Nyugtalan magyar öregkor

Krémer Balázs szerint mielőbb el kellene érni, hogy a nyugdíj többé ne a még dolgozni képesek jövedelem kiegészítését szolgálja, hanem valóban meg lehessen élni belőle. A társadalmak elöregedése Európában régóta tartó folyamat, noha a háború utáni években még mindenfelé az úgynevezett "baby-boom", a robbanásszerűen bekövetkező tömeges gyermekáldás volt a jellemző. Napjainkban azonban kivétel nélkül korosodnak az európai társadalmak - kevesebb gyerek születik, mint amennyi idős ember elhal -, és Magyarországon sincs ez másként. {p}Nálunk a háború utáni demográfiai hullámot elindító, úgynevezett Ratkó-korszak generációjának nyugdíjba vonulása belátható közelségbe került, a lakosságon belüli aktív-inaktív arány romlása jelentősnek mondható. Évek óta probléma, hogy mind kevesebb aktív foglalkoztatottra mind több nyugdíjas jut. A nyugdíjak finanszírozása elvileg csak növekvő járulékkulcsokkal volna megoldható, csakhogy akkor a növekvő bérköltségek mellett tovább csökkenne az aktív foglalkoztatottak száma - figyelmeztet Krémer Balázs.
A szociológus szerint legfőképpen nem a nyugdíjak mértékével és az elöregedéssel van gond, hanem a foglalkoztatással. Ha ugyanis alacsony az aktív generáció foglalkoztatása, amelynek munkaerő-piaci integrációját is csak gyenge állami eszközök támogatják, akkor humánus és becsületes megoldás hagyni őket korán nyugdíjba menni. A korai nyugdíjazás ezért vált tipikussá az utóbbi években Európa-szerte - bár közel sem annyira, mint Magyarországon. Tehát az aktív időskor politikáját hirdető nyugat-európai minta átvételével (a demográfiai arányok javítására) éppen azt kellene elérni, hogy minél több ember minél tovább dolgozzon, mert az így növekvő mennyiségű befizetett járulékokból tisztességes nyugdíjat lehetne fizetni.
A nyugdíjrendszert még akkoriban dolgozták ki, amikor az emberek döntő része jellemzően 16 éves kora körül kezdett el dolgozni, hatvanéves korában nyugdíjba ment, hetvenéves kora körül pedig java részük távozott az élők sorából. Mára a helyzet alapvetően megváltozott: az emberek 25 éves koruk körül kezdenek dolgozni, de továbbra is 60-65 évesen mennek nyugdíjba - és gyakran érik meg az időskort.
{p}Vagyis a járulékfizető és a járulékokat felhasználó időszak összevetéséből nyilvánvaló, hogy a tényleges időskor későbbre tolódása miatt a be- és a kifizető időszak arányai eltolódtak. A megoldás azonban mégsem az - összegzi elméletének lényegét a szociológus -, hogy a nyugdíjkorhatárt kell megemelni, hanem éppenséggel a tényleges nyugdíjba vonulás korátlagát kell megváltoztatni. Azt kell elérni, hogy az emberek minél később menjenek nyugdíjba. A nyugat-európai rendszerekben alkalmazott rugalmas nyugdíjba vonulás elve sem más, mint annak megalapozása, hogy minél többen minél tovább dolgozhatnak. Magyarország számára ez a minta követendő, még ha a foglalkoztatási mutatók lényegesen rosszabbak is az uniós átlagnál, az idősek foglalkoztatási rátája pedig egyenesen siralmas. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy Magyarországon a várható élettartam mutatóit a középkorú, jellemzően az iskolázatlan, falun élő férfiak rossz halandósági mutatói rontják.
Némi optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt tizenöt évben jövedelem szempontjából a legkevesebbet éppen a nyugdíjasok veszítették nálunk. Valamivel rosszabbul jártak az aktív foglalkoztatottak, és még rosszabbul a gyerekek. (Magyarázatul szolgálhat: a nyugdíjakat az átlagbérhez és az inflációhoz igazítják, míg  az aktív korosztály tagjai közül sokan elveszítették a munkájukat, a képzetlenebbek általában több gyereket nevelnek, emiatt a legnagyobb romlás a gyerekek életszínvonalában következett be.) Vagyis miközben az idősek jövedelmi helyzete, ha alacsony szinten is, de stabilizálódik, a nyugdíjba vonultak mégsem érzékelik, hogy jobb öregnek lenni. Ez azonban nemcsak a nyugdíjak mértékére vall, hanem bizonyos minták hiányára - mutat rá Krémer Balázs, leszögezve: Nyugat-Európában azok számítanak nyugdíjasnak, akiknek már nincsenek felhalmozási kényszereik, akik fel tudják élni, amijük van. Magyarországon ezzel szemben a nyugdíjasok a legnagyobb spórolók, felhalmozók. Ennek egyik oka a hálapénz.
{p}Az emberek az egészségügyi költségek döntő hányadát, akár kilencven százalékát, a haláluk előtti utolsó években fizetik ki. Amennyiben ez igaz, akkor az idősek tényleg bölcsek, ha spórolnak - ismeri el szakértőnk.
Emellett Magyarországon az is szokásba jött, hogy a gyerekek legnagyobb beruházóivá éppen a nyugdíjas nagyszülők váltak, a ruházkodástól az érettségire kapott autón át a lakásvásárlásig vagy a továbbtanulás finanszírozásáig - ők indítják útjukra az unokákat. Az okát senki sem tudja, talán azért alakult ez így, mert ez a generáció még megtanult beosztani. Az aktív korosztály terhei a munkanélküliség veszélyei és saját egzisztenciájuk megteremtésének költségei miatt megnövekedtek, ezért a nagymamák és nagypapák egyszerűen erejükhöz mérten átvállalnak valamennyit a teherből. Annyi nyugdíj azonban nincs, amennyiből megnyugtató módon lehetne a hálapénzt fizetni és az unokákat támogatni. Éppen ezért az egészségügy és az idősápolás helyzetének rendbetétele a nyugdíjasok életbiztonsága szempontjából fontosabb, mint a nyugdíjrendszer átalakítása - ad magyarázatot a szociológus arra, hogy minél kiszámíthatóbbak a gyermektámogatási rendszerek, annál kisebb terhek rakódnak az unokákat anyagilag segítő idősek vállára, és annál inkább magukra költhetik, amijük van, ami önmagában véve is jelentős életszínvonalbeli emelkedéssel járhat.
Krémer Balázs szerint a nyugdíjak fenntarthatósága szempontjából mielőbb el kellene érni a nyugdíjak méltó és ésszerű szintjét. Emellett reformkérdésnek számít a nyugdíjkorhatár rugalmassá tétele, hogy az arra hajlandók minél tovább aktívak maradhassanak. Akár még azzal a feltétellel is, hogy mentesüljenek a járulékfizetés alól, vagy valamilyen ösztönzési rendszer révén részesülhessenek az állam számára így keletkezett haszonból. Ettől függetlenül gond, hogy a foglalkoztatás, a hatékonyság, a termelékenység és a bérek növelésével párhuzamosan a bérekre nehezedő járulékterhek növelése elkerülhetetlen. A jelenlegi csekély foglalkoztatás mellett a beszedett járulékok távolról sem elegendőek ahhoz, hogy tisztességes nyugdíjat lehessen fizetni az idős embereknek.