodva távol tartott kínai akupunktúra például így lett ma már hivatalosan is művelhető gyógymód.
Mindig jönnek azonban újabb praktikák. Némelyek csak a divathóbort szintjén jelennek meg, aztán eltűnnek, s néhány év múlva már senki sem emlékszik rájuk. Mások azonban új horizontot nyitnak mai tudásunkban. Ilyen például a földben, köveinkben, vizeink mélyén dolgozó energiák kihasználása. Bár, ha jól belegondolunk, miért csodálkoznánk? Hiszen már a régi rómaiak tudták, hogy Vulcanus istenség éjt nappallá téve teszi a dolgát.