Valamit nagyon elrontottunk

Egy férfi lépett fel az utolsó kocsi lépcsőjén, leszegett fejjel törtetett be a folyosóra, kezében bevásárlószatyor, melybe kabátja volt gyűrve. Elsodorta az útjába állókat, jómagam éppen beléptem előle egy fülkébe, amikor riadt női hang hasított bele a várakozás csendjébe: - Jöjjön már valaki, egy ember rosszul van! A szatyros férfi a folyosón feküdt, néhányan tanácstalanul topogtak körülte. Mobiltelefonon a mentőket hívtam, akik dicséretes gyorsasággal perceken belül a helyszínre érkeztek. Sajnos tennivalójuk nem volt, az ötven év körüli utas meghalt. Romániába utazott volna, félmillió forintnyi készpénzt találtak nála. Arcát csomagolópapírral takarták le, a vonat másfél órás késéssel indult, mivel a kocsit, ahol a haláleset történt, ki kellett sorolni fertőtlenítés végett. A szakemberek szerint a nagy melegben a vértolulás tüdőembóliát vagy infarktust okozott. Ha csak öt fokkal van hűvösebb, talán ma is élne.  Mentősökkel, orvosokkal beszéltem, újságok hirdetésfelvevői erősítettek meg abban, hogy az abnormálisnak mondott, meleg, változékony időjárás az idősebbek számára egy meteorológiai atomcsapással ér fel. Az egyiptomiak istenként tisztelték a Napot, de valamikor a mi öregjeink is a megváltást látták benne. Ha egy gyengélkedő idős korú megérte a tavaszt, biztos volt benne, kapott egy év haladékot az élettől. Az elmúlás évszaka a tél volt: a zimankós, sötét, vitaminhiányos évszak.

{p} Most a nyártól is félni kell, hiszen a tomboló kánikula bármikor átválthat tetőket emelgető viharba, a rekkenő égből egyik percről a másikra özönvíz zúdulhat alá, ahogy most Szegeden vagy Hajdúhadházán. Miskolc környékét jég verte el, Kistokajban kartácsot lövelltek a fekete felhők. Ebben az égi pergőtűzben pedig ott az esendő ember, a meszesedett koszorúereivel, összevissza kalimpáló szívével, a gürcöléssel letöltött évtizedek során összeszedett bajaival. Nem csoda hát, hogy kihullik kezéből a lakáskulcs és összerogyik otthona ajtaja előtt. Felbukik a moslékos vödörrel, vagy meghal két szoba között félúton.  Valamit nagyon elrontottunk ezen a Földön! Emlékszem gyerekkoromra, amikor szinte napra meg lehetett jósolni, mikor csordul az eresz, nyílik az első ibolya, s mikor rúghatjuk mezítláb az utca porát. A tehenek kihajtásának napját akár kőbe lehetett vésni, ugyanígy a lekvárfőzés vagy a szüret idejét. Ma már e támpontokat szeszélyesen rakja hol előrébb, hol hátrább az időjárás. Egyes tudósok szerint másfél Celsius-foknyira vagyunk a klímakatasztrófától. Ha a jelenlegi 16,6 fokos átlaghőmérséklet 18 fokra kúszik fel, megállíthatatlan folyamatok indulnak be. Hőhullámok perzselnek végig a Föld déli féltekéjén, nekilódulnak a tengerek is, és nincs az a hatalom, amelyik megállítsa az óceánok szökőárját. A rekkenő meleget e riogatások nélkül is keserves elviselni, ám ha van alapjuk e prognózisoknak, szorongva nézhetjük a hőmérő higanyszálát. A kánikulai riadók idejére egyébiránt azt javasolják, hogy az idősebbek, szívbetegek lefüggönyözött szobában éljék át a gyötrően meleg napokat, lehetőleg langyos teákat kortyolgatva. De hát az ólban bőg az éhes jószág, a kiskertet felveri a gaz, a boltból tejet, kenyeret kell venni, az idős ember társa pedig gyakran a magányosság. Őt pedig viszi a génjeiben hordott kötelességtudat. Nemritkán a halálba.