Hagyjanak dolgozni minket!

Maguk az előadások az első napon szinte semmiféle konkrétummal nem szolgáltak a súlyos gondokkal küszködő kistelepülési oktatási intézményekről. Nagy örömmel fogadtam viszont az esti fórumot, mert kiderült: van itt, aki első kézből rendelkezik hiteles információval, s gondolkodóba tudja ejteni az embert.  A Szálkai házaspár egy olyan iskolában dolgozik, amelyet folyamatosan a bezárás veszélye fenyeget; a kistelepüléseken tanítók valójában sehol nem érzik magukat biztonságban. Pálinkó Gyuláné, a találkozó egyik szervezője, Szomszéd Terézia és Bíró Hajnalka szintén tanítók. Velük ültem le beszélgetni, már este tizenegy óra felé. - Az egyik fő gond a tanítók létbizonytalansága - mondja Pálinkó Gyuláné. - Öngerjesztő a folyamat: a bezárás veszélye miatt a szülők egy része hajlamosabb eleve a távolabbi intézménybe beíratni a kicsit, hiszen egy iskolaváltás jelentős traumát okoz. Nem segít nekünk az új kistérségi rendszer sem: névleg arra való, hogy az embereket vidéken tartsa, valójában a kistérség központjául szolgáló városba szipkázza el a lakosságot.

{p} A települések maguk választják meg, hogy milyen szolgáltatások nyújtására társulnak, de az oktatási célú társulás szerintem oda vezetne, hogy a kistelepüléseken megszűnnének az iskolák. Persze nem egyszerre, de megindulna egy ilyen folyamat. Így viszont az kerül hátrányba a pályázatoknál, aki nem társult. - Mégis inkább ezt választják az önkormányzatok - teszi hozzá Bíró Hajnalka -, inkább "egyenes derékkal" halnak meg, de nem társulnak oktatási feladatok ellátására. - Folyik egyfajta hangulatkeltés a kis iskolák ellen - folytatja Szálkainé Tóth  Ildikó -, aminek az a lényege, hogy ahol több a gyerek, ott jobb minőségű az oktatás. Szerintem ez pontosan fordítva van. Minél kevesebb a gyerek, annál többet tudunk foglalkozni mindegyikkel. A magatartási problémák sem sújtanak minket annyira, mint a városi iskolákat. Vidéken még máshogy nevelik a gyerekeket - véli Szálkainé -, de a mi hatodikosaink, merthogy hetedikes-nyolcadikosaink nem lehetnek már, fél év alatt rémesen elkutyulnak a városban. Az ottani vagány gyerekeket kezdik utánozni, hogy ne "tanyai gyerekként" tartsa őket számon az osztály. És a különbség nemcsak a magatartásban van - teszi hozzá Szálkainé. - Nekünk olyan gyerekekkel kell dolgoznunk néha, akiknél az oktatás az evésre és az angol vécé használatára vonatkozó képzéssel indul. Az országos felméréseken borzasztóan szerepelnek a kistelepülési iskolák.

{p} De miért? Mert ezekben a statisztikákban átlagok alapján mérik az intézményeket.  - Ha nekem van egy négyfős évfolyamom, akik épp gyenge képességűek, akkor abból milyen átlag születik? - teszi fel a kérdést Pálinkó Gyuláné. - Átlagolni egy harmincfős osztályt lehet. - Manapság mindenki Waldorf-módszerről meg integrált oktatásról beszél - fűzi hozzá Szálkainé -, hát mi integráltan oktatunk vagy húsz éve. Hiperaktív, diszlexiás vagy enyhe értelmi fogyatékos gyerekekkel mindannyiunknak vannak tapasztalatai. A tömérdek információ kezd átcsapni a fejem fölött, némi ellenvetés mégis motoszkál bennem. - Ha a kistelepülési iskolák szakmailag nem rosszabbak, hatékonyságuk nem gyengébb, akkor például mivel magyarázzák a tanítók a PISA-felmérés elkeserítő eredményeit, különös tekintettel a huszonöt százalékos funkcionális analfabetizmusra? - Az, hogy a gyerekek nem tudnak rendesen olvasni, szerintem javarészt a terjedő liberális szemlélet rovására írható - véli Szálkainé. - A mai módszertan szerint a gyerek csak keveset olvas hangosan, inkább magában olvas, hogy ne legyen stressznek kitéve. Ha viszont ül, és néz maga elé, honnan tudom, hogy olvas? A munkafüzetet vagy kitölti, vagy nem.

{p} Jelzem, a kis iskoláknál ez is másképp van, ott hamarabb rákerül mindenkire a sor hangos olvasásban is. - A PISA-felmérés másik bibije, hogy az a tudás alkalmazását vizsgálta, mi meg hagyományosan lexikális tudásanyagot adunk át - mondja Szálkai József. - Az egész lexikális tudás kontra tudásalkalmazás probléma a Nemzeti alaptantervvel kezdődött - folytatja a gondolatot Pálinkó Gyuláné. - Akkor úgy volt, hogy minden szaktárgynál meg kell határozni, mi az a minimális tudásanyag, amivel kreatívan lehet bánni, csakhogy a lexikális tudás ebben a tervben sem lett kevesebb. Ráadásul állandóan új tanterveket írogattunk - teszi hozzá Szomszéd Terézia. - Ma például három tanterv szerint tanítják a biológiát, van olyan, hogy ugyanazt tanítom az ötödikesnek, mint a hetedikesnek. Ha a liberalizációval, a tudásalkalmazással, a módszertannal ennyi baj van, mégis mit látnának vajon szívesen a tanítók? Milyen tantervet tartanának jónak? A kérdésre valami fásult idegesség fut át Pálinkó Gyuláné arcán, és így felel: - Csak hagyjanak békén minket egy időre. Lássuk már egyszer, mit jelent egy adott tanterv hosszú távon. Mert így ki sem derül, melyikben mi a jó. Legalább egyszer taníthassunk végig három osztályt egyforma tanterv szerint, mert így csak a zűrzavar lesz nagyobb. Azt mondom, hagyjanak végre nyugodtan dolgozni minket. Legalább tíz évig.