Áldozatok

Innentől az eddig nyugalmas, csaknem idilli kép darabjaira esik: üldöző és üldözött viadalává fajul a találkozás. Kiderül, hogy az egyik ifjú bizony különféle bűncselekmények miatt jogerősen elítélt körözött személy, a másik pedig szolgálaton kívüli rendőr - aki azonban már hónapok óta keresi a másikat. Az üldözött fiút később többször leteperik - és néhány perc múlva meghal. A család szerint azért, mert a rendőr őt gyakorlatilag megfojtotta, az első orvosi szakvélemény viszont egy olyan, fiatal korban kialakuló szívelégtelenséget állapít meg, amely nagy fizikai megterhelés esetén okozhat halált. A tragédia még szinte be sem következett, mikor a helyszínen már százötven-kétszáz családtag jelenlétével tüntet a tragédiával végződött intézkedés ellen. "Jogunk van hozzá" - sírja a kamerába az egyik asszony rokon; ám alig pár nap múlva ő maga saját kezével veri véresre azt az ellentüntetőt, aki szerint a rendőrnek igaza volt: a bűnözőket igenis el kell fogni, a civilben intézkedő hatósági személynek pedig kitüntetés járna. Magyarország, 2004 nyara.

{p} Egy fontos mozzanatot eddig elhallgattunk. Az üldözött és a később elhalálozott fiú cigány ember volt. Olyan polgártársunk, aki ma - kimondva vagy kimondatlanul - súlyos hátrányból indul akkor is, ha munkát akar vállalni, és akkor is, ha családjával egy jobb szórakozóhelyen akar magának asztalt foglalni. Magyarországon ma nem könnyű cigánynak lenni, az bizonyos. De még a legrosszabb körülmények sem adhatnak felmentést arra, ha valaki bűnözővé válik. A tizenkilenc éves fiú halála persze önmagában mindenképpen szörnyű tragédia, de a szabadságát töltő rendőr aligha vette volna önszántából üldözőbe, ha nem lett volna rá alapos oka. Ha egy rendőr egy bűnözővel találja magát szemben, egyszerűen nem tehet mást, mint a kecskeméti járőr. A körözött személyt el kell fogni - ezért kapja a fizetését, vagy ha emelkedettebben akarjuk megfogalmazni, erre hatalmazta őt fel a társadalom. A jó rendőr számára ebben a helyzetben nincs se néger, se kínai, se cigány, se magyar, csak a jogot követő és azt megsértő állampolgár létezik. Ezért magam súlyos hibának érzem, amikor valakik ebből a tragikus esetből kisebbségi ügyet akarnak kreálni. Ez nem az.

{p} A kialakult helyzet nem egyéb, mint tragikusan pontos látlelete annak az egyre fe-szítőbb társadalmi problémának, amely szerint az egyik oldalon ott van a legális pénzkeresetre csak vékonyka esélyt kapó, leszakadófélben lévő népesség (vigyázzunk: nem csak cigányokról van szó!), a másikon pedig az úgynevezett versenyképes társadalmi szektor, amely vagyonát az előbbiektől immár igen-igen félti. A kettő között pedig ott az egyre bizonytalanabb rendőrség, amely a szolgálati szabályzatból meg a büntető törvénykönyvből ma már szinte a gondolatjeleket is betartja, ám ez a gyakorlatban semmi mást nem jelent, mint hogy a stoptáblánál erélyes a járőr, viszont ha tüntetőket, netán köztéren bejelentés nélkül csoportosan gyászoló családot kell "rendszabályoznia", elbizonytalanodik. Az utóbbi években egyre gyakrabban, egyre különösebb helyzetekben. A különös viszonyrendszernek a maga módján mind a cigány fiú, mind az intézkedő rendőr áldozata. A kérdés csak az: hogyan tovább?